„A Game Boy a 10 éveseknek való. Ha 20 vagy 25 éves vagy, valószínűleg nem jó ötlet péntek este nyilvános helyen előhúzni a zsebedből egy Game Boyt”
– nyilatkozta Ilkka Raiskinen, a Nokia játékért és médiáért felelős alelnöke 2003 nyarán, amikor a cég N-Gage nevű, pár hónap múlva megjelenő telefonjáról beszélt.
„Az eladások a kitűzött célunk alsó negyedében vannak”
– ezt pedig Jorma Ollila, a Nokia elnök-vezérigazgatója mondta 2004 februárjában, négy hónappal az N-Gage megjelenése után.
A két idézet mutatja, hogy a finn techvállalat hatalmas elvárásokkal indította útjára az N-Gage-et, de a telefon-játékkonzol mutáns igen hamar megbukott. Pedig voltak jó elgondolások és korát megelőző fejlesztések a készülékben, csak a megvalósítás volt nehézkes, és szerencsétlen időpontban lépett piacra, amikor több fronton is erős kihívói akadtak. A furcsa kütyü éppen húsz éve, 2003. október 7-én jelent meg, de azóta is sokat idézett példája annak, hogyan nem szabad terméket tervezni.
A Nintendo is gondolt rá
Az ezredfordulón a mobilpiac még nyilván nem ott tartott, mint ma. A szélessávú mobilnet még csak jóslat volt, az iPhone a kanyarban sem látszott, az emberek pedig szinte csak telefonálásra és sms-írásra használták a telefonjukat. A piacot a Nokia uralta, ami éppen az N-Gage megjelenése környékén volt a csúcson: addig már több mint 250 millió telefont adtak el, köztük olyan népszerű modelleket, mint a 3210-es vagy a 3310-es.
Léteztek mobiljátékok is, többnyire a Snake vagy a Tetris előtelepített, monokróm változatai, de a fejlettebb készülékekre már lehetett új játékokat is installálni kezdetleges játékszolgáltatóktól. De aki hordozható videójátékot akart, az jellemzően inkább kézi konzolt vett, ezen a piacon pedig a Nintendo Game Boy gépei voltak akkor szinte egyeduralkodók.
Az emberek már akkor is a telefonjukat nyomkodták a tömegközlekedési eszközökön. Mások pedig a Game Boyukat. Nem kellett nagy képzelőerő ahhoz, hogy jó lenne egy olyan kütyü, amin telefonálni ÉS játszani is lehet rendesen. A Nintendo már 2000-ben szabadalmaztatott egy telefonálásra is alkalmas kézi konzolt, de végül a mobilipar felől érkezett meg ez a termék: a Nokia határozta el, hogy készít egy telefont, aminek a fő vonzereje a videójáték lesz. Így született meg az N-Gage, aminek a neve az angol engage (jelentése itt kb. „leköt”) szóból eredt, utalva arra, hogy a felhasználók le sem akarják majd tenni a készüléket. A kütyüt 2002 novemberében jelentették be, és a következő évben masszív reklámkampánnyal és megkapó hirdetésekkel támogatták a megjelenését.
A taco éle és más furcsaságok
Az N-Gage tervezésének folyamatáról kevés a publikus információ, mert ennek részleteit nem hozták nyilvánosságra. De a végeredmény több szempontból is problémás volt, és meggyőző technikai képességei ellenére a készülék sem telefonnak, sem kézi konzolnak nem volt igazán jó.
Az N-Gage kialakítása első blikkre inkább a kézi konzolra emlékeztetett: a készülék közepén volt a kijelző, a gombok pedig ettől jobbra és balra helyezkedtek el. Balra volt egy d-pad, vagyis egy olyan, irányokat kezelő megoldás, ami addigra a játékkonzolok kontrollerén már bevettnek számított. Jobbra pedig a numerikus billentyűzet kapott helyet, aminek egyes gombjai játék közben akciógombként működtek. A dizájn azonnal nevetség tárgya lett a neten, mert többeket az egyik legrégibb és legocsmányabb online mémre emlékeztetett. Ennél szelídebb volt a készülék általánosan elterjedt gúnyneve: formája miatt sokan csak taco phone-ként, azaz taco telefonként emlegették.
