A vadnyugati történeteket gyakran romantizálják, pedig a 19. századi Amerika sokkal inkább illik realista regényekbe. A kontinens nyugati felének meghódítása az indiánok megtizedelése árán történt meg, és a fehérek más etnikumokat sem kezeltek egyenlő félként. De a mindennapok is tele voltak olyan ma is ismert problémákkal, mint a korrupció, a részrehajló igazságszolgáltatás vagy éppen az alkoholizmus. Ezekre jó példa Dallas Stoudenmire esete, akinek legismertebb cselekedete egy pisztolypárbaj volt, amiben négyen haltak meg öt másodperc alatt. A legendává vált lövöldözés kis szépséghibája, hogy ártatlan áldozata is volt.
Háború és békebíró
Dallas Stoudenmire 1845 végén született Alabamában, egy kilencgyerekes családba. Korai éveiről nincs sok információ, de az biztos, hogy a polgárháború kitörése után, 15 évesen jelentkezett a konföderációs seregbe. Titkolta az életkorát, de az mégis kiderült, és ilyen fiatalon nem engedték csatlakozni. Ezután máshogy betűzve írta a nevét a jelentkezési lapra, és újra megpróbálkozott, de ismét eltanácsolták a toborzóirodában. Harmadszor végül összejött a dolog, 1862-ben az akkor 16 éves Stoudenmire a déli hadsereg tagja lett. Magassága miatt idősebbnek nézték: 180 centi volt, de akkor még bőven növésben, mert felnőttkorára 193 centisre nőtt.
A 45. Alabamai Gyalogság tagjaként harcolta végig a háborút, aminek során többször is megsérült, két lövedéket pedig élete végéig a testében hordott. A háború után a texasi Columbusba költözött, ahol többféle munkát is elvállalt. Az évek során volt juhász, ács és kereskedő is, szabadidejében pedig a fegyvereivel gyakorolt. Kiváló céllövő volt, mindkét kezével jól bánt a pisztollyal. Emiatt érdemes volt elkerülni őt, amikor ivott, mert az a fajta részeg volt, aki kötekedőre itta magát. Józan énjét viszont tisztességes, a nőkkel udvarias emberként ismerték.
1874 körül csatlakozott a határmenti települések védelmét felügyelő texasi rangerekhez, ahol évekig szolgált, aztán rövid ideig az új-mexikói Socorro város békebírója lett. 1881-ben a sógora, Doc Cummings (aki nem volt orvos, a Doc amolyan vadnyugati becenév volt az esetében) a texasi El Pasóba hívta Stoudenmire-t. Cummings egy Globe nevű fogadót működtetett a városban, de El Pasónak nagyon rossz reputációja volt akkortájt, híresen rossz volt a közbiztonság. A városvezetők olyan embert kerestek, aki rendet tenne városi békebíróként (city marshal), és Cummings úgy gondolta, hogy a sógora megfelel a feladatra. Stoudenmire el is vállalta a megbízást – sokat mond, hogy nyolc hónapon belül ő volt El Paso hatodik békebírója.
Tolvajok és gyilkosok között
Stoudenmire-nek már a bemutatkozása hatásos volt. Április 11-én lépett munkába, és első feladata az volt, hogy átvegye a városi tömlöc kulcsait a helyettesétől, Bill Johnsontól. Johnson városszerte ismert iszákos volt, és nem reagált elég gyorsan Stoudenmire kérésére, ezért a békebíró felemelte őt, és fejjel lefelé fordítva kirázta belőle a kulcsokat, mintha csak egy rajzfilmjelenetben szerepeltek volna. Ezután a földre dobta Johnsont, akinek a megaláztatása még napokig téma volt El Pasóban.
Három nap múlva már egészen másról beszéltek a városban. Április 14-én egy csapat jól felfegyverzett mexikói érkezett El Pasóba, és két társukat keresték. A Sanchez és a Juarique nevű férfiak nem adtak életjelet magukról azóta, hogy elindultak felkutatni egy harminc marhából álló, ellopott csordát. A nyomozás során egy helyi rosszéletűre, John Hale-re terelődött a gyanú, és a város egyik rendőre, Gus Krempkau vállalta, hogy elkíséri a mexikóiakat Hale farmjához. A rancs mellett megtalálták Sanchez és Juarique holttestét, és visszavitték őket El Pasóba.
