Az agy memóriája olyan nagy, hogy szinte lehetetlen lenne megtölteni

2023. október 19. – 05:01

Az agy memóriája olyan nagy, hogy szinte lehetetlen lenne megtölteni
Illusztráció: iStock / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Ismerős az az érzés, amikor mintha egyszerűen már nem tudnánk több információval megbirkózni? Mintha az agyunk egy minyonos pendrive lenne, amit ezer éve kaptunk valamiért ajándékba, és ami tele van családi fotókkal és egyetemi beadandókkal, úgyhogy már nem fér rá az önéletrajzunk. Na, ez sajnos egy rossz kifogás, ugyanis az agyunkban sokkal több hely van, mint egy minyonos pendrive-on.

Az, hogy pontosan mennyi, remek kérdés. A nagy nehézség az, hogy nem tudunk jobbklikkelni az agyunkra, hogy megnézzük a tulajdonságait, ugyanis hiába hasonlít működésében egy számítógépre, azért nem ugyanolyan. Egy nagy különbség például, hogy egy számítógép 1-esekkel és 0-kkal ad át információt, és egy ilyen egy bit. Az agynál ez nem ilyen egyszerű.

Nagyon leegyszerűsítve: amit mi gondolkodásnak, agyi működésnek hívunk, az valójában egy csomó elektromos és kémiai folyamat, ami idegsejtek között zajlik le. Egy idegsejtből kinyúló vezeték, egy axon egy másik dendritjével kapcsolódik össze, ezt hívjuk szinapszisnak. Az elképzelés sokáig az volt, hogy csak néhány különböző méretű szinapszis alakulhat ki, de egy 2016-ban publikált kutatás szerint valójában 26 az a néhány. Ez azt jelenti, hogy egy idegsejt nagyjából 4,7 bitnyi információt képes egyszerre tárolni.

Az emberi agyban nagyjából egymilliárd idegsejt található, és mindegyik nagyjából ezer másik idegsejttel kapcsolódik össze. Ez alapján nagyjából 2,5 petabyte-nyi, azaz 2500 terabyte-nyi információ tárolására képes. Ez elég sok: a Scientific American szerint nagyjából 3 millió órányi tévéműsor férne rá, ami azt jelenti, hogy 300 évnyi nonstop filmezést és sorozatozást tenne lehetővé, ha rá tudnánk dugni egy tévére vagy projektorra. Más forrás 85-86 milliárdra, megint más 200 milliárdra becsüli a valós számot. Emiatt az agy lehetséges kapacitása valahol 1 terabyte és 2,5 petabyte között van, attól függően, kit kérdezünk.

Egy másik nagy különbség egy számítógéphez képest az energiaigényben vehető észre. Egy számítógép, ami ekkora memóriával és teljesítménnyel dolgozik, nagyjából 1 gigawattnyi áramot igényelne megállás nélkül – ehhez pedig egy saját atomerőműre lenne szükség. Ehhez képest egy éber állapotban lévő emberi agy nagyjából 20 wattot használ.

Na de ha ilyen sok tárhely van az agyunkban, miért felejtünk? Egy 2022-es tanulmány szerzői szerint azért, hogy rugalmasabbak legyünk. Egy rohamosan változó világban élünk, és talán más léptékben, de így volt ez évmilliókkal ezelőtt is. Evolúciós szempontból logikus, hogy elfelejtsünk ezt-azt, különben túlságosan ragaszkodnánk a következtetésekhez, amiket régi, már irreleváns körülmények alapján vontunk le. Ez persze nem vonatkozik azokra a neurológiai betegségekre, amik felgyorsítják a felejtési folyamatot.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!