A város kulcsa hangzatos jutalom, amit nem osztogatnak csak úgy bárkinek. Máig tisztán él az emlékezetemben a Simpson család és a Phineas és Ferb vonatkozó epizódja, amikor Homer, illetve Roger Doofenshmirtz megkapta a nagy aranykulcsot, de akkor még semmit sem tudtam a hagyomány hátteréről. Ahogy arról sem, hogy a valóságban a világ egyik leghírhedtebb diktátorát is megajándékozták egyszer.
A jelenség természetesen nem csak az animációs sorozatok, a popkultúra és a rapzene világában létezik (merthogy a TikTok egyik kedvenc előadója, Bladee is megénekelte). Az arra érdemesnek ítélteket a 20. század eleje óta tényleg szokás kitüntetni a város kulcsával az Egyesült Államokban, maga a hagyomány pedig egészen a középkorig nyúlik vissza.
Elmo, Stevie Wonder és egy diktátor
Kiérdemelni egy város kulcsát nagy presztízs, a szimbolikus értékű dísztárgyat általában olyan köztiszteletben álló figurák, köztük zenészek, politikusok, sportolók, kutatók és tudományos szaktekintélyek szokták megkapni főleg az Egyesült Államokban, akik tevékenységükkel valamilyen formában hozzájárultak az adott város fejlődéséhez és népszerűsítéséhez.
A gesztus egy középkori gyakorlatnak a felélesztése és amolyan modern parafrázisa. Arra az időszakra utal, amikor még vaskos falak vették körbe a nagyobb városokat, amiknek robusztus kapuit nappal kinyitották, éjszaka viszont védelmi célból bezárták, ezzel megakadályozva az idegenek beszivárgását. Ezt a kaput – és bizonyos esetekben a város kincstárának zárját – nyitotta a város kulcsa, amit csak azok a kivételes személyek kaptak meg, akiknek abszolút bizalmat szavazott a vezetés, ők pedig kedvükre járkálhattak ki-be.
Régen sem volt előírás, és a modern szabályok szerint manapság sem feltétel az, hogy az adott városban szüless ahhoz, hogy kézhez kapd a kulcsot, azt az adott polgármester bárkinek kiadhatja, akit arra érdemesnek találnak. Taylor Swift például több helyen (Tampa, Evansville) is megkapta már a kitüntetést, pusztán azért, mert telt házas arénakoncertjei hatalmas bevételt és rengeteg turistát hoztak a városnak. Drake annyit emlegette dalaiban Memphist, hogy az ő kulcsukat is zsebre vághatta szülővárosa, Torontóé mellett, Jay-Z és Beyoncé pedig jótékonysági és előremutató kulturális tevékenységükért kaptak kulcsot Columbia mellett New Orleansban is.
De az amerikai történelem során megkapta már egyes városok kulcsát például
- Albert Einstein (New York, 1930–1931);
- Dwight D. Eisenhower (Denison, 1952);
- Pelé (Rochester, 1973);
- Tiger Woods (Cypress, 1994);
- Drake (Toronto, 2016);
- Dr. Dre (Compton, 2014) és Kendrick Lamar (Compton, 2016);
- Beyoncé és Jay-Z (Columbia, 2018);
- Taylor Swift (Taylorsville, 2023);
- Stevie Wonder;
- Elmo a Szezám utcából,
- illetve még a Mikulás is.
Az utóbbi három legenda mind Detroit városvezetésétől kapta meg a kulcsot, így elég illusztris társaság állt össze az évek során, akik mind a maguk módján tettek a hely felvirágoztatásáért. Elmót 2010-ben tüntették ki, miután beteg gyerekeket látogatott és szórakoztatott egy helyi kórházban, Stevie Wonder Michigan állam híres szülötteként 1974-ben kapott kulcsot, a Mikulás pedig a hagyományt tartva minden évben kulcsot kap hálaadás alkalmából. A listán azonban szerepel még egy név, akiről senki, talán még ő maga sem hitte volna, hogy egyszer egy lapon említik majd Elmóval, Stevie Wonderrel és a Mikulással:
ő Szaddám Huszein, aki szintén Detroit kulcsának birtokosa lett, miután egy halom pénzt adományozott egy helyi katolikus gyülekezetnek.
„Két kitalált és egy halott karakter. Nem csoda, hogy Detroit ekkora szarban van” – írta egy kommentelő a Redditen a kitüntetettek hajmeresztő listájára és a város egyre romló állapotára és gazdasági helyzetére reflektálva. Még szerencse, hogy Stevie Wonder azóta is él és virul. Szaddám Huszein története viszont egy fokkal kacifántosabb.
Az iraki mecénás
1979-et írunk, Szaddám Huszein Abd el-Madzsíd et-Tikrítit nemrég választották meg az Arab Szocialista Baasz Párt élére Irakban. Jacob Yasso, a detroiti „Sacred Heart” nevű káld katolikus egyházközösség iraki születésű vezetője gratulációját fejezte ki a politikusnak, aki ezért az apró gesztusért cserébe 250 ezer dollárt (mai árfolyamon 87 millió forintot, ami az inflációval is számolva ma 363 millió lenne) kapott ajándékba Szaddámtól – idézte fel a CBS 2003-ban, az iraki háború kitörése után pár nappal publikált cikkében. Ők voltak az első amerikai sajtótermék, aminek Szaddám Huszein közel tíz év után interjút adott 2003. február 24-én, amikor már meglehetősen közelinek tűnt a végül nyolc évig tartó iraki háború kirobbanása.
Yasso 1979-ben találkozott először Szaddámmal egy bagdadi banketten, ahol a beszédében méltatta az iraki vezetőt a keresztények iránt tanúsított nagylelkűsége miatt. „Egy nagyon nagylelkű, melegszívű ember volt, aki hagyta, hogy a fejébe szálljon a hatalom. A bankett előtt elintézte a kormánynál, hogy fizessék az utamat, és hogy a legjobb hotelben szállhassak meg” – jellemezte az iraki elnököt Yasso, aki 1980-ban közel két tucat detroiti káld meghívottal együtt újra Bagdadba utazott az iraki kormány vendégeként. A népes küldöttséget Szaddám palotájába is meginvitálták, ahol az egykori egyházvezető szerint vörös szőnyeggel várták őket.
A felhajtás nem volt hiábavaló, Yasso ugyanis cipelte magával Detroit városának kulcsát, amit a város 1974 óta hivatalban lévő, első afroamerikai polgármestere, Coleman A. Young nevében adott át Szaddámnak hálájuk jeléül. Young húszéves működése alatt több mint száz kulcsot adott ki, bátran engedélyt adott olyan utakra, mint Yasso missziója, és vallotta, hogy a gyakorlat sokkal inkább kedves formaság, mint valódi presztízs, emellett pedig abszolút lenézte a nemzetközi politikát.
Az iraki elnök a város kulcsának átvétele után újabb nagylelkű ajánlatot tett: odaítélt további 200 ezer dollárt a detroiti káld egyháznak, miután tudomást szerzett arról, hogy a közösségnek még rendezetlen tartozásai vannak – így összesen 450 ezer dollárt, átszámolva több mint 155 millió (mai értékén 655 millió) forintot adományozott Amerikának a későbbi tömeggyilkos diktátor.
A sors fintora ugyanakkor, hogy Szaddám élete során soha sem járt Detroitban, hiába lett a város kulcsának birtokosa.
A látszólag szívélyes találkozóknak tehát nem lett folytatásuk. Pedig az Egyesült Államok és Irak akkoriban még jó kapcsolatot ápoltak egymással, Washington titokban még támogatta is Szaddám Irán-ellenes törekvéseit 1980 és 1988 között – emlékeztet a CBS. „Nagyon kedves, nagylelkű ember volt, aki együttműködött a Nyugattal. Azt, hogy mostanra mi történhetett, nem tudom pontosan. A pénz és a hatalom megváltoztatta” – nyilatkozta a lapnak 2003 tavaszán az akkor 70 éves Jacob Yasso, aki archív cikkek szerint sok kritikát kapott amiatt, hogy elfogadta Szaddám ajánlatát.
Az egyház vezetője azonban nem bánta meg a tettét, állítása szerint sok Irakból Amerikába költöző ember (akik pont Szaddám rezsimje elől menekültek) életét tették jobbá az intézmények, amiket a diktátor pénzéből húztak fel, köztük a káldok közösségi központját is (Detroit általuk lakott, Chaldean Town nevű városrészében), ahol múzeum és angol nyelvű iskola is nyílt, illetve itt kaptak helyet a lelkészek irodái is.
„Tehettem valamit a történelemért, és építhettem valamit az embereknek” – mondta Yasso. Az egyház más tagjai nem tartották Szaddámot pozitív vezetőnek, a CBS egyik korabeli megszólalója, Nadhim Franco például miatta hagyta el Irakot és ment az Egyesült Államokba, ahol bár mosogatóként dolgozott, saját bevallása szerint boldogabb volt, mint Szaddám által uralt hazájában.
Vallástámogató jótett?
Adja magát a kérdés, hogy a hithű szunnita muszlim Szaddám (aki kivégzése alatt is iszlám imát mormolt) milyen meggondolásból támogatott egy kis katolikus felekezetet épp Detroitban. Nem elhanyagolható tény, hogy a káld katolikus egyház egy közel-keleti autonóm katolikus egyház, hívőinek nagy része pedig Irakban él, de megtalálhatók Irán, Szíria és Törökország területén is. A diktátor amolyan urizáló gesztushadjáratot folytatott a világ minden táján élő irakiak, azaz a politikus földijei iránt: Yasso szerint Szaddám hivatalba lépése után Detroit mellett több káld felekezetnek is adományozott nagyobb összegeket 1980 körül.
Az egyháznak 2016-os adatok szerint világszerte körülbelül 640 ezer tagja van. Detroit vonzáskörzetében és környező településein 2003 táján közel 300 ezer közel-keleti felmenőkkel bíró polgár élt, közülük több tízezer a káld egyházhoz tartozott. Yasso szerint körülbelül 1200 család látogatta a Sacred Heart nevű káld felekezetet.
Központi detroiti templomuk – amit Szaddám egykor olyan busás összeggel támogatott – 2015-ben zárt be, és a felekezet átköltözött a szintén michigani Warrenbe. Az épületet eladásra bocsátották, ám az a Google Maps 2023-as utcaképe alapján máig üresen áll. 2008-ban már csak 120 ezer káldról szóltak a hírek Michigan délkeleti részén, a számuk 2003 után kezdett fokozatosan csökkenni.
Szaddám Huszein kitüntetése a város kulcsával mindenesetre több szempontból is abszurd, a jelenből visszanézve és a múlt eseményeinek ismeretében pedig egyenesen hihetetlennek hat. Különösen azután, hogy az iraki diktátort és tömeggyilkost az Egyesült Államok később első számú közellenségének kiáltotta ki.
Szaddám idővel a legkeresettebb irakiak listájának első helyére került az országban. A vezetőt hosszú éveken át próbálták kézre keríteni, mígnem több sikertelen kísérlet után 2003. december 14-én fogták el egy föld alatti lyukban, ami azóta mémek ezreit inspirálta. Akasztás általi kivégzésére végül három évvel később, 2006. december 30-án került sor Irakban.
Szaddám Huszein különös sorsú hasonmásáról itt írtunk korábban Észkombájnt.
