A félkarú rabló a szerencsejáték leglecsupaszítottabb verziója: itt a játékos nem is áltatja magát azzal, hogy stratégiája van, ésszel játszik, csak nyomkodja a gombot, húzkodja a kart, fogy a pénze, de minden egyes pörgetésnél megkapja az adrenalint és az endorfint, meg a reményt, hogy talán most szakad rá a jackpot. Ennek ellenére vagy éppen ezért a legnépszerűbb és legnyereségesebb kaszinójátékok ezek: Las Vegasban, a világ szerencsejáték-fővárosában például évi 10 milliárd dolláros forgalmat csinálnak a nyerőgépek, miközben az olyan klasszikusok, mint a blackjack vagy a rulett, csak 1,3 milliárdot, illetve 450 milliót.
Amerikában államonként különbözik a nyerőgépek jogi helyzete, van, ahol szabad a pálya, van, ahol teljes tiltás van érvényben, egy csomó államban pedig az a szabályozás, hogy csak legalább 25-30 éve gyártott félkarú rablót birtokolhat legálisan magánszemély. Van azonban egy egészen meglepő, nagypályás nyerőgép-üzemeltető Amerikában: a hadsereg. Az amerikai védelmi minisztérium több mint háromezer nyerőgépet üzemeltet a bázisain, és ezekből évi 100 millió dollár bevétele van. Ami elég bizarr, tekintve, hogy ezt a saját katonái zsebéből szedi ki.
Mivel a kongresszus 1951-ben betiltotta a nyerőgépeket az amerikai haditámaszpontokon, ezek a félkarú rablók mind egy szálig az amerikai katonaság külföldi bázisain üzemelnek. A hadsereg és a légierő a hetvenes években ezeket is leszerelte, de aztán a nyolcvanas években lazított a szabályozásán, és újra üzembe helyezte őket. Egy 1999-es jelentés szerint a Pentagon bő nyolcezer nyerőgépet működtetett 94 külföldi katonai bázison, ehhez képest a mostani háromezres szám egészen alacsonynak tűnik. A legtöbb nyerőgép a légierő németországi, koreai és japán bázisán van, kétszáz-kétszáz darab.
A gépeket a Pentagon MWR (Morale, Welfare, and Recreation, azaz morál, jólét és rekreáció) nevű alosztálya üzemelteti, és az évi 100 millió dolláros bevételt vissza is forgatja az egyéb programjaiba: fitnesztermeket és könyvtárakat üzemeltetnek, illetve mindenféle kulturális eseményeket szerveznek a katonáknak, de a családjukat is támogatják anyagilag. Ez egyébként az amerikai haderő 2024-re előirányzott, 830 milliárd dolláros költségvetésének 0,012 százaléka.
A katonai nyerőgépeket sok kritika éri: a felmérések azt mutatják, hogy a hadseregtől leszerelt veteránok körülbelül 4 százalékánál mutatható ki valamilyen szinten a szerencsejáték-függőség, ez pedig az amerikai országos átlag duplája. Az ilyen bázisokon szolgáló katonák jellemzően kockázatvállaló személyiségű, fiatal férfiak, nagy stressz alatt, akik hirtelen több ezer kilométerre kerülnek az addigi környezetükből, és megemelt fizetést adnak nekik – ez pedig mind-mind kockázati tényező nemcsak a szerencsejáték-, hanem egyéb függőségek kialakulása szempontjából is.
A nyerőgépeket támogató, meglehetősen cinikus érvrendszer ezzel szemben azt mondja, hogy ez egyfajta ártalomcsökkentés, és az a katona, aki szerencsejátékon akarja elszórni a pénzét, megtalálná erre a módot a bázison kívül is, ez pedig mindenképpen veszélyesebb és kockázatosabb lenne, mintha ugyanezt a bázison teszi.
Legutóbb 2018-ban nyújtottak be demokrata és republikánus szenátorok közösen egy olyan törvényjavaslatot, ami szigorította volna a szerencsejátékot a katonai bázisokon, arra hivatkozva, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent, ha a katonai bázisok személyzete az esetleges szerencsejáték-függőségük miatt zsarolhatóvá válik. A tervezetből a mai napig nem lett törvény.