Adam Kendon antropológus egy 1975-ös munkájában hangsúlyozta, hogy a beszéd csak az evolúció késői pontján alakult ki. Eleinte az emberi kommunikáció inkább gesztusokon alapult. Frank Hamilton Cushing 1892-ben arról írt, hogy a gesztusaink tesznek minket, embereket igazán egyedivé az élővilágban.
Valószínűleg már a neandervölgyiek is fejlett gesztusrendszerrel kommunikáltak. Arról viszont sajnos nem maradt fent emlék, hogy milyen kézmozdulatokkal sértették meg a társaikat.
Mindenesetre az biztos, hogy a bemutatásnak gazdag és régre visszanyúló hagyománya van. Az egyes kultúráknak/népeknek sajátos kézmozdulataik vannak arra, hogy kifejezzék nemtetszésüket. Tovább bonyolítja a helyzetet az, hogy az egyes kézmozdulatok lehetnek pozitívak, de erősen sértőek is attól függően, hogy a Föld melyik pontján vagyunk, de még attól is, hogy milyen irányba fordítjuk a tenyerünket.
Persze ha bemutatásról van szó, mindenkinek először a nagy klasszikus, a kiegyenesedő középső ujj jelenik meg a fejében. Desmond Morris antropológus 2012-ben a BBC-nek azt mondta, hogy ez az univerzális jel az emberiség legrégebbi sértő kézmozdulata.
A középső ujj a férfi nemi szervet, míg a behajlított ujjak a heréket, maga a felfelé irányuló mozdulat pedig a hátsó testnyílásba való behatolást jelentette az ókori görögöknél, ahonnan Morris szerint a gesztus ered. Az ókori Görögországban rengeteg színdarabban – főként vígjátékokban – feltűnt ez a kézmozdulat, mely már akkor is komoly sértésnek számított, de azért a színpadon megengedett volt a használata.
Azóta a feltartott középső ujj univerzális jele lett a dühkifejezésnek – a Föld szinte bármely pontján találkozhatunk vele tüntetéseken vagy az autóforgalomban. Egy 1968-as eset után még a világtól akkor és azóta is erősen elzárt észak-koreaiak is megismerték a kézjelet amerikai katonáktól. A vietnámi háború kellős közepén a kommunista ország vizeire sodródott egy amerikai kutatóhajó, a USS Pueblo, amelyet az észak-koreaiak megtámadtak, a legénységet pedig foglyul ejtették. A USS Pueblo legénységének tagjai ezután a helyiek által propagandacélokra készített fotókon rendszeresen felmutatták a középső ujjukat. Mindeközben a fogvatartóiknak azt mondták, hogy a kézjel Hawaii szigetén a jó szerencsét jelenti, és az Egyesült Államokban ezt szokás csinálni, ha fényképezik az embert. Később az észak-koreaiak számára is kiderült, hogy ez egyáltalán nem igaz.
A V jel felmutatása már kicsit komplikáltabb, az adott kultúrától és a tenyerünk helyzetétől függően lehet pozitív és negatív jelentése is. Az egyértelmű, hogy a mutató- és középső ujjunk kinyújtásával V betűt formálunk, de ha a tenyerünk nem a megfelelő helyzetben van, hasonlóan megsérthetjük a kommunikációs partnerünket, mint az előző középső ujjas esetben. 1992-ben arról számolt be az MTI, hogy George H. W. Bush, az USA akkori elnöke vérig sértette az ausztrálokat, mikor Canberrába érkezve V jelet mutatott nekik. Bush egyszerűen csak annyit hibázott, hogy a tenyere a teste felé mutatott. Így ugyanis nem túl kedvesen – a béke jelének mutatása helyett – bizonyos dolgok bizonyos helyekre való feldugását javasolta a látogatóba érkező elnök a helyi embereknek.
A görögökre azért érdemes visszatérni, mert nem csak a középső ujj felmutatásával lehet komolyan megsérteni az ottani lakosokat. Egyszerűen a tenyér egyértelmű – kommunikációs partner felé való – felmutatása (a moutza/mountza elnevezésű kézmozdulat) is elég ebben az országban arra, hogy kifejezzük nemtetszésünket a másik iránt.
Görögországban – többek között Oroszország, Tunézia és Németország mellett – egyébként az Egyesült Államokban engedélyadást és megegyezést jelző „OK” jel használata se túlságosan ajánlott. A hüvelyk- és mutatóujj által formált O betű ugyanis ezekben az országokban inkább végbélnyílásra, a másik ember érdektelenségére vagy szexuális irányultságára utal sértő módon.
Egyes arab országokban van egy, a középső ujj felmutatásával szinte teljesen megegyező jelentésű gesztus. A világ ezen területén semmiképpen se mutassuk a tenyerünket a helyiek felé úgy, hogy közben a középső ujjunkat is kicsit feléjük tartjuk – ez a középső ujj ugyanis szintén egy péniszt szimbolizál.
Franciaországban nagy népszerűségnek örvend az a kézmozdulat, melyet a helyiek csak szakállnak (’la barbe’) hívnak. Az egyébként Észak-Olaszországban és jugoszláv utódállamokban is népszerű gesztus már kicsit kevésbé sértő, mint az eddigiek, de alapvetően azt jelenti, hogy a kommunikációs partnerünk teljesen érdektelen számunkra, sőt annyit beszél, hogy addig kinő a szakállunk. Mindezt úgy fejezhetjük ki, hogy megpöccintjük az állunkat az ujjunkkal – különösen a körmünkkel.
Majdnem olyan régre nyúlik vissza az ördögvilla, mint a nagy klasszikus középső ujjas bemutatás. Melissa Wagner és Nancy Armstrong leghíresebb kézmozdulatokat összegyűjtő könyvükben azt írják, hogy már legalább 2500 éves. A kisujj és a mutatóujj kinyújtása, ököltől való eltartása a kereszténységben az ördög szarvait szimbolizálta. Több mediterrán országban – így például Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Máltán rendkívül offenzív gesztus. Egészen pontosan feleségük hűtlenségére teszünk utalásokat ezzel a mozdulattal annak, akinek mutatjuk.
Univerzális szintre azonban a rockzene emelte az ördögvillát – többek között Wagner és Armstrong is ír róla, hogy a Black Sabbath legendás frontembere, Ronnie James Dio popularizálta koncertjein ezt a kézmozdulatot, mely azóta is összetartja a műfaj rajongóit.