2023. december 15. – 04:02
Az állatvilágban is jókora erőfeszítést igényel felkészülni a téli hónapokra. A mókusok már az ősz beköszöntével elkezdenek magvakat és dióféléket gyűjtögetni, míg az amerikai kontinens nyugati, illetve déli részén őshonos gyűjtő küllő egyedei akár ötezer makkot is képesek felhalmozni, hogy legyen mit enniük télen. Odúkban, fába vájt rejtekhelyeken vagy éppenséggel föld alatti éléskamrákban tárolják a télire valót. Létezik egy faj, a honeypot ants, azaz mézesbödön- vagy mézelő hangyák, ami még ennél is messzebbre megy: a kolóniák egyes egyedei saját magukat áldozzák fel azért, hogy a boly többi tagja ne éhezzen a téli időszakban, amikor kevesebb az élelem. Mégpedig úgy, hogy speciális felépítésük miatt képesek a testükben nektárt tárolni, és ezáltal kvázi élő éléskamrává változni.
A mézelő hangyákról először az amerikai természettudós, Henry Christopher McCook készített feljegyzéseket 1881-ben. Körülbelül ötezer egyed él együtt egy hangyafészekben. A boly ötöde, azaz nagyjából ezer hangya áldozza fel az életét azért, hogy a közjó érdekében a testükben tárolják azt a levéltetűből, vízből és elpusztult rovartetemekből álló mézes kutyulmányt, amiből a kolónia többi tagja táplálkozhat a téli hónapok alatt. A nektártól megduzzadt testükkel lógnak a fészek faláról, amikor pedig
egy éhes testvér arra jár, és a tapogatóin vagy antennáin keresztül jelzi, hogy enni szeretne, csupán felöklendezik gyomruk tartalmát. Et voilà, bon appétit!
Amikor az utolsó csepp nektárt is kiadták magukból, feladatuk elvégeztetett, és elpusztulnak. John Conway, a Scrantoni Egyetem biológiaprofesszora szerint még senki nem talált választ arra, hogy pontosan miért csak egyes egyedek képesek erre. A boly többi tagja csak olyan szimpla munkákat végez élete során, mint a méz és a rovartetemek összegyűjtése.
A főleg amerikai és ausztrál sivatagokban élő mézesbödön-hangyákat előszeretettel fogyasztották az őslakos közösségek is. Leginkább a nőkre hárult az a feladat, hogy leássanak a földbe – akár két méter mélyre is –, hogy felkutassák ezeket az arany- és borostyánszínű édes csemegéket. Danny Ulrich – akinek a családja az ausztráliai Kalgoorlie-ben vezet mézelőhangya-túrákat – szerint a rovaroknak olyan az ízük, mint a cukorszirupnak, enyhe fanyar aromával a hangyasav miatt, amit a hangyák akkor bocsátanak ki, amikor úgy érzik, veszély fenyegeti őket. Egyszer még a sztárszakács, Gordon Ramsay is falatozott belőlük, amikor Mexikóban járt:
A mézesbödön-hangyák nemcsak édességnek jók, hanem gyógyításra is, például torokfájás csillapítására, horzsolások és vágások kezelésre. A hangyaméz meggátolja, hogy a seb elfertőződjön; egy nemrég megjelent kutatás is bizonyítja, miszerint a hangyaméznek egyedülálló, erős antimikrobiális hatása van. Dr. Kenya Fernandes, a Sydney-i Egyetem Carter Lab kutatócsoportjának tagja szerint ez a felfedezés új típusú antibiotikumok kifejlesztését is segítheti.
A tudósok az ausztrál mézelő hangyát, azaz a Camponotus inflatust is tanulmányozták, ami Nyugat- és Észak-Ausztrália sivatagos területein él. A vizsgálatok során kiderült, hogy a hangyaméz hatásos ellenszer a többek között bőrfertőzéseket okozó Staphylococcus aureus baktérium ellen, valamint két gombafaj, az Aspergillus és a Cryptococcus ellen is, amik súlyos fertőzéseket válthatnak ki azoknál, akiknek gyenge az immunrendszerük.
Ahogy azonban számos más fajból, mézelő hangyából is egyre kevesebb van a bolygón. John Conway először 1975-ben kutakodott mézelőhangya-fészkek után a coloradói Garden of Godsban, majd 2018-ban újra visszatért, és azt állapította meg, hogy 43 év alatt a parkban található hangyafészkek száma 58 százalékkal csökkent. A biológus szerint a mézelő hangyák eltűnésének több oka is van. Egyrészről az éghajlatváltozás, de az építkezések, más emberi tevékenységek és a turizmus sem teszik egyszerűvé a coloradói mézesbödön-hangyák életét. Conway szerint az egyik kolónia helyén egy lakóház állt, amikor évtizedekkel később visszatért Garden of Godsba. Ugyanakkor voltak pozitív meglepetései is az öt évvel ezelőtti látogatásnak, talált nyolc olyan fészket is, ami 43 évvel később is ugyanott volt, ahol először felfedezte őket.
