Henry Fordnak annyira megtetszett egy angliai ház, hogy téglánként átvitette Amerikába

2023. szeptember 12. – 05:01

Henry Fordnak annyira megtetszett egy angliai ház, hogy téglánként átvitette Amerikába
Fotó: Flickr / Maia C

Másolás

Vágólapra másolva

Henry Ford, azon túl, hogy az autóipar úttörője, a tömegtermelés reformere és elhivatott antiszemita volt, nagy erőfeszítéseket tett, hogy megőrizze az utókornak mindazt, amit értékesnek gondolt. Ennek eredménye ma a Detroit melletti Greenfield Village-ben található múzeumkomplexum, ami az autógyártás történetén túl Ford életét is bemutatja – például megtekinthető az a ház, amelyben a milliárdos a gyerekkorát töltötte, amikor Greenfield Village jóformán még csak egy farm volt. Vagy egy másik ház, amelyben a történelem talán leghíresebb kapitalistája szívesen időzött idősebb korában.

Utóbbi rusztikus stílusában kilóg a környező épületek közül, de talán az egész Detroit-agglomerációból is. A Cotswold Cottage nevű ház ugyanis úgy fest, mintha évszázadokkal ezelőtt építették volna valahol a vidéki Angliában. Ez azért lehetséges, mert ott és akkor is épült. Mármint eredetileg, mielőtt Ford áthozatta volna ez egészet az Atlanti-óceán túloldalára. Téglánként.

Ford 1912-ben családjával bejárta Írország és Anglia egy részét, hogy felkutassa gyökereit. Ő már Amerikában született, de apja és nagyapja Írországból vándorolt az Újvilágba, és az autógyáros szeretett volna közelebbről megismerkedni azokkal a régiókkal, ahonnan felmenői származtak. Így jutott el a délnyugat-angliai Gloucestershire megyébe, ahol lenyűgözték a festői környéken sorakozó régi, borostyánnal befuttatott téglaházak. Elhatározta, hogy szerez egy ilyet otthonra, és ha valakinek, neki volt elég pénze ahhoz, hogy ezt tényleg megcsinálja.

Ford utasítására az egyik ügynöke, Herbert Morton az 1920-as évek végén elkezdett gloucestershire-i ingatlanokat keresni, és hosszas kutatás után talált is egy megfelelőt, ami kellően nagy volt, kellően szép és kellően eladó. A ház a megye Cotswold nevű régiójának egyik falujában, Chedworthben pompázott, és egykori lakói Rose Cottage-nek, azaz Rózsa Villának nevezték. A villa azzal érdemelte ki a nevet, hogy esőben különleges árnyalatúra színeződtek a téglái, amik a környéken jellemző cotswoldi mészkőből készültek. A ház nem volt mai (azaz akkori) darab, az alapja 1619-ben épült, és tartozott hozzá egy pajta, valamint kétholdnyi birtok. Ford rögtön beleszeretett, amikor meglátta.

Rose Cottage (balra) még az eredeti helyén – Fotó: The Henry Ford Museum / Aimee Burpee
Rose Cottage (balra) még az eredeti helyén – Fotó: The Henry Ford Museum / Aimee Burpee

Morton 1929-ben 500 angol fontért (akkori árfolyamon nagyjából 5000 dollár) vette meg a házat, és 1930 elején megkezdték a bontást. „Kétségtelenül ez volt a legdrágább projekt Greenfield Village-ben” – mondta el a BBC-nek a múzeum igazgatója, Jim Johnson. A helyiek leplezetlen ellenszenvvel figyelték, ahogy Ford munkásai a Rózsa Villát darabjaira szedik és elszállítják, miután gondosan beszámozták minden egyes tégláját, gerendáját és nyílászáróját.

A téglák 506 zsákot töltöttek meg, a ház többi része 211 ládába került. A 475 tonnányi rakomány 67 vasúti tehervagonban fért el, ami alighanem hosszúsági rekorder lehetett akkoriban, de legalábbis csodájára jártak az emberek, amikor a szerelvény keresztüldöcögött Anglián, egészen Londonig. Ott hajóra rakták a sok ezer darabos puzzle-t, és a ház meg sem állt New Jersey-ig. Onnan a rakományt már csak a Detroit melletti Dearbornig kellett elzötyögtetni, aminek a közelében a Ford család által alapított Greenfield Village terült el.

A ház újraépítése 1930 nyarán – Fotó: The Henry Ford Museum
A ház újraépítése 1930 nyarán – Fotó: The Henry Ford Museum

A bontás és a szállítás fél évet emésztett fel, így a ház összeállítása 1930 júliusában kezdődött meg és szeptemberig tartott. Az újraépítésen főleg a Ford gyárak alkalmazottai dolgoztak, de a munkálatok irányításában oroszlánrészt vállalt két angol: Tom Thoughton kőműves és William H. Ratcliffe ács. Ford ugyanis hibátlan, autentikus dél-angol vityillót akart, ezért felvett két gloucestershire-i szakembert, akik jól tudták, hogyan áll össze egy cotswoldi ház. Thoughton és Ratcliffe első osztályon hajóztak át Amerikába, ahol hat és fél hónapot töltöttek. Ezalatt megtervezték és levezényelték a villa felépülését, és a milliárdos kérésére néhány kisebb módosítást is végeztek a házon, ami a Cotswold Cottage nevet kapta.

Ford elégedett volt az eredménnyel, és hogy saját gloucestershire-i háza még hitelesebb legyen, pár cotswoldi birkát is hozatott a kertbe. Thoughtont és Ratcliffe-t a munka befejeztével elküldte egy kéthetes vakációra a Niagara-vízeséshez és más amerikai nevezetességekhez, aztán kifizette őket. Ratcliffe menye, Maureen Ratcliffe a BBC-nek elmondta, hogy a két szaki jól keresett a szokatlan munkán, ami mindkettőjüknek nagy kaland volt. A kapott pénzből Ratcliffe vásárolt egy darab földet, ahova két faházat épített, egyet magának, egyet a testvérének – az egyik házat Greenfieldnek nevezte el.

A Cotswold Cottage ma már népszerű turistalátványosság, amit a múzeumigazgató Johnson szerint minden évben milliók látogatnak meg. A villa kertjében teadélutánokat is tartanak, amik olyan népszerűek, hogy a szervezők várólistát vezetnek. A ház – és főleg az, ahogyan megépült – pedig éppúgy hozzátartozik Ford életrajzához, mint a T-modell. De a történet úgy lesz teljes, ha megjegyezzük, hogy a házköltöztetés bravúrja csak egyszer sikerült az autógyárosnak. Biburyben ugyanis több további villát is megpróbált megvásárolni, Winchcombe-ban pedig a plébániára tett ajánlatot. A helyiek ellenállása viszont olyan heves volt, hogy letett ezekről a terveiről.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!