Batman először 1939-ben, a Detective Comics 27. számában bukkant fel, ez a képregényfüzet ma már gyűjtői ritkaságnak számít. Kilenc évvel korábban azonban egy másik „denevérember”, bizonyos Otto Sanhuber sztorijától volt hangos az amerikai sajtó. Csak névazonosságról van szó, nem a Los Angeles-i Batman adta az ihletet a képregényfigurához. Ez nem csoda, tekintve, hogy a kitalált karakterrel szemben a valódit általános megvetéssel fogadta a közvélemény, és gúnynévként kapta a denevér- előtagot. A történet főhőse mégsem Sanhuber, hanem az úrnője, Dolly Oesterreich, akivel együtt járták meg az erkölcsi fertő mélységeit – vagy bizonyos szempontból a magasságait.
A csavargó féltestvér
A nő Walburga Korschel néven született 1880-ban, és tisztázatlan, hogy a német birodalomban látott napvilágot vagy már Amerikában, mindenesetre a családja a születése körül vándorolt ki a lehetőségek földjére. A wisconsini Milwaukee-ban telepedtek le, ahol sok német élt. Egyikük Fred William Oesterreich volt, egy gazdag textilgyáros, aki sok bevándorlónak adott munkát. Az ő egyik üzemében kezdett el dolgozni 12 évesen Walburga is, aki a keresztnevét hamarosan lecserélte az amerikai fülnek kényelmesebb Dollyra.
Pár év múlva Dolly szép kamaszlánnyá cseperedett, és felkeltette a gyártulajdonos figyelmét is. Ez oda vezetett, hogy amikor a lány 17 éves volt, összeházasodtak. Dolly a szegénységből pazar jólétbe csöppent, de tartotta a kapcsolatot a munkásokkal is, mert nyersen kommunikáló férjének sokszor segített elsimítani feszültségeket a gyárakban. Eltelt így pár év, közben a házasság megromlott, mert Fred Oesterreich alkoholista volt. Amikor Dolly 1913-ban találkozott Otto Sanhuberrel, már mindennaposak voltak otthon a veszekedések. A nő 33 éves volt akkor, Otto 17.
A fiú varrógépszerelőként dolgozott Oesterreichnek, így futott össze főnöke feleségével. Korábban is az a pletyka járta, hogy Dolly egyik-másik munkással összeszűrte a levet, de Ottóval hosszú távú kapcsolatba kezdett. Elcsábította magához a fiút azzal, hogy meg kellene javítani az otthoni varrógépét, de amikor Dolly selyemköntösben ajtót nyitott a szerelőnek, a folytatás pornófilmbe illő volt. Onnantól kezdve rendszeresen találkoztak, eleinte hotelekben, aztán a nő otthonában, amikor a férj nem volt otthon.
A szomszédoknak persze feltűnt a gyakori fiatal látogató, érdeklődésükre Dolly azt mondta, hogy Otto az ő csavargó féltestvére. Az egyik szomszéd aztán ezt visszamondta a férjnek, aki kérdőre vonta Dollyt. Ő azzal vágta ki magát, hogy egy vehemens könyvügynök zaklatta, folyton visszajárt a lakásra a termékeivel, és időbe telt megszabadulni tőle, a szomszédoknak meg nem akarta az orrukra kötni ezt. Hogy a férjet mennyire elégítette ki ez a kifogás, nem tudni, de később hozzá kellett szoknia a szürreális magyarázatokhoz. Dolly és Otto ugyanis megelégelték a folyamatos falazást, és kieszeltek egy tervet: a szerető elbújik Oesterreichék házában, és akkor el sem kell menni otthonról a lopott pásztorórákra.
Egyszer fent, egyszer fent
Hozzá kell tenni, hogy Otto árván nőtt fel, nem volt családja, és megszállottan szerette Dollyt. Így könnyen meghozta a döntést, hogy kijelentkezik a társadalomból. Felmondott a gyárban és beköltözött a ház padlására, ahova éppen a fő hálószobából lehetett feljutni egy csapóajtón keresztül.
Vagyis a szerető pontosan a felszarvazott férj feje fölött lakott.
Esténként, amikor a ház ura otthon volt, Ottónak csendben kellett lennie, de napközben lemehetett a lakásba, ahol természetesen Dollyval rendszeresen szeretkeztek, állítólag volt olyan, hogy egy nap nyolcszor is.
A szerető amennyire tehette, otthonos zugot alakított ki odafent. Volt alvómatraca, éjjeliedénye, lámpája, könyvei és íróeszközei. A csapóajtó belsejére zárat szerelt, hogy a férj ne tudja őt meglepni. Amikor egy alkalommal Oesterreich azt firtatta, miért van zárva a padlás, Dolly azt mondta, az értékes bundáit zárta ott el. Amikor Otto nem a szeretői kötelességét teljesítette, általában edzett, olvasott vagy írt. Magányában a filléres ponyvaregények rajongója lett, és maga is elkezdett sci-fi ponyvákat írni. Dolly szorgosan hordta haza neki az új könyveket a könyvtárból, Otto írásainak pedig megpróbált kiadót találni.
