1994. február 19-én szokatlan eset forgatta fel a kaliforniai Riverside város központi kórházának sürgősségi ügyeletét. A mentő este negyed 9-kor bevitt egy Gloria Ramirez nevű fiatal nőt, aki légzési problémákkal küszködött, és igen szapora volt a szívverése. A rutinnak induló kivizsgálást drámai jelenetek szakították félbe. A beteggel érintkezők nagy része rejtélyes tüneteket produkált, mintha valamilyen mérgező aura vette volna körül a nőt. Nem enyhe tünetekről beszélünk, mert volt olyan dolgozó, aki hetekig tartó kórházi ápolásra szorult később. Hogy mi okozta az X–akták-epizódba illő jelenséget, máig nem tudni, és talán sosem fog már kiderülni. Több lehetséges magyarázat is akad, és az egyik nagyon rossz fényt vet a kórházra.
Sorra ájultak el körülötte
Gloria Cecilia Ramirez átlagos háziasszony volt mexikói felmenőkkel, de ő már Riverside-ban született 1963-ban. Ott is alapított családot, és átlagos életet élt. Egy általános iskolában dolgozott önkéntesként, templomba járt, barátai vidám embernek ismerték. Nem sokkal a 31. születésnapja után azonban szörnyű hírt kapott: kiderült, hogy előrehaladott méhnyakrákja van, az orvosok még egy évet adtak neki. A nő hat héttel a diagnózis után lett rosszul otthonában, akkor hívtak mentőt hozzá.
A mentőben infúzióra kötötték Ramirezt, és elvégeztek néhány alapvizsgálatot. A nő tudatánál volt, válaszolt kérdésekre. A furcsaságok akkor kezdődtek, amikor a mentősök beértek a Riverside General Hospital ügyeletére, és az ottani stáb átvette a beteg kezelését. Először benyugtatózták Ramirezt, diazepámot, midazolámot és lorazepámot adtak neki infúziósan. A nő nem reagált jól a kezelésre, ekkor megpróbálták defibrillálni, majd vért vettek tőle. A személyzet később több meghökkentő részletet is felidézett, például többen fokhagymaszagra figyeltek fel Ramirez körül, és olajosan fénylő réteget láttak a nő testén. A vért levevő ápolónő, Susan Kane ammóniaszagot érzett a vérminta felől, majd átadta a mintát Julie Gorchynski orvosrezidensnek, aki még bizarrabb dolgot szúrt ki: a vérben apró, drapp színű részecskék lebegtek.
Ekkor felgyorsultak az események: Kane elájult, majd nem sokkal ezután Gorchynski is. Rövidesen egy Ramirezt kezelő légzésterapeuta is aléltan zuhant a padlóra, és amikor később magához tért, nem tudta mozgatni a végtagjait. Annyian lettek rosszul, hogy a vezető orvos elrendelte a sürgősségi részleg kiürítését, és elkezdték a betegeket a kórház parkolójába mozgatni. Egy párfős csapat maradt Ramirezzel, de nem tudták stabilizálni az állapotát: a nő nagyjából háromnegyed órával a kórházba szállítás után meghalt. A sürgősségi részlegen 37-en dolgoztak aznap, közülük 23-an betegedtek meg kisebb-nagyobb mértékben Ramirez körül. A tünetek között szerepelt többek között szédülés, hányinger, ájulás, légszomj, izomgörcsök, égető érzés a légutaknál és átmeneti bénulás. Hat dolgozó állapota olyan súlyos volt, hogy a környékbeli kórházakba kellett szállítani őket. Az ammóniaszagot 15-en érezték Ramirez körül.
Eltűnt bizonyítékok
A történtek után Ramirez holttestét gyakorlatilag veszélyes hulladékként kezelték. Kalifornia illetékes egészségügyi hivatala, a CalHHS közveszélyesnek minősítette a halott nőt, ezután a holttestet műanyag fóliába tekerték, és légmentesen zárt alumíniumdobozban tárolták. A dobozt hat nap múlva nyitották ki, amikor a boncolás megkezdődött, szigorú biztonsági intézkedések után, a helyi foglalkozásbiztonsági hivatal, a Cal/OSHA szakembereinek felügyeletével.
A boncolásnak külön zárt helyiséget hoztak létre, a boncoló halottkémek pedig olyan vegyvédelmi szkafandereket viseltek, amiknek saját oxigénellátásuk volt. A procedúrát egy másik csapat figyelte egy külső helyiségben, ők is védőruhában voltak, és az ő feladatuk lett volna veszélyes helyzetben kimenteni a boncoló csapatot. A helyszínt pár rendőr és három tűzoltóautó is biztosította teljes legénységgel, hogy szükség esetén ők is akcióba lendüljenek. És a rendőrségi kordonokon túl ott nyüzsgött vagy ötven újságíró, mert a médiához már eljutott a „mérgező hölgy” híre, és hónapokon keresztül nagy erőkkel tudósítottak minden fejleményről.
A boncolás előtt azonban különös dolog történt. A Cal/OSHA két felügyelőjét, Charles Coxot és Tom Kranjcevichet a Riverside megyei halottkém, Scotty Hill a rendőrség segítségével eltávolíttatta a helyszínről. A két szakember hiába tiltakozott, hogy törvény adta kötelességük végigkövetni a boncolást, egy rendőrtiszt kikísérte őket a kórházból. 1997-ben, amikor a New Times Los Angeles oknyomozó cikket írt Ramirez esetéről, Cox így nyilatkozott az eltávolításukról: „Az volt az érzésem, hogy valami nagyon komoly történt abban a kórházban, és a halottkém tudta, hogy mi. Azt akarták, hogy elmenjünk onnan, mert attól féltek, hogy kiderítjük, mi történt valójában a kórházban azon az éjszakán.”
Nem ez volt az egyetlen gyanús mozzanat a Ramirez-ügyben. A történtek kivizsgálását megnehezítette, hogy alapvető bizonyítékok tűntek el. Például nem került elő a tű, amivel vért vettek Ramireztől, sem a vérminta. Az infúziós tasakot állítólag elküldték egy vizsgálatra a gyógyszerfelügyelethez, de annak sosem született meg az eredménye. Más tárgyakat – arra hivatkozva, hogy veszélyes hulladékok – egyszerűen hulladékos hordókba zártak és elvittek egy szeméttelepre. Egyik hordó sem volt felcímkézve, a tárolás körülményei pedig lehetetlenné tették a későbbi vizsgálatokat.
Aztán a megyei halottkémi hivatal beperelte Ramirez családját.
A halál szaga
Ez már több mint egy hónappal azután történt, hogy a nő meghalt. Ramirez hozzátartozói akkor már naponta hívogatták dühösen a hivatalt, hogy adják ki végre szerettük holttestét. Ramirezék úgy sