Az ég kék, a fű zöld, az állatoknak farkuk van – olyan természetes tudása ez mindannyiunknak, mint mondjuk az, hogy az embereknek meg nincs farkuk. De miért alakult ez így? Mi mindenre tudják használni a farkukat a különféle állatok? És ha olyan sokoldalúan bevethető eszközről van szó, mint mindjárt látni fogjuk, akkor mi, emberek miért nem növesztettünk magunknak, vagy pontosabban: miért tűnt el mára, ami az őseinknek még volt?
Több száz millió évvel ezelőttről is maradtak ránk fosszíliák farkas állatokról. Kezdetben a korai halfajok használták propellerként az úszáshoz, és ezt a funkciót a mai halaknál és krokodiloknál is ellátja. De ahogy elkezdtek kifejlődni a szárazföldi állatok, a faroknak is átalakult a szerepe, pontosabban egyre többféle funkciót kapott.
A legkézenfekvőbb feladata az egyensúlyozás. Már a dinoszauruszok is erre használták, a Tyrannosaurus rex például azért csóválta a farkát, hogy egyensúlyozza a nagy fejét két lábon járás, illetve a préda utáni futás közben. Manapság a két lábon egyensúlyozáshoz a kenguruknak jön jól a farok, de ők nemcsak erre használják, náluk gyakorlatilag teljes értékű ötödik lábként segíti a mozgást.
A macskáknak és más, sokat mászó, ugró állatoknak is azért van általában hosszú és/vagy bozontos farkuk, mert úgy egyensúlyoznak vele, mint a kötéltáncos a bottal. A fáról fára ugráló majmoknál is ez a farok fő funkciója, de egyes fajok – nemcsak a majmok, de az erszényesek és a mókusok között is – továbbfejlesztették ezt a módszert, és már kapaszkodni is képesek a farkukkal, akár olyan erősen, hogy evés közben csak azzal tartják magukat.
A közlekedés mellett a faroknak az önvédelemben is fontos szerep jut az állatvilágban. A farkukat fegyverként használó fajok közé tartozik a rája, amely a farkával megszúrja a rája vadászó ragadozókat. A csörgőkígyók a nevüket is onnan kapták, hogy a farkuk végén kemény, egymásra rétegzett – és minden vedléssel gyarapodó számú – szarulemezek találhatók, amelyek rázásra csörgő hangot adnak ki, jelezve, hogy a kígyó támadásra készül.
Sok rovarnak is van farka, bár ők náluk a gerincesekétől független módon fejlődött ki. Náluk is elsősorban fegyverként funkcionál, például az áldozat megbénításéra, míg mások tojásrakásra használják – és vannak olyan fajok, amelyek mindkettőre, például az utódaikat a farkukkal a gazdatestbe juttató parazita darazsak.
Jóval békésebb célt szolgál a farok a legelésző állatoknál, bár bizonyos értelemben ők is fegyverként használják: a bölénytől a zsiráfig mind a farkukkal hessegetik el az őket bosszantó legyeket és szúnyogokat. Persze nemcsak a vadon élő állatok, hanem például a tehén is ezért csapkod legelés közben a farkával.
Természetesen a madaraknál is betölt egyensúlyozó funkciót a farok, mind egy faágon ülve, mind repülés közben. Számos madárfajnál azonban e mellett vagy helyett a párzásban is szerepe van. A pulykák vagy a pávák hím egyedei például a tekintélyes faroktollazatuk felvillantásával igyekeznek magukhoz vonzani a nőstényeket.
A csoportban élő állatoknál a szaporodáson túli kommunikációs funkciót is betölthet a farok. Az ezen testrészüket már a nevükben is viselő farkasok például különféle farokpozíciókkal jelzik a falkán belüli rangjukat. Közeli rokonaik, a kutyák farokhasználatát pedig talán nem kell bemutatnunk: különféle közlendőik széles skáláját képesek kifejezni vele.
A fentieken kívül is ismerünk még az állatvilágban kreatív farokhasználati módokat. Az aligátorok például zsírt, azaz energiát tárolnak a farkukban, hasonlóan ahhoz, ahogy a tevék teszik a púpjukkal. A rókák lompos farka pedig télen takaróként melegíti a gazdáját. Sajátos funkciót tölt be a víziló farka is, amikor nagyjából illusztrálja az angol shit hits the fan (nagyjából: hirtelen rosszra fordul a helyzet, szó szerint: szar kerül a ventilátorba) kifejezést: a domináns hím a propellerként használt farkával teríti szét a területén a saját ürülékét, hogy elvegye riválisai kedvét a területfoglalástól.
De ha ilyen jó a farok, akkor nekünk – illetve legközelebbi rokonainknak, mint a csimpánzok, gorillák, orangutánok – miért nincs? – merülhet fel a jogos kérdés. A választ érdemes azzal kezdeni, hogy régen volt: őseink még rendelkeztek farokkal. Erre ma már csak a négy-öt összenőtt csigolyából álló, beszédes nevű farokcsontunk emlékeztet, amely a fenti funkciók egyikére sem alkalmas már, maximum az ülésben tud segíteni. Ellenben fájni, azt tud, ha megsérül vagy ízületi problémák alakulnak ki a környékén.
Az ember farka 20 millió évvel ezelőtt tűnhetett el, egyszerűen azért, mert már nem volt rá szükségünk: felegyenesedésnek köszönhetően egyensúlyozni már farok nélkül is ügyesen tudunk, fegyverekből jóval pusztítóbbakat fejlesztettünk magunknak, a kommunikációra ott a beszéd, a párkereső villantásra meg az Instagram.
(További források: Conversation, Britannica, Washington Post)