Az is előfordult, hogy napközben Otto megdézsmálta a kamrát és a gyártulajdonos szivarkészletét. Amikor a férjnek feltűnt egy-egy hiányzó szivar vagy étel, Dolly általában azt mondta neki, hogy a férfi fogyasztotta el azokat, amikor részeg volt, de annyira, hogy a jelek szerint nem is emlékszik rá. Ezzel együtt Fred Oesterreich idővel kezdte úgy érezni, szellem jár a házban, mert rendszeresen furcsa hangokat hallott a lakásban.
Öt évig éltek így együtt, aztán a férj 1918-ban úgy döntött, hogy Los Angelesbe költöznek. Dolly beleegyezett ebbe, azzal a feltétellel, hogy beleszólhat az új ház kiválasztásába. Természetesen olyat választott, aminek volt padlása, aztán költözés előtt előreküldte Ottót. Mire a gyártulajdonos és felesége berendezkedtek a Sunset Boulevardra néző új otthonukba, a szerető már a padláson élte a szó szerinti magas életet. Ez a helyiség is a hálószoba fölött volt, de az előzőnél kisebb, a ház falai pedig vékonyabbak, így Ottónak még inkább csendben kellett lennie, mint korábban. De napközben szabad volt, legalábbis a lakáson belül. Unalmában a házimunkát is elvégezte, még a férj ruháit is ő vasalta. További négy évig élt a padláson anélkül, hogy Fred Oesterreich felfedezte volna őt. Aztán Otto felfedte magát.
Gyilkos a padláson
1922. augusztus 22-én a házaspár a szokásosnál is hangosabb és hevesebb veszekedésbe kezdett, amit a szerető jól hallott a rejtekhelyéről. Egy idő után aggódni kezdett Dolly testi épségéért, ezért leereszkedett a padlásról, a hálószobából magához vette az ott található két .25 kaliberű pisztolyt, és betoppant a veszekedők közé. El lehet képzelni a férj megrökönyödését:
egy 9 évvel korábban felmondott alkalmazottja egyszer csak megjelenik a lakásban, a folyamatos padlásfogságtól sápadtan és görnyedten, pisztolyokat lóbálva.
Fred Oesterreich felismerte Ottót és dühösen kérdőre vonta, majd a veszekedés annyira elfajult, hogy Otto háromszor is elsütötte a pisztolyokat. Két lövés a férj mellkasát találta el, egy a fejét, azonnal meghalt.
Dolly és Otto megpróbálta betöréses gyilkosságként tálalni a történteket. A nő a szeretőjének adta a férj gyémántokkal kirakott óráját és a hálószobában található készpénzt, aztán a férfi bezárta őt egy szekrénybe, majd a pisztolyokat is magához véve visszabújt a padlásra. Éppen időben, mert hamarosan megjelentek a rendőrök, akiket a lövés hangjaira felfigyelt szomszédok értesítettek. A rendőrök kiszabadították Dollyt a szekrényből, de a helyszínelés nem terjedt ki a padlásra.
Az ügyet vizsgáló nyomozóknak a kezdettől fogva gyanús volt, hogy nem egészen úgy történt a gyilkosság, ahogy azt a nő elmesélte (az ő verziójában betörők lelőtték a férjét, őt pedig bezárták a szekrénybe). Sok részlet nem stimmelt, például hogy az állítólagos betörők hozzá sem nyúltak Fred tömött tárcájához, miközben az óráját lecsatolták a csuklójáról. A nyomozók sejtették, hogy Dolly is benne volt valahogy a gyilkosságban, de arra nem tudtak választ találni, hogy miként került a szekrénybe, így végül ejtették az ügyet.
A nő milliókat örökölt a férjétől. Eladta a házat és vett egy kisebbet, ahol együtt élhetett Ottóval. Azt gondolnánk, hogy a férfi a történtek után a hálószobában aludt, mint minden rendes ember, aki meggyilkolta a szeretője férjét, de nem így történt: továbbra is a padláson élt, komfortját csak egy írógéppel egészítette ki, hogy ne kézzel kelljen írnia a kisregényeit. Dolly pedig a helyzethez alkalmazkodva a földszintre is szerzett egy szeretőt: egy Herman Shapiro nevű ügyvédet, aki korábban a férje vagyonát kezelte. Sőt, még egyet, egy Roy Klumb nevűt. Ők sem tudtak arról, hogy Dolly padlásán lakik Otto, és egy év elröppent így.
A királynő és a Batman
1923-ban aztán borult az idill, amikor Dolly egy gyémántokkal kirakott órával ajándékozta meg Shapirót. Az ügyvéd felismerte, hogy ez éppen az az óra, amit a gyilkosságkor eltűntnek nyilvánítottak, és nemigen hitte el a nő magyarázatát, hogy ő nem sokkal a betörés után megtalálta az udvaron az órát. Nagyjából ugyanekkor Klumb rájött, hogy a nőnek Shapiróval is viszonya van, és bosszúból kitálalt a rendőrségen. Dolly ugyanis korábban őt bízta meg azzal, hogy megszabaduljon az egyik pisztolytól. Amikor a rendőrség az új nyomon elindult, kiderült, hogy a nő az egyik szomszédnak is adott egy pisztolyt, hogy segítsen eltüntetni azt. Mindkét fegyver előkerült, bár rémes állapotban, mert Klumb a La Brea aszfalttavak egyikébe dobta a pisztolyt, a szomszéd pedig elásta a kertjében. Azt viszont meg lehetett állapítani, hogy .25-ös kaliberűek, és ez elég volt ahhoz, hogy letartóztassák Dollyt férje megölésében játszott szerepéért.
Az előzetesben Dolly elkezdett aggódni Ottóért. Pénzt sosem adott a férfinak, csak élelmet, de a nő a börtönből nem tudott bevásárlásokat intézni. Shapiro egyik látogatásakor ezért elárulta, hogy a padláson lakik a „csavargó féltestvére”, és arra kérte a férfit, hogy nézze meg, jól van-e Otto.
Amikor a házban Shapiro rejtjeles kopogására Otto leereszkedett a padlásról, elkezdett dőlni belőle a szó.
Idestova tíz éve nem volt alkalma Dollyn kívül mással beszélgetnie, és ki volt éhezve a társaságra. Egy idő után elmesélte Shapirónak, hogy ő valójában nem féltestvér, hanem a nő szeretője, sőt azt is elmondta, hogyan ölte meg Fred Oesterreichet. Erre Shapiro természetesen két lábbal rúgta ki Ottót. Dolly viszont nemsokára óvadékkal szabadult.
Otto megijedt, hogy az ügyvéd feljelenti őt a rendőrségen, ezért Kanadába menekült. Ott párra talált és megházasodott, de 1930-ban visszatért Los Angelesbe, állítása szerint azért, mert Kanadában nem tudott munkát szerezni. Feleségével szerényen élt a nagyvárosban, és takarítóként dolgozott. Shapiro hétéves viharos kapcsolatuk végén ekkortájt szakított végleg Dollyval, és ezután a rendőrségen mindent elmondott, amit tudott Ottóról. A rendőrök ekkor megint begyűjtötték Dollyt – és ezúttal Ottót is, akit emberöléssel vádoltak.
A sajtó imádta az ügy bizarr részleteit, Dollyt „Los Angeles királynőjének” nevezték a tudósításokban, Otto pedig ekkor lett Batman, utalva arra, hogy a férfi denevérként élt a padláson (már amennyiben olyan denevérről beszélünk, aki sci-fi történeteket ír, és naponta üríti az éjjeliedényét). A tárgyalás során kiderült az is, hogy a férfi mennyire alárendelt helyzetben élt a nőhöz képest, egy ponton ő maga is úgy fogalmazott, hogy Dolly rabszolgája volt. Nemigen akadt olyan ember, aki szimpatizált volna Ottóval, a tárgyalást levezető bíró úgy fogalmazott, hogy ő „saját lelkének hamis tanúja”. Ennek ellenére a férfi megúszta a börtönt – az államban hét év volt az emberölés elévülési ideje, a per pedig már nyolc évvel azután zajlott, hogy Fred Oesterreichet megölték. A felbujtással vádolt Dolly is szabadlábon védekezhetett, és 1936-ban az utolsó vádpontot is ejtették ellene.
Dolly hamar vigasztalódott új szeretőjével, Ray Hedrickkel, aki valójában nem is volt új, mert akkor jöttek össze, amikor még Shapiro is képben volt (Hedrick ráadásul nős volt, és a felesége be is perelte Dollyt, amiért elcsábította a férjét). Hedrick aztán Dolly legtartósabb kapcsolatának bizonyult: több mint harminc évig voltak együtt, öregkorukban össze is házasodtak. Amikor Dolly 1961-ben meghalt, Hedrick örökölte a vagyonát.
Otto további sorsa ismeretlen, a per után eltűnt a nyilvánosságból. Nem tudni, hogy 44 éves kora után mi történt vele, de valószínűleg visszament Kanadába a feleségével. Remélhetőleg többé nem költözött be senkinek a padlására.
Források: The Dollop, Atlas Obscura, All That's Interesting
