Néhány napja több száz golden retriever rohamozott meg egy skóciai romot, hogy közösen megünnepeljék fajtájuk 155. születésnapját. A helyszín választása nem volt véletlen: 1868-ban a Guisachan-házban születtek a fajta első képviselői.
Már magának az épületnek is szép (és néha nem olyan szép) hosszú története van. A neve a skót gael giuthais szóból ered, ami fenyőt jelent. Az első Guischan-házat 1745-ben rombolták le a cumberlandi herceg parancsára, így apja halála után IX. William Fraser a Guisachan családból építtette újra 1755-ben, bár egy kicsit odébb. A birtokot száz évvel később megvette Lord Tweedmouth – akire mindjárt visszatérünk –, a következő évtizedekben többször gazdát cserélt, az 1930-as években pedig sportközponttá alakították. Elvileg ezt egy arisztokrata vette meg, mert nem nézte jó szemmel, hogy a sportos fiatalok meztelenül fürdenek a közeli tóban. A hatvanas években már csak a ház romjai álltak.
Na de térjünk vissza Lord Tweedmouthhoz, azaz Sir Dudley Coutts Majoribanks liberális képviselőhöz! Az 1860-as években arra jutott, hogy szeretne egy új kutyafajtát, ami még jobb a lelőtt préda begyűjtésében, mint az akkoriban elérhető fajták. A lakhelye miatt nemcsak az volt fontos, hogy az eb remek apportírozó legyen, hanem az is, hogy ne fagyjon azonnal halálra a skót felföld szél tépte dombjain és hűvös folyóiban.
Az első három kölyök (Primrose, Cowslip és Crocus) 1868-ban született meg, méghozzá egy tweed vízispániel, Belle és egy sárga retriever, Nous szerelemgyerekeként. Ez a három kölyök jelentette a ma ismert golden retriever fajta alapkövét, de Tweedmouth más fajtákat is bevont a folyamatba: angol vérebet, ír szettert, Szent János vízikutyát és sima szőrű retrievert. A sorra születő almokat lelkesen ajándékozta el, de kizárólag a társadalom felső köreiben. A következő évtizedekben aztán a kutyák elhagyták Skóciát, és eljutottak például az Egyesült Államokba, Ausztráliába, Írországba, Svédországba.
A tenyésztés során kialakult kutya tökéletesen megfelelt Tweedmouth igényeinek: közepes-nagy testű lett, jó vastag a kétrétegű bundája, ami a vizet is taszítja, és úszóhártyás a mancsa. Rendkívül óvatosan vesz a szájába dolgokat, így a vadásznak nem kell attól tartania, hogy a tökéletesen eltalált fácán vagy őz darált húsként kerül vissza hozzá.
A brit kutyatenyésztők egyesülete, a Kennel Club 1913-ban be is jegyezte a fajtát, Amerikában ez csak 1925-ben történt meg. A golden retriever népszerűsége gyakorlatilag a kezdetek óta töretlen: 2022-ben az USA harmadik legnépszerűbb kutyafajtája volt (a francia buldog és a labrador retriever után).
Mindez nem véletlen. Ez a vaníliakutya egy szeretetbomba, gyerekekkel és más állatokkal is nagyon jól kijön, valamint rendkívül jól tanítható – nem véletlen, hogy gyakran segítő- vagy mentőkutyaként dolgozik. Cserébe nem igazán érti, mi is az a „gondozott kert”, mert minden, ami nem beton, az neki homokozó, amit fel kell ásni. Viszonylag nagy a mozgásigénye, és ha egyedül marad egy nagy zsák kutyakajával, az utolsó leheletéig zabál, hízásra hajlamos. Arról nem is beszélve, hogy úgy vedlik, mintha vadászat helyett szőnyegszórásra lett volna teremtve.