A városban bírósági vizsgálatot rendeltek el, aminek során a spanyolul kiválóan beszélő Krempkau vállalta, hogy tolmácsol a mexikóiak és a helyiek között. A vizsgálat végén Hale-t és társait gyanúsították meg Sanchez és Juarique megölésével, és Hale két emberét konkrétan meg is vádolták a gyilkossággal. A vádlottakat letartóztatták, de a bírósági ülést másik napra halasztották. A történteket a város lakossága feszülten követte, különösen, miután egy nagyobb tömeg verődött össze a mexikóiakkal szemben, John Hale és barátja, George Campbell vezetésével (Campbell egyébként a város egyik korábbi békebírója volt). A mexikóiak azonban nem akartak bajt, a két holttesttel visszatértek Mexikóba, hogy eltemessék társaikat. A baj azonban így is megtalálta a várost.
Mire ötig számolsz
A bírósági vizsgálta után az egyik kocsmában Campbell és Krempkau szóváltásba keveredett. Előbbi azzal vádolta az utóbbit, hogy a mexikóiakkal szimpatizál, és tolmácsként részrehajlóan fordította az elhangzottakat. Campbell mellett ott volt a már kellően részeg Hale is, aki szintén dühös volt Krempkaura. Bár fegyvertelen volt, ez nem akadályozta meg őt abban, hogy balhézzon: a vita hevében egyszer csak „George, fedezlek!” kiáltással kirántotta Campbell egyik pisztolyát, és Krempkaura lőtt. A férfi hátratántorodott a kocsmaajtónak, és kigördült az utcára. Bár súlyos találatot kapott, volt ereje előhúzni a saját pisztolyát.
Stoudenmire a szemközti sarkon levő Globe-ban vacsorázott, amikor a lövést meghallotta. Azonnal kirohant az utcára, kezében két .44-es kaliberű Smith & Wessonjával. Amikor látta, mi a helyzet, tüzelni kezdett Hale-re, de elhibázta a lövést, és egy mexikói járókelőt talált el, aki éppen fedezékbe akart húzódni. A férfi rögtön meghalt. Hale egy oszlop mögé húzódott, de amikor kikukucskált, hogy lássa ellenfelét, a békebíró őt is lelőtte – ezúttal nem hibázott, Hale pont a szemei közé kapta a lövedéket, ő is azonnal meghalt.
Eközben Campbell is kijött a kocsmából, másik pisztolyával a kezében, de nem támadó szándékkal, és hangosan kiabált, hogy ez nem az ő harca. A földön fekvő Krempkau viszont ezt nem így gondolta, és csuklón, majd lábon lőtte Campbellt, aztán elájult. Campbell ordítva nyúlt a pisztolyáért, amit Krempkau lövése miatt ejtett le, de elsütni már nem volt ideje: Stoudenmire háromszor is hasba lőtte őt. Campbell földre rogyott, és azt üvöltötte: „Te rohadék! Megöltél!”. Perceken belül elvérzett ő is, és Krempkau is.
Mindez a szemtanúk beszámolóiból állt össze, akik többnyire egyetértettek abban, hogy az egész lövöldözés nem tartott tovább öt másodpercnél. Miután elült a por, négy hulla hevert a kocsma előtt, ebből hárommal Stoudenmire végzett. Az eset „Four Dead in Five Seconds” (azaz „Négy halott öt másodperc alatt”) néven híresült el, a békebíró neve pedig azonnal szárnyra kapott a környéken és az amerikai sajtóban. Akik továbbadták a sztorit, nem sokat törődtek azzal, hogy az áldozatok egyike ártatlan ember volt, aki éppen rosszkor volt rossz helyen. Egyébként az incidenst három texasi ranger is végignézte, de nem avatkoztak közbe, mondván, úgy érezték, Stoudenmire kézben tartja a dolgokat.
Veszélyes részegségek
Három nappal később, április 17-én a békebíró újra ölt. El Paso egyik tehetős családja, a Manningek Hale és Campbell barátai voltak, és a lövöldözés után a Manning fivérek ellenségként tekintettek Stoudenmire-re. Ahhoz nem volt elég merszük, hogy maguk intézzék el a békebírót, de leitatták Bill Johnsont, és meggyőzték őt, hogy fegyverrel vegyen revansot a megaláztatásért, ami a tömlöckulcsok átadásakor érte. Johnson puskát vett magához, és egy oszlop mögé bújva várta, hogy Stoudenmire a szokásos járőrözése közben elhaladjon mellette. A megfelelő pillanatban Johnson előugrott – és részegen megbotlott, lövése pedig elhibázta a békebírót. Második lövésre már nem volt alkalma, Stoudenmire szitává lőtte őt.
A békebíró a következő hónapokban hasonló eszközökkel tartotta fenn a rendet: április és február között további hat embert lőtt le. Ténykedésének köszönhetően El Pasóban csökkenni kezdett a bűnözés, a lakók pedig elkezdtek arról beszélni, hogy megvan az ember, aki megszelídíti a várost. Csakhogy a Manning fivérek szemében Stoudenmire továbbra is szálka volt, de akadt egy másik bonyodalom is. Láthattuk, hogy a történet visszatérő eleme az ital – az a helyzet, hogy Stoudenmire is olyan ember volt, akit ma egyszerűen alkoholistának neveznénk.
1882 februárjában Stoudenmire Columbusba utazott, hogy ott vegye feleségül választottját, Isabella Sherringtont. Doc Cummings, aki akkor már a békebíró amolyan nem hivatalos helyettese volt, igyekezett fenntartani a rendet. Eközben február 14-én egy rossz hírű kocsmában szóváltásba keveredett a Manning fivérekkel. A vita elfajult, és az egyik Manning lelőtte Cummingsot. A tettest letartóztatták, de a tárgyaláson a többnyire a barátaiból álló esküdtszék felmentette őt, és önvédelmet állapított meg.
Miután Stoudenmire visszatért a városba, valami megváltozott benne. Cummings a legjobb barátja volt, ezért folyamatosan dühös volt a történtek miatt. Innentől kezdve még többet ivott, és részegen konfrontálódott mindenkivel, akit felelősnek gondolt Cummings haláláért vagy a tettes felmentéséért. Már békebírói feladatait is elhanyagolta, El Paso lakói pedig egyre jobban féltek tőle. A városvezetés eleinte bírságok kiszabásával próbálta észhez téríteni a férfit – mert egy békebíró nem ihatott nyilvános helyen, azért pénzbüntetés járt –, de mivel a pénz begyűjtése a békebíró feladata volt, ennek az intézkedésnek nem volt sok foganatja. Stoudenmire egyre jobban lecsúszott, és részegen olykor az egyik templom harangján gyakorolta a célba lövést. Az El Paso Times szerkesztője nemsokára publicisztikában kelt ki a békebíró ellen, megállapítva, hogy a férfi részegségének foka és a város közbiztonsága fordítottan arányos.
Halál El Pasóban
Május végére a városi tanácsnak elege lett, és bejelentették, hogy leváltják a békebírót. Stoudenmire erre részegen kötekedni kezdett a városvezetőkkel, és biztatta őket, hogy próbálják csak meg elvenni a fegyvereit. Nem próbálták, inkább visszakoztak. Két nap múlva viszont Stoudenmire kijózanodott, és beadta a lemondását. Pár hétig civil életet élt és a Globe-ot irányította, de júliusban elvállalt egy helyettes szövetségi békebírói (U.S. deputy marshal) állást. Így újra rendfenntartóként ütközhetett meg az arra érdemesekkel – például Manningékkel, akikkel teljesen elmérgesedett már a viszonya.
A békebíró és a Manning család konfliktusát többen megpróbálták rendezni, egy helyi lap, az El Paso Herald például aláíratott egy békeszerződést a felekkel, és nyomtatásban le is hozták azt. Ez csak átmenetileg rendezte a dolgokat, de mivel Stoudenmire és a Manning fivérek úton-útfélen találkoztak, könnyen fellángolt újra az ellenségeskedés. Szeptember 18-án az érintettek egy újabb békeszerződésre gyűltek össze Mannigék egyik kocsmájában, de a csatabárd elásása helyett inkább újra a pisztolyokat vették elő. Szóváltásuk lövöldözéssé alakult, és a túlerőben levő Manning fivérek megölték a békebírót. Az egyik Manning lőtt először, és a család két tagját le is tartóztatták, de a részrehajló esküdtek úgy látták, hogy a tettesek önvédelemből öltek, és így felmentették őket.
Stoudenmire holttestét a felesége Columbusba szállíttatta, és egy város melletti településen, Alleytonban temették el, ahol ma is nyugszik. 36 évet élt, ezalatt több lövöldözésben vett részt, mint sok nála ismertebb vadnyugati figura, például Wyatt Earp vagy Doc Holliday. Az öt másodperces párbaj sztorija viszont túlélte őt, hagyományőrző rendezvényeken még manapság is eljátsszák:
Források: The Dollop, Legends of America, Old West, True West Magazine