Telefonnak kifejezetten kényelmetlen volt az N-Gage. Egy kézzel nehézkesen lehetett vele telefonálni, mert a gombok nem álltak kézre, de ennél is rosszabb volt, hogy a mikrofon és a hangszóró a készülék oldalára került. Ami azt jelentette, hogy a felhasználónak az élével kellett a füléhez tartania a telefont, ami ritka idétlenül nézett ki, és ergonomikusnak a legnagyobb jóindulattal sem volt nevezhető. Az éllel telefonálás Frank Nuovo dizájner fejéből pattant ki, de tegyük hozzá, hogy nem pusztán extravagancia vezérelte őt. Akkortájt világszerte sokan aggódtak amiatt, hogy a mobiltelefonok sugárzásának milyen egészségügyi hatásai lehetnek, a téma napi szinten jelen volt a sajtóban. Az N-Gage antennája a mikrofonnal ellentétes oldalon kapott helyet, vagyis telefonálás közben a lehető legtávolabb volt a felhasználótól – de ennek ára az volt, hogy az ember úgy nézett ki, mintha túlméretezett fülprotézist kapott volna.
Kézi konzolként kevésbé volt zavaró az N-Gage használata, bár a numerikus billentyűzeten könnyű volt félrenyomni. A konzolpiacon idegenszerűnek számított az álló képernyő, így a játékosok egy része furcsállva nézte a 2,1 hüvelykes, 176×208 pixel felbontású TFT LCD kijelzőt. A legnagyobb tervezési baki viszont egyértelműen a memóriakártyán árult játékok körülményes behelyezése volt. Egy új játék használatához ki kellett kapcsolni a telefont, aztán levenni a hátlapot, kivenni az akkumulátort, betenni a játék memóriakártyáját, visszatenni az aksit, visszatenni a hátlapot, majd megint bekapcsolni a telefont. Talán csak egy ördöglakattal lehetett volna még bonyolultabbá tenni ezt.
A telefonnak azért voltak erősségei is, részben a hardver, de még inkább a szolgáltatások. A Nokia akkori csúcstelefonjait meghajtó 104 MHz-s ARM9 processzor és a 4096 színű kijelző alkalmassá tette a készüléket arra, hogy olyan, akár 3D grafikájú játékok jelenjenek meg rajta, amilyeneket mobilon addig még sosem lehetett látni. A beépített memória nem volt sok (4 megabájt, amiből 3,4 állt a felhasználó rendelkezésére), de akkortájt egy mobiljáték mérete jellemzően pár száz kilobájtban volt mérhető, és lehetett 32, 64 és 128 megás bővítőkártyákat venni.
Az N-Gage GPRS-en keresztül kapcsolódott az internethez, így lehetett letölteni rá új játékokat és appokat. De alapból volt rajta böngésző, emailkliens, FM rádió, médialejátszó és számítógéppel szinkronizálható naptár, és persze a Nokia első okostelefonjain megszokott Symbian operációs rendszer. A sokoldalúan használható telefonnak azonban jelentős korlátja volt a lítiumionos, 850 milliamperórás akkumulátor, ami 8 óra zenehallgatást vagy 3-6 óra játékot bírt. Azaz a telefont naponta tölteni kellett, amitől 2003-ban még mindenki hüledezett.
A Call of Duty és Lara Croft sem segített
De az N-Gage bukásának okát nem csak a telefon dizájnjában kell keresni. Bill Gates 1996-os esszéje bizonyult ezúttal is igaznak: content is king (a tartalom az uralkodó), vagyis az N-Gage játékkönyvtára nem volt elég erős. Hiába múlta felül bármelyik N-Gage-játék az összes korábbi mobiljátékot, a telefonnak ezen a téren a kézi konzolokkal kellett versenyeznie. És az N-Gage felhozatala szegényes volt a Game Boy 2001-ben megjelent modellje, a Game Boy Advance sok száz játékához képest. Életciklusa alatt összesen 58 pénzért árult játék jelent meg N-Gage-re, és ezek közül nem sok lett üzletileg sikeres.
Pedig a Nokia olyan cégeket is megnyert a platformnak, mint a Sega, az EA vagy a Ubisoft. Készült N-Gage-re Tomb Raider-játék, de FIFA, Rayman, Call of Duty, Civilization és Tony Hawk's Pro Skater is, sőt egy Elder Scrolls-vadhajtás is. Emellett a Nokia is beszállt a játékkiadásba, és házon belül elkészítették a Pathway to Glory című stratégiai játékot, ami a platform egyik legnépszerűbb játéka lett. Igazi „killer appja” viszont soha nem volt a telefonnak.
Az N-Gage az árversenyben is elvérzett: 299 dollár volt a bevezető ára (ez nagyjából 500 mai dollár értékének felelt meg akkor), míg a Game Boy Advance-ot 99 dollárért árulták a boltok. Lehetett azzal érvelni, hogy az N-Gage nemcsak játékgép, hanem telefon is, de mivel éppen a játékosokat célozták meg vele, ez a szempont kevésbé számított. Nem csoda, hogy premierje után két és fél héttel az amerikai GameStop üzletlánc már 100 dollárral olcsóbban adta a kütyüt, hogy megszabaduljon a készlettől.
Ráadásul a piac is éppen úgy változott, hogy az nem volt kedvező a Nokiának. Az N-Gage megjelenése előtt pár hónappal a Sony bejelentette, hogy saját kézi konzolt gyárt, ez lett aztán a lenyűgöző technikai tudású PlayStation Portable, ami 2004-ben debütált. Az N-Gage premierje után egy hónappal pedig a Nintendo jelentette be, hogy új kézi konzolt fejleszt – ez pedig a Nintendo DS volt, ami szintén 2004-ben került a boltokba. És 2004-ben jelent meg a World of Warcraft (WoW) is, ami rögtön beszippantott minden játékost, aki közös online játékvilágban (MMO-ban) akart szórakozni. Nem sokkal azelőtt jött ki az N-Gage legjobb kritikákat kapott játéka, a Pocket Kingdom: Own the World, ami szintén MMO volt, de esélye sem volt a WoW mellett.
És általában, a videójátékos és a mobilos piac sem volt még elég érett az N-Gage ambícióihoz. Az N-Gage-ben már volt Bluetooth, amin keresztül drót nélkül játszhattak többen ugyanazzal a játékkal – a Game Boy Advance ezt nem tudta, két gépet csak kábellel lehetett összekötni. A Pocket Kingdom még forradalmibb gondolat 2023-ból nézve, amikor a mobiljátékpiacon egymásba lógnak a sikeres MMO-k. De 2003-ban a játékosoknak egy mobiltelefon kijelzője még túl kicsi volt egy drága videójátékhoz, a mobilnet túl lassú és drága, a hardver pedig túl gyenge. Sokatmondó szám, hogy egy N-Gage-tulajdonos átlagosan 1, azaz egy darab játékot vásárolt meg a telefonjára.
Az újratervezés sem segített
A Nokia a premier után nem sokkal közölte, hogy az első két hétben 400 ezer példányt adtak el az N-Gage-ből. Később kiderült, hogy ez a boltokba szállított példányok száma volt, a valós eladások inkább 5-6 ezer körül mozogtak. Volt olyan hét, amikor Amerikában minden eladott N-Gage-re száz Game Boy Advance jutott. 2004 februárjára kiderült, hogy valójában csalódást okoztak az eladások, és akkor már gőzerővel készült az N-Gage áttervezett változata, az N-Gage QD. A májusban megjelent QD-be már egyszerűbben lehetett játékot tenni, a mikrofon és a hangszóró sem a készülék élén volt, és a Nokia olcsóbban is tudta adni, mint az alapmodellt. De abban az évben a karácsonyi szezon már a PlayStation Portable-ről és a DS-ről szólt, az N-Gage pedig végleg leszállóágba került, mielőtt igazán felemelkedhetett volna. Összesen 3 millió darabot adtak el belőle, míg például Game Boy Advance-ból több mint 80 milliót.
A Nokia 2006 februárjában leállította a gyártást, és az N-Gage márkanevet onnantól a telefonon elindult online platformra használta, amit megpróbált más okostelefonjaira kiterjeszteni. Olyasmi volt ez, mint az Xbox Live vagy a PlayStation Network, csak mobilon – ami szintén előremutató ötlet volt, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. 2007-ben megjelent az iPhone, ami egy új okostelefonos korszakot jelzett, amiben a Nokia már nem tudott vezető tényező lenni. Az N-Gage szolgáltatás 2009-ben meg is szűnt.
Az, hogy mennyit bukott a finn cég az N-Gage-en, sosem derült ki. A telefon megjelenésekor a vállalat optimista terveiben az állt, hogy 2007-re évi 3 milliárd dolláros bevételt várnak a készüléktől, tehát a Nokiánál biztosan óriási csalódásként élték meg a kudarcot. Az N-Gage azóta sokszor előkerül „emlékeztek még erre a bénaságra?” kontextusban, de emlékezetesen rossz dizájnja mellett ritkán adják meg neki azt a pontot, hogy koncepciójában forradalmi készülék volt. Ma már a hordozható videójáték egyet jelent a telefonos játékokkal, és a mobiljátékok még a Nintendo DS utódait is kiszorították a piacról. Arra, hogy ez elérhető lehet, a Nokia gondolt először, vagy legalábbis ő vállalta be először – csak talán túl korán és kicsit szerencsétlen módon.
