2023. szeptember 6. – 05:06
Xipe Totec az ókori mezoamerikai kultúrában a nyúzás istene volt, különösen fontos bálványnak tartották a toltékok és az aztékok is. Xipe Totec nevéhez viszonylag normális dolgokat kötöttek első ránézése a korabeli többistenhívő kultúrák: ő volt a tavasz istene, a magvak és az ültetés védőszentje, az ötvösök patrónusa. És ő volt az az isten, akinek embereket nyúztak a szertartásokon.
Xipe Totec eredete pontosan nem ismert, a World History oldala szerint egyesek az olmék kultúrából, mások Guerrero környékéről eredeztetik. Az isten-bálvány első ábrázolása a posztklasszikus időszakból származik – azt az egyet biztosra tudni róla, hogy az aztékoknak fontos istenség volt, amely a maják ábrázolásaiban is megjelent.
Egyrészről érthető volt a fontossága, mert a mezoamerikai mitológia testvéreivel együtt teremtőistennek tekintette Xipe Totecet. Azaz szorosan összekapcsolták őt a halállal és a betegségekkel: úgy gondolták, ő hozza a betegségeket az emberekre, ezért népszerű lett neki áldozni annak érdekében, hogy ezt ne tegye. A Xipe Totechez írt azték versek is megemlítik, hogy az isten élet-halál ura is volt, az egyik szöveg részlete például így szól:
„kiittad az éjt, most mért rejtezel
oltsd magadra arany palástod, öltözz esőbe
istenem vagy, vized drágakő-ajándék
hull az öntözőcsatornákba s zöldre festi a hegyek füvét
a nap elhagyott, csúszva távozott, akár a kígyó,
nem halok meg, zsenge kukoricabajusz vagyok”.
Másrészről a hozzá kapcsolt föld, mezőgazdaság is elengedhetetlen volt az életben maradáshoz. És itt jön egy kisebb furcsaság: a mitológia úgy tartotta, hogy ahogy a földet minden tavasszal új növényzet, azaz „új bőr” fedi be, úgy a földművelésért felelős isten is minden évben új emberáldozat bőrét húzza magára – nem véletlen, hogy a róla szóló ábrázolásokon is általában mindig frissen nyúzott bőrt viselt.
Az azték év második hónapjában tartották Xipe Totec hívei az úgynevezett tlacaxipehualiztlit, amely amellett, hogy lehetetlen kimondani, a nagyon bájos és csábító, „az emberek nyúzása” nevű fesztivált jelentette. A fesztivál az azték naptár szerint húsz napig tartott, amely során foglyokat, hadifoglyokat készítettek fel áldozatnak egy sor bonyolult tánc kíséretével. Ezek a fesztiválprogramok viszonylag messze álltak attól, ami ma eszünkbe jutna a szóról, a tlacaxipehualiztli (leírni is nehéz egyébként) részeként például a második napon a foglyoknak jól felfegyverzett harcosokkal kellett megküzdeniük.
A versenynek komoly tétje nem volt: aki meghalt, meghalt, aki túlélte, azt később feláldozták.
Akik túlélték, ráadásul rosszabbul is jártak: először a bőrüket nyúzták le, majd a szívüket vágták ki, hogy utóbbit felajánlják az isteneknek. Testükből néha ettek is, bőrüket pedig a xipemeknek nevezett fiatal férfiak hordták az egész fesztivál alatt – azaz több mint két hétig. Így, a lenyúzott bőrt magukra terítve vonultak át a városon, ahol afféle színházi előadás részeként színlelt konfliktusokat adtak elő.
De nem csak foglyokat nyúztak – a fesztivál előtt kiválasztottak a közösségből valakit, aki negyven napon át Xipe Totecnek öltözött, arannyal és vörös tollakkal díszítette fel magát. Mellette nyolc másik embert választottak ki más-más istenek megszemélyesítésére – a fesztivál első napján pedig ezeket az embereket nyúzták meg, az isteneknek áldozva őket. Bőrüket ezután sárgára festették, és aranyköpenynek nevezett ruhadarabot készítettek belőle, amelyeket később a papok viseltek a szertartásokon. Ez az aranyruhakép jelenik meg egy, az isteneknek szervezett fesztiválra írt versben is, ami így szól:
„Te, ki éjszaka iszol, miért kéreted magad?
Tedd fel álarcodat, vedd fel arany ruháidat.
Ó én istenem, drágaköves vized
a mélybe tűnt;
a magas ciprus
Ketcallá változott [Ketzalkóatl = tollaskígyó, az aztékoknál a tudás istene];
a tűzkígyó
Ketcal kígyó lett.
A tűzkígyó szabadon engedett.
Talán eltűnök.
Talán eltűnök, és elpusztítom magam,
gyönge kukorica növény.”
Mint az idézetből is látható, a kukorica, a másik istenség, Ketzalkóatl, illetve maga a feláldozás öröme is kegynek számított a művészileg egyébként kifejezetten intenzív, színdarabokkal és versekkel tarkított fesztiválon. A huszadik napra érve aztán le is csillapodtak a kedélyek: nagy lakomát rendeztek, aztán levették a már rothadó, bűzlő bőröket, és az általuk buliként megélt fesztivál végén eltemették azokat.