A japán férfi, akinek a farmját az ország második legnagyobb reptere veszi körbe, de mégis ott akar élni

A második világháború elvesztése után több japán katona még évtizedekig harcolt kitartóan a csendes-óceáni szigetvilágban. A megszállottság és az elszántság más típusú szimbóluma Sito Takao (Takao Shito), aki Japán második legforgalmasabb repterén, a Naritán lakik. És ezt szó szerint kell érteni. Az egyik kifutópályát nem is tudták nyílegyenesre építeni, ki kell kerülni a Sito által birtokolt földeket. A 73 éves férfi helyzetét nem úgy kell elképzelni, mint a Terminál című filmet, amiben Tom Hanks karaktere egy terminálon kezdett élni – Sito birtoka egy kis szigetként tagozódik be a reptérre, kifutópályák, szervizutak ölelik körül.

Sitónak 2015-ben a repteret üzemeltető cég felajánlott ugyan 180 millió jent (jelenlegi értéken 420 millió forintot), hogy adja el a birtokát, de annyira ragaszkodik a földjéhez, hogy nem teszi meg. És minden jogi lehetőséget megragad, hogy ott is maradjon.

Sito személyes küzdelme egy 1965-ben indult harcnak az utolsó hagyatéka.

A japán kormány ugyanis 1962. november 16-án hozott egy határozatot arról, hogy az ugrásszerűen fejlődő Tokiónak szüksége van egy másik reptérre is a Hanedán kívül. Azt a repteret már nem lehetett racionálisan tovább bővíteni, a tehermentesítése viszont létkérdés volt. 1963 júniusában kidolgozták az új, modern japán reptér terveit, ám azt még nem tudták, milyen területen építsék fel. 1965 novemberében derült ki, hogy a fővárostól 60 kilométerre, Tomiszato környékére esett a kormány választása. Erről azonban nem folytattak előzetesen társadalmi egyeztetést, az ott élők is csak a híradásokból és egy miniszteri bejelentésből értesülhettek. Nagy ellenállást váltott ki a terv, mert az itt lévő, jó minőségű termőföldekről az államnak ki kellett lakoltatnia az ottani tulajdonosokat és bérlőket. Voltak, akik zokszó nélkül belementek, többen viszont meglehetősen dacosan ellenszegültek, és makacsul ragaszkodtak az addigi életükhöz, az állataikhoz, ezért nem fogadták el a felkínált jóvátételt.

Az egyik ilyen volt a Sito család. A mai napig öt család él a reptér területén, de egyikük sincs annyira közel a gépekhez, mint Sito Takao, akinek a nagyapja már akkor is ezen a területen élt, amikor még áram sem volt.

A japán ellenzék természetesen meglovagolta az esetet, nagy tüntetéseket szerveztek a területre, a kormány válaszul kivezényelte a rendőrséget, az összecsapásoknak halálos áldozatai is lettek. 1968-ban a diákmozgalmak is az ott lakók mellé álltak, a feszültség még úgy is nőtt, hogy akadtak olyanok is, akik eközben hajlandók voltak megválni a birtokaiktól.

Az építkezések a tiltakozások ellenére elkezdődtek, 1971-ben volt egy nagy visszhangot kiváltó eset, amikor az egyik diák öngyilkos lett. Búcsúlevelében azt írta, utálja azokat, akik erre a földre akarják hozni a repteret. A kormány 1977 januárjában jelentette be, hogy a reptér egy éven belül megnyílik. Az ellenzék erre reagálva egy gigatüntetést hívott össze, 17 ezres tömeg tiltakozott.

Végül féléves csúszással, 1978. május 20-án adták a terminálokat, de akkoriban szokatlan szigort jelentő biztonsági procedúrát kellett bevezetni éveken át: a belépéskor mindenkinek be kellett mutatnia az igazolványát, a rendőrség pedig mindenki adatát rögzítette. Így akarták megelőzni a be nem jelentett spontán tüntetéseket.

Sitóék eközben tovább művelték a földjeiket, és amikor Takao apja a 90-es években meghalt, ő visszatért a tanyára, és nekifogott a hagyma, a répa és a krumpli termesztésének. Az önfenntartás mellett értékesítették is a termékeiket, sok család várja a közeli piacon az áruit. 2015-ben annyi pénzt kínáltak a telekért, amennyit a farm 150 év alatt sem termelne meg, de Sito hajthatatlan, a folyamatosan növekvő zaj és a levegő romló minősége ellenére sem tágít, ott akar élni, ahol az ősei letelepedtek. A pénz nem érdekli, és az sem, hogy csak alagutakon keresztül tud távozni a saját földjéről.

„Itt van az életem, folytatni akarom a gazdálkodást. Nem szándékozom innen elmenni, meg sem fordult a fejemben, ameddig tudom, művelem az őseim földjét. A repteret kellene leállítani” – nyilatkozott a BBC-nek.

Sito kifejezetten örült a koronavírus-járványnak, mert 2020 márciusától érzékelhetően visszaesett a reptéri forgalom, amikor az első nagy lezárásokat hajtották végre a világban. Az országban még 2021 szeptemberében is szigorú korlátozások voltak, az olimpia idején is meghatározták, hogy egy nap mennyi külföldi léphet be az ország területére, aztán 2022-től indult növekedésnek ismét a forgalom.

Narita a 2019-es adatok szerint a világ ötvenedik legforgalmasabb reptere – a japán légitársaság, a JAL-nak is a bázisa –, amelyen 44 millió ember fordult meg a járvány előtti évben. Viszonyításul: Budapesten ugyanebben az évben 16 millió utas szállt le.

Sitót idén februárban is megpróbálták eltávolítani, de a támogatói is megjelentek, és ismét kisebb összecsapások alakultak ki a rendőrökkel. Egy amerikai szakértő azt a konklúziót vonta le, hogy a Narita repülőtér elleni tiltakozás a leghosszabb ideig tartó társadalmi megmozdulás a japán történelemben.