Elgondolkodott már azon, hogy miért barna az ürülék?

2024. február 1. – 04:02

Elgondolkodott már azon, hogy miért barna az ürülék?
Fotó: Rafael Atrbex / Agęncia Estado / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Az ég kék, a fű zöld, az emberi ürülék barna. Olyan alapvetések, amelyek okain nem is nagyon szoktunk elgondolkodni. Nem véletlen, hogy miközben ma már emojiul egy egyszerű 👍 is lehet 👍🏻, 👍🏽, 👍🏾 vagy 👍🏿 is, a 💩 csak a sztenderd barna kiszerelésben kapható. Pedig joggal merülhet fel a kérdés, hogy ha ételként megannyi színváltozat megy be, a gyártósor másik végén miért ilyen szabványos színű végtermék jön ki.

A magyarázat kicsit olyan, mint a régi és elég gyenge vicc: „Miért piros a kék szilva? Mert még zöld.” Csak ez esetben a vörösvérsejteknek és a sárgás-zöldes epének van szerepük a barna szín létrejöttében. Na meg annak, hogy az elfogyasztott táplálékoknak különféle színeket adó vegyületek nagy része az emésztés során teljesen lebomlik, így szabad az út a saját testünk által termelt színanyagok előtt.

Nagyon leegyszerűsítve a következőképpen néz ki az ürülékszínezés folyamata. A vörösvérsejtek szavatossági ideje nagyjából 120 nap, ennyi idő után a szervezetünk új gyártmányúra cseréli őket. A selejtezésük során a legfontosabb alkotórészük, a hemoglobin nevű fehérje (azon belül is a hem nevű makromolekula) is lebomlik, többek között a zöld színű biliverdinre és a sárga bilirubinra. Ezeket szokás epefestéknek is hívni, amiből már kitalálható, hogy ezek adják a máj által a vékonybélbe kiválasztott epe sárgás-zöldes színét.

Az epe segít a vékonybélen áthaladó ételek zsírjainak megemésztésében és felszívódásában, és eközben a benne található bilirubin egy része is felszívódik és újrahasznosul. A maradék viszont tovább bomlik. Egy kis része urobilinné alakul: ez a vegyület (is) felelős a vizelet sárga színéért. A bilirubin nagyobbik részéből viszont barnás színű szterkobilin lesz, amivel el is érkeztünk odáig, hogy 💩.

Persze ahogy az ég is lehet szürke, ha beborul, és a fű is megsárgulhat a napon, olykor a jól ismert barna szín is változhat. Az imént úgy fogalmaztunk, hogy az ételeket beszínező vegyületek nagy része lebomlik az emésztőrendszerben – ebből már sejthető, hogy azért nem minden. Az ürülék pontos színárnyalatában azért lehet szerepe annak, pontosan mit ettünk, ahogy annak is, hogy az milyen gyorsan halad át az emésztőrendszeren. A sok cékla elfogyasztása például vörösesre színezheti a vizeletet és az ürüléket is. Hasmenés esetén pedig jellemző a megszokottnál sárgásabb vagy zöldesebb árnyalat, mert az ürülék ilyenkor tele van epével. De az ilyen eseteket leszámítva szterkobilin nélkül halvány vagy extrém esetben akár fehér is lehetne.

Éppen ezért érdemes rá-ránézni a székletre a vécé lehúzása előtt. Ha a szokásos barnás árnyalatot (és persze a megszokott állagot) látjuk viszont, akkor az emésztésünkkel valószínűleg minden rendben van. De ha szokatlan a színe, pláne ha cékla vagy más erősen színező étel nélkül is vöröses, érdemes orvoshoz fordulni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!