„Annak ellenére, hogy tíz környező megye seriffjei és rendőrei szombaton tényszerűen minden cserjét átkutattak Cisco közelében, a gyanú szerint a környéken bujkáló bankrablóknak nem lelték nyomát, azok minden bizonnyal megszökhettek. Az egyikük megsebesült és sok vért vesztett, mert a kabátja, amit a John Stublefield-farmnál, a várostól másfél mérföldnyire találtak meg, tocsogott a vérben, és a hónaljánál pontosan látszott, hol hatolt be, és hol távozott a golyó” – kezdi Eastland megye helyi lapjában, a Ranger Times 1927. december 25-i vasárnapi kiadásában beszámolóját Texas történetének addigi legnagyobb bankrablásáról Boyce House, aki maga is szemtanúja volt a történések jelentős részének.
Két nappal korábban, december 23-án az ünnepi forgatagot is a javukra fordítva egy négyfős banda rabolta ki az ekkor éppen virágkorát élő eastlandi városka, Cisco bankját. A banda vezére, a városkában született Marshall Ratliff, Mikulásnak álcázta magát, és jutott el a bankba, ahonnan aztán három társával, Robert Hill-lel, Henry Helmsszel és Louis Davisszel 12 400 dollár (mai értéken 215 ezer dollár, vagyis kb. 75 millió forint) készpénzt és 150 000 dollárnyi (mai értéken 2,6 millió dollárnyi) értékpapírt zsákmányolt.
Texasban ez idő tájt népi sport volt a bankrablás, naponta átlagosan négy bankot raboltak ki az államban. A helyzet annyira eldurvult, hogy a helyi bankszövetség 5000 dollár (ma ez kb. 87 ezer dollárt, több mint 30 millió forintot érne) vérdíjat ajánlott bárkinek, aki agyonlőtt egy bankrablót. A nagy Mikulás-bankrablás kockázatos vállalkozás volt. De nem csak ezért volt szükség az álcára. A bandavezér Ratliff hírhedt figura volt szülővárosában, nyilván bármelyik járókelő felismerte volna. Ezért is jött különösen jól az ünnepi hangulat.
Bár önmagában a piros kabát feltűnő volt, a nagy fehér szakáll megfelelő álcának bizonyult.
Senki sem ismerte fel, és egy nappal szenteste előtt nem is ébresztett gyanút senkiben a főutcán bóklászó, a bankba betérő Mikulás látványa. Inkább jelentett problémát, hogy Ratliffnak kisebb gyerekhadon kellett átverekednie magát a bankig. A rablás előtt intő jel volt még, hogy a kiszemelt mackóst az utolsó pillanatban ledöntötte lábáról az influenza. A helyére az egyik bandatag, Henry Helms büntetlen előéletű, családos rokonát, Louis Davist rántották be a melóra. Vesztére, ő karácsonykor belehalt a rablás utáni tűzharc közben elszenvedett sérüléseibe.
Mert a furfangos előkészületek ellenére a terv persze balul sült el. Mint már említettük, Ratliffnek gyerekek seregén kellett átvágnia magát a bankig. „Mama, beszélni akarok a Mikulással” – fordult ekkor hatéves kislánya Mrs. B. P. Blasengame-hez, írja három évvel később a Megdöbbentő detektívkalandok című antológiában megjelent írásában Boyce House, a Ranger Times szerkesztője. A lány karon ragadta anyját, és vonszolni kezdte maga, illetve az időközben Mikulás-álcájában a bankba betérő Ratliff után.
„Helló, Télapó” – üdvözölte ekkor Ratliffet Alex Spears, a bank pénztárosa. A mogorva Mikulás nem szólalt meg, pedig eddigre kisebb csődület támadt körülötte, a bank könyveléséről is előszaladt két bakfis, Emma Mae Robinson és Laverne Comer. Ratliff társai ezt kihasználva észrevétlenül juthattak be az épületbe, hogy aztán fegyvert szegezzenek rájuk. „Kezeket fel!” – kiáltotta egyikük, de Boyce beszámolója szerint ezt elsőre mindenki viccnek gondolta.
Pedig nem tréfáltak. Ám ahhoz kevesen voltak, hogy minden túszukat szemmel tarthassák, így amíg a pénztár és a széf kipakolásával voltak elfoglalva, Mrs. Blasengame-nek és lányának sikerült a könyvelés egy mellékutcára nyíló ajtaján át megszöknie. A bátor asszony egyből riasztotta a rendőrséget is.
G. E. „Bill” Bedford rendőrfőnök, akit Boyce „emberóriásként” jellemzett, gyorsan puskát ragadott, és két társával a helyszínre sietett. Elbarikádozták a két végén a mellékutcát, ahol a bankrablók menekülőautója várakozott. Ratliff és bandája ezért összeterelte maradék túszait a könyvelésen, hogy aztán őket használják fedezékül a szökéshez. Amint kiléptek az utcára, a túszok ellenére kirobbant a tűzharc, amiben Bedford és egyik beosztottja is halálos sérüléseket szenvedett, de a négy bankrabló mellett hat ártatlan polgár is megsérült.
A bankrablók végül a két fiatal lányt, Emma Mae Robinsont és Laverne Comert hurcolták magukkal túszként, amikor járművükkel sikerült kitörniük. Autós üldözés kezdődött, ebben Ratlifféket hátráltatta, hogy járművükből kifogyott a benzin – hogy azért, mert elfelejtettek tankolni, vagy mert a lövöldözésben kilyuggatták a benzintartályt, máig nem világos. Megpróbáltak új járművet szerezni, de a kiszemelt kocsit vezető, csupán 14 éves Woodrow Wilson Harrisnek volt annyi lélekjelenléte, hogy kiszedje a slusszkulcsot, így a rablók végül a halálosan sérült mackósukat, Davist hátrahagyva visszapakolták túszaikat a golyó lyuggatta menekülőautójukba. Zsákmányukat viszont véletlenül hátrahagyták.
Eddigre már rengetegen üldözték őket, köztük a történésekről tudósító Boyce is, aki szerint ekkor már akkora volt a hajsza, „amekkorát Nyugat-Texasban még sose láttak”. De mert rájuk sötétedett, a bankrablók némi előnyt szereztek. Másnap, december 24-én két újabb autót zsákmányolva elértek a Brazos folyóig, amin aztán karácsony napján próbáltak átkelni. Itt újra tűzharcba keveredtek a hatóságokkal. Ratliff olyan súlyosan megsérült, hogy már nem tudott tovább menekülni.
Amikor begyűjtötték, ugyanannyi golyó szaggatta sérülést találtak rajta, ahány pisztoly volt nála. Hatot.
Helmsnek és Hillnek sikerült bevennie magát a folyó melletti erdőbe, és bár némi előnyre tettek szert, hátrahagyott nyomaik alapján látszott, hogy már nincsenek jól. Lábnyomaik nagyon közel voltak egymáshoz, lassan haladhattak, és a kisebb emelkedőkre is már csak négykézláb tudtak felmászni. Sok vért is vesztettek. Hat nappal a bankrablás után, Graham városka közelében fogták el őket, ekkor már nem tanúsítottak semmilyen ellenállást.
Bírósági tárgyalásuk nem nélkülözte az ellentmondásokat. Védőik például arra hivatkoztak, hogy a bankrablókra kitűzött általános vérdíj kényszerítette rá védenceiket, hogy ilyen erőszakosan járjanak el, hiszen joggal számíthattak rá, hogy ekkora pénz fejében bárki lelőheti őket. Az elsőként bíróság elé állított Ratliff ezért az első, a bankrablás miatti perében végül csak életfogytiglani börtönbüntetést kapott. De még Bedford rendőrfőnök megöléséért is felelnie kellett, ezért halálra ítélték.
Halálbüntetést kapott Helms is, aki aztán beszámíthatatlanságra hivatkozva próbált kibújni ez alól. Nem járt sikerrel, mégis, a kivégzése napján a szintén a siralomházban várakozó Ratliff is őrület jeleit kezdte mutatni. Ez olyan jól sikerült, hogy őrei éberségét kijátszva kiszabadult a cellájából, és még egy revolvert is szerzett, amivel agyon is lőtte egyik fogvatartóját. De a másik félholtra verte, és újra rázárta a cellaajtót. Másnap ezres tömeg gyűlt össze a börtönnél. Éjszakára odáig fajult a helyzet, hogy 15-20-an betörtek a börtönbe, kirángatták Ratliffet, és meglincselték.
Holtteste másnap is az eastlandi bútorbolt előtt lógott, mígnem a helyi bíró elrendelte, hogy távolítsák el.
A bankrablók közül végül csak Robert Hill maradt életben, aki hányatott gyerekkorával és beismerő vallomásával meg tudta hatni az esküdtszéket. Ő végül 1945-ben, életfogytiglani büntetéséből alig 15 év letöltése után feltételesen szabadulhatott, annak ellenére is, hogy addig már háromszor próbált megszökni.
A Hill történetét Az utolsó ember: az 1927-es Mikulás-bankrablás regénye című friss művében feldolgozó Thomas Goodman szerint ez talán azért történhetett, mert a második világháború után nagy szükség volt a munkaerőre. Teljes bűnbocsánatot végül 1964-ben kapott Texas kormányzójától. Minden beszámoló szerint példamutató családos emberként 1996-ban, 69 évvel a legendás bankrablás után halt meg.