2023. szeptember 30. – 12:35
1992-ben megszületett a magyar dzsúdó első olimpiai aranyérme Barcelonában, egy év múlva, 1993. szeptember 30-án pedig az első világbajnoki arany is. Ez volt a sportág tizennyolcadik vb-je, a paksi Kovács Antal esélyesként utazott a tornára, de nem vezetett könnyű út a dobogó tetejére. Vele együtt néztük végig, milyen buktatókon keresztül ért a csúcsra. 1992-ben még nem is ismerték, 1993-ra már célpont lett.
Mikor, ha nem most? Magyar szempontból ez a kérdés lengte körül az 1993-as dzsúdó-világbajnokságot. A sportág történetében addig mindössze egyszer jutott el vb-döntőig magyar versenyző, 1983-ban a tragikus sorsú, 2008-ban, Londonban meggyilkolt Bujkó Tamás lett második. Az 1992-es, kifejezetten jól sikerült olimpia után viszont a négy olimpiai érmes volt ott a vb-re utazó magyar csapatban. Kovács Antal csodás versenyzéssel bajnok lett az olimpián, Hajtós Bertalant bírói döntés fosztotta meg az első helytől. Csák József is döntős volt, Hajtós mellett ő is ezüstöt nyert, Csősz Imre pedig bronzéremmel zárta az olimpiát. A csapat magja egy évet erősödve indult a kanadai Hamiltonba, ami Torontótól körülbelül 60 kilométerre található, és ugyanúgy az Ontario-tó partján fekszik.
Kovács az edzőjével, Hangyási Lászlóval Paksról kelt útra, és még idejében észrevették, hogy az útlevelek otthon maradtak. Visszafordultak, így szinte csak az utolsó pillanatban érték el a repülőgépüket. New York felett háromnegyed órát köröztek, egy kiadós vihar nehezítette meg az átszállásukat, sőt le is késték a csatlakozásukat. Amikor Csősz meglátta, hogy az eredetileg tervezett gép helyett kisebb, propelleres repülővel kell folytatniuk, azt mondta, inkább dobják össze a pénzt taxira. Egyébként sem szeret repülni, a kis kávédarálóba pláne nem szeretett volna beülni. Végül beszálltak, majd jó néhány órás késéssel landoltak Kanadában. Eközben a szervezők már elkészítették a sorsolást, másnap pedig már versenyeztek is.
A 95 kilós Kovács az olimpia után a fellegekben járt, mert úgy akasztottak aranyat a nyakába, hogy még felnőtt magyar bajnoki címe sem volt előtte, egyből az olimpiai arannyal nyitott. Az ezt követő versenyeken nem tudott győzni, a junior-vb-n még 1992-ben második lett, az athéni Európa-bajnokságon 1993-ban a harmadik hely jutott neki. Hamiltonba nagy felelősséggel utazott, mert meg akarta mutatni, hogy az az olimpiai arany nem a véletlen műve volt, nem egy kicsúszott eredmény, és egyébként is beleerősödött a súlycsoportjába. Kovács pontosan tudta, új fogásokat kell begyakorolnia, mert a Barcelonában ismertté vált combhorogdobására már készülni fognak a riválisai. Ugyanazokkal a technikákkal már nem megy semmire, mert ha a videózás nem is állt azon a szinten, mint most, azért a versenyzők árgus szemekkel figyelték egymást. Kellett egy olyan kombináció, amit addig nem láttak tőle – ez lett a lábfelszedés. Bár egy tüdőgyulladás és kisebb sérülések is nehezítették a felkészülését, alapvetően jó erőben érkezett a vb-re.
Az első ellenfele, egy egyiptomi tökéletesen szolgálta a célt, a bemelegítést – gyorsan megverte, nem voltak azonos tudásszinten. A kazah Szergej Sakimov viszont nagyon meglepte, ráadásul a meglepetéssel együtt egy nagy értékű akciót, waza-arit hajtott végre rajta. Kovácsnak hétpontos hátrányban kellett kitalálnia valamit. Űzte-gyömöszölte a jó kötésű kazahot, de sokáig eredménytelenül, aztán bevillant neki, amit egy koreai-német edzőtől tanult, mit is kell csinálnia egy balkezes ellenféllel szemben.
„Azon a vb-n rájöttem, hogy nincs feleslegesen elvégzett munka.
Amikor edzettem, untam, nem is értettem, miért van szükség erre, nem veszem hasznát, hogy balkezes ellen gyakorolok. Aztán egyszer csak pontosan úgy mozgott, ahogy az edzéseken gyakoroltuk, én pedig döntöttem annál a lépésnél. Abban a nehéz helyzetben elő tudtam húzni a tárból valamit, és azzal nyertem” – emlékezett vissza.
A harmadik fordulóban az a francia Stephane Traineau volt az ellenfele, akit úgy jellemzett, hogy 1992-ben még ő volt a világ legjobb dzsúdósa, csak az olimpia napján nem tudta magából kihozni a maximumot. Ő volt a vb-címvédő is, és Kovács meg akarta mutatni, hogy 1993-ban már jobb nála. Sőt, külön várta ezt a küzdelmet, mert a franciával elkerülték egymást az olimpián. Traineu jól kezdett, előnybe került, egy kicsit talán fel is pontozták, ami után amennyire tudta, óvta is az előnyét. Negyven másodperc lehetett hátra, amikor hosszan igazította a szerelését, és Kovács tudta, ez nem véletlenül van így. Amikor a szemébe nézett, már nem látta azt a tüzet, mint az elején, és érezte, most kell elkapnia. Rohamával felszedte a francia lábait, a hátára vágta, és ipponnal nyerte meg a találkozót.
„Akármennyire dörzsölt is valaki, a kétségbeesettséget nem tudja letagadni, a szem és a test nem hazudik. És én ezt láttam rajta. Talán meglepte, mennyit erősödtem, és hogy bírni fogom kondival. Nem esett rosszul, amikor a végén megdicsért, mennyire erős vagyok.”
Egy újabb villanás
Az elődöntőben a német Marc Meiling várt rá, aki nem jutott ki az előző évi olimpiára, mert a német válogatón váratlanul legyőzték. Hatalmas akarat volt benne, be akarta bizonyítani, hogy tud még feljebb lépni az addigi legjobbját jelentő vb-ezüst után – emellé pedig olyan kondija volt, ami egyedülállónak számított a mezőnyben. Meg akarta mutatni, hogy az 1992-es éve csak egy véletlen kisiklás volt, az olimpiai bajnokot legyőzni pedig egy nagyszerű elégtétel lett volna. Kemény, igazi egymásnak feszülős meccs volt, fárasztották, izzasztották egymást.
Akkor öt percig tartott egy meccs, utána nem volt hosszabbítás, hanem a bírók döntötték el, melyik versenyző mehet tovább. Rizikós volt a bírókra hagyatkozni, ezt láthattuk Hajtós olimpiai döntőjénél, amikor hiába volt jobb, a japán riválisát hozták ki győztesnek. Kovács észlelte a német apró kihagyásait, és úgy mérte fel, hogy egy hátsó gánccsal megsebezhető. Erre az utolsó előtti másodpercben jött el a pillanat. Nem sikerült tökéletesen az akciója, de arra jó volt, hogy egy jukót kapjon érte, a német pedig bámult maga elé, mit rontott el, mivel ellentámadásra és fordításra már nem maradt ideje.
A döntőben a brazil Aurélio Miguel volt Kovács ellenfele. Jobb dramaturgia nem is létezhet: az 1988-as és az 1992-es olimpia bajnoka csap össze azért, hogy eldöntse, melyikük a világbajnok. A brazil az orosz Szergejeven lépett át az elődöntőben, noha előzetesen inkább az orosz győzelmére lehetett számítani. A kor Kovács mellett szólt, a tapasztalat a brazil győzelmét jósolta. Illetve még egy valami: a bíróbizottságot egy brazil vezette, ezért Kovács azzal a fejében ment fel a tatamira, hogy emiatt egy juko hátrányban van. Nem emésztette magát emiatt, így is meg akarta oldani a feladatot. Ahogy megtette egy évvel korábban az olimpián is, akkor a negyeddöntőben verte a brazilt.
Kovács indított egy támadást, amit csak azért nem adtak meg, mert a négyszög sarkában ülő bíróra estek rá. Ma már ippont adnának érte, akkor elmaszatolták, és még csak ponttal sem jutalmazták az aktivitását. Akkor futott át az agyán, hogy a másik irányba kell elindítania azt a támadást, mert akkor nem zavarhatnak be a bírók. Beforgatta az ellenfelét, indított és ipponnal győzött. A helyszínen tartózkodó magyar dzsúdósok üvöltve köszöntötték a sportág első magyar világbajnokát.
„Annál a második akciónál már tudtam, nem tudják kimeszelni. Csodálatos érzés volt. Talán az életemben nem ugrottam akkorát, mint akkor, nem is gondoltam volna, hogy ekkora a súlypontemelkedésem. Benne volt ebben a magam öröme, és annak az átélése, mennyi embernek okoztam még örömet.
Az időeltolódás miatt a családom ébren maradt, de az eredményt, hogy meddig jutottam el, nem tudták, nem volt még internet. A Eurosport közvetítette az eseményeket, és az első bronzmeccsen nem láttak. A másodikon sem, de amikor kiszúrták Béres doktort, akkor sejtették, nem véletlenül került a képre, és még lesz valami. Pár perc múlva jöttem a döntőre: megérte megvárni a késői órán. Az eredményhirdetésnél kiderült, hogy nincs meg a kazettánk, amin a Himnuszt magunkkal vittük. Sok magyar is eljött, elvonultak a társaimmal, hogy felénekeljék, mert nem akartak belenyugodni, hogy a történelmi aranyat csendben kapom meg. Szerencsére ott volt a nézőtéren egy korábbi cselgáncsos, Szepesi Pisti Torontóból, aki valahogy megérezte, hogy kazettával együtt kell a helyszínre érkeznie. Így megszólalhatott nekem a legcsodálatosabb dallam. Világbajnok lettem. Bár azt hiszem, csak napokkal később tudatosult bennem, amikor már itthon voltunk.”
Egyéni szponzorától, a későbbi MLSZ-elnök Kovács Attilától 250 ezres jutalmat kapott, ezzel törlesztett a neki adott Seat Toledo árából. Az új Hullám sörözőben igazi népünnepély volt Pakson, mert 666 korsó sört csapoltak le, amiért nem kellett fizetni. 1993-ban ő lett az év férfi sportolója is.
Kovácsnak egy követője van azóta, a szintén paksi Braun Ákos, aki 2005-ben nyert vb-aranyat. Alig várják, hogy csatlakozzon valaki még ehhez a szűk klubhoz. 2018-ban beválasztották a sportág halhatatlanjai közé, az erről szóló diplomát a dzsúdó ikonja, a francia nehézsúlyú, Teddi Riner adta át neki. Kovács négy vb-n és négy olimpián indult, 2004-ben vonult vissza. 2005-ben lépett civil pályára, addigra már közgazdászdiplomát szerzett. Később doktori címet és nukleáris szakmérnöki diplomát is szerzett. A reaktor felépítését ugyanolyan alapossággal tanulmányozta, mint egykor az ellenfeleit.