2003. május 25-én Angola fővárosa, Luanda egyik repülőterén, a Quatro de Fevereirón egy Boeing 727-223 típusú repülőgép nem sokkal naplemente előtt megindult az egyik futópálya felé. Anélkül gurult ki, hogy erről a legénység egyeztetett volna az irányítótoronnyal. A járművet az azt kezelő cég emberei pár nappal korábban hozták ki a hangárból, hogy a hajtóműveit teszteljék, de így is szokatlan volt, hogy egyszer csak felszálláshoz készülődik, ráadásul szabálytalan manőverekkel. A légi forgalmi irányítók hiába próbálták felvenni a kapcsolatot az N844AA lajstromjelű géppel, nem érkezett válasz. A repülő úgy szállt fel, hogy a fényeit sem kapcsolta be, délnyugati irányban az Atlanti-óceán felé fordult, aztán eltűnt a horizonton. Kellett egy kis idő, mire a reptér és a cég emberi összerakták, hogy a repülőt egyszerűen ellopták.
A bicikli- vagy a kocsilopás mindennapos bűntény, de légi járműveket ritkán lovasítanak meg, pláne egy több mint száz utas fuvarozására alkalmas utasszállítót. A 2001. szeptember 11-i merénylet után kevesebb mint két évvel a 727-es eltűnése az FBI, a CIA és az amerikai belbiztonsági minisztérium figyelmét is felkeltette, annak ellenére, hogy a bűntény egy közép-afrikai országban történt. A nyomozás aztán furcsa fordulatot vett, amikor kiderült, hogy két olyan ember volt a gépen, akik elvileg nem tudhattak elvezetni egy 727-est.
Utasszállítóból repülő tartálykocsi
A gép történetét legrészletesebben az Air and Space Magazine írta meg, megszólaltatva több érintetett. E szerint a 727-es eredetileg az American Airlinesnél szolgált bő 26 évig, és ezalatt több mint 68 ezer órát töltött a levegőben. Ennek ellenére jó állapotban volt, mert a légitársaság gondosan karbantartotta. Amikor a gép kiöregedett a szolgálatból, egy Maury Joseph nevű üzletember vette meg Miamiban üzemeltetett cége, az Aerospace Sales and Leasing számára.
2002-ben egy dél-afrikai üzletember, Keith Irwin is Miamiban tartózkodott. Irwin egy dél-afrikai szállítmányozási vállalattal összeállva keresett 727-es gépet, szokatlan és kockázatos célra. A vállalat Angolában akart üzemanyagot szállítani helyi gyémántbányáknak. Ezeket a bányákat akkoriban nehéz volt ellátni, mert az ország éppen egy hosszú és véres polgárháború után tért magához, és a háborúban a közutak nagy része megrongálódott. Irwinék úgy képzelték, hogy egy kiszuperált utasszállítót átalakítanak úgy, hogy az utastérben az ülések helyére üzemanyagtartályokat szerelnek. Az üzletember meg is egyezett egy amerikai céggel egy 727-esre, hatfős személyzetet is felvett hozzá egy évre (mivel három ember tudta elvezetni a gépet, ez két legénységet jelentett), beszerezte a tartályokat is – aztán kiderült, hogy mégsem jön össze a repülőbérlés.
Irwin ott állt tehát Miamiban menetkészen, de gép nélkül, és B terv után kutatva akadt rá Maury Josephre, akinél végül megalkudott az N844AA-re. Megállapodásuk szerint Irwinék több mint egymillió dollárért lízingelték a repülőt az Aerospace Sales and Leasingtől, Joseph pedig rábólintott a gép tervezett átalakítására. Joseph az egyik alkalmazottját is elküldte Irwin csapatával, hogy felügyelje, minden rendben megy-e. Nagyjából ez volt az a pont, amikortól kezdve már semmi nem ment rendben.
Öngól Angolában
Az N844AA – még az eredeti American Airlines festéssel az oldalán – 2002. február 28-án hagyta el az Egyesült Államokat. A gép kénytelen volt két hétig Dél-Afrikában rostokolni, mivel a dél-afrikai vállalat, amivel Irwin partnerségre lépett, nem intézte el az angolai leszállási engedélyt. Március közepén sikerült eljuttatni a repülőt Luandába a Quatro de Fevereiro reptérre, ahol rögtön egy sor baljós jel fogadta Irwint és csapatát.
Azonnal kiderült, hogy a dél-afrikaiak nem ebből a bizniszből fognak meggazdagodni. A szállítmányozásba korábban bevontak egy Kuwachi Dundo nevű angolai partnercéget is, ennek kellett volna landoláskor fizetnie Irwinnek 220 ezer dollárt. Ez nem történt meg, és az üzletember később is többnyire csak kifogásokat kapott pénz helyett, miközben a befektetők pénze lassan elfogyott (450 ezer dollárt buktak így).
Az Amerikában felbérelt legénység kisebb sokkot kapott a polgárháború utáni Angolától. A szállásukon nem volt áram és ivóvíz, ráadásul a Kuwachi Dundo emberei az útlevelüket is elvették azzal az indokkal, hogy az iratok az angolai pilótaengedélyek intézéséhez kellenek. Pedig az amerikaiak legszívesebben azonnal elhagyták volna az országot, ahol minden második ember oldalán kalasnyikov lógott. Végül Irwin és az amerikai nagykövetség segítségével visszakapták az útlevelüket – ketten azonnal hazarepültek Amerikába.
Irwin eközben talált egy angolai befektetőcéget, és elkezdődhetett az eredetileg tervezett üzemanyag-szállítás. Joseph megbízottja szerint az N844AA 17-szer vitt rakományt Angolába. Ezek kivétel nélkül veszélyes utak voltak, mivel a helyi futópályák szinte alkalmatlanok voltak a landolásra. A legénység minden leszálláskor az épségét kockáztatta, és nem nyugtatta meg őket, hogy az egyik konkurens szállítócég 727-ese éppen akkortájt szenvedett balesetet landoláskor. Nem csoda, hogy apránként mindegyik amerikai pilóta hazamenekült, és Irwinnek helyi személyzetet kellett felbérelnie.
De ő sem marad sokáig az országban. Az angolai szállítmányozási piacon heves konkurenciaharc dúlt, és a riválisok nem riadtak vissza az illegális módszerektől. A partnercég, amivel Irwin leszerződött, a saját tulajdonának tekintette az N844AA-t, és a gépnek nem volt kirepülési engedélye az országból. Irwin úgy érezte, megfigyelik, és lefekvéskor már mindig a bejárati ajtó kilincse alá támasztott egy széket. Egyik este aztán szemtanúja volt annak, hogy valaki megpróbál betörni hozzá, és segítségért kiáltott, amivel sikerült elijesztenie a betörőt. Irwin ezután hazarepült, és nemsokára Joseph megbízottja is követte. 2002 májusára az eredeti szállítmányozási projekt szereplői közül már csak a N844AA maradt Angolában.
Csalás vagy terrorizmus?
A gép elvileg még Joseph tulajdonában volt, és az üzletember még megpróbált valami pénzt látni belőle. Így küldte Angolába a floridai Ben Charles Padillát, akivel korábban már dolgozott együtt. Padilla feladata az N844AA hazajuttatása volt, mert Joseph talált egy vevőt a gépre. Az angolai kaland eléggé megviselte a repülőt, de a hajtóműveit még jó áron el lehetett adni. Padilla ősszel repült Angolába, ahol elkezdte rendezni az addig felgyűlt számlákat, és az Air Gemini nevű luandai karbantartócégtől szerelőket bérelt, hogy röpképes állapotra hozzák a gépet.
2003 májusára végeztek a felújítással, a hajtóműteszt is lezajlott, és Padilla egy pilótát és egy segédpilótát is bérelt az Air Geminitől, hogy segítsenek Dél-Afrikába juttatni a gépet. Joseph már Johannesburgban várt a vevővel, május 26-ra tervezték az N844AA érkezését. De az üzletember aznap reggel gép helyett egy dühös telefonhívást kapott az Air Gemini egyik munkatársától, aki arra volt kíváncsi, hogy miért nem az ő pilótáikkal indult el a repülő. Így tudta meg, hogy előző este ellopták a 727-est.
A nyomozás első napjaiban rögtön kiderült egy érdekes ellentmondás. A szemtanúk két embert láttak a gépen: Padillát és az egyik szerelőt, John Mikel Mutantut. Mutantu nem tudott repülőt vezetni, de Padillának is csak kisebb magángépre volt jogosítványa, ráadásul a 727-es előírt legénysége háromfős volt. Vagyis ők ketten aligha tudták elvezetni a repülőt. Hogy volt-e egy harmadik tettestársuk, vagy valamiért mégis csak ők ketten próbáltak felszállni, nem derült ki. Az N844AA 53 ezer liter kerozinnal emelkedett fel, ami 2400 kilométeres körben bárhova eljuttathatta a gépet, de azóta sem került elő sem a repülő, sem valamelyik darabja.
A nyomozásba az amerikai hatóságok is beszálltak, elsősorban a lehetséges terrorcselekményt vizsgálva. 2005-ben aztán az FBI lezárta az ügyet, bár nem sikerült megbízhatóan kizárni, hogy terroristáknak is közük lehet a gép eltűnéséhez. A történteket magyarázó egyik elmélet így továbbra is az, hogy vagy Padilláék készültek terrorcselekményre, vagy el akarták adni a gépet terroristáknak. Hozzá kell tenni, hogy ennél valószínűbb teóriák is léteznek.
Például a biztosítási csalásé. Joseph sok pénzt bukott a 727-esen, és a gép ellopása után a biztosítótól vissza tudott szerezni valamennyit az árából. A férfinak amúgy sem volt makulátlan a múltja: a kilencvenes években egy korábbi cége csődje után elítélték, amiért megtévesztette a befektetőit és meghamisította a pénzügyi jelentéseket. Ugyanakkor a biztosítási csalás sztoriját gyengíti, hogy Joseph éppen talált egy vevőt a gépre, és a vevő szerint Josephet teljesen sokkolta a hír, amikor megtudta, hogy a repülőt ellopták.
Nem kizárt az sem, hogy a valódi tolvajok elrejtőztek a gépen, és miután felszálltak, valahol megszabadultak Padillától és Mutantutól. Az is lehetséges, hogy a repülővel valahol landoltak (Lunadában egy ideig azt pletykálták, hogy Kongóban), és alkatrészenként eladták a járművet. Az egyik amerikai pilóta szerint az is lehet, hogy az angolai légvédelem lelőtte a gépet, aztán kitalálták, hogy eltűnt. Az, hogy a repülő megsemmisült, egyébként is megtörténhetett, akár az óceánba is zuhanhatott (bár akkor vélhetően találtak volna roncsokat). Az N844AA ellopásának ügye húsz év elteltével is éppen olyan rejtélyes, mint amikor megtörtént. A mai napig ez a legnagyobb elveszett repülő, aminek nem ismert a sorsa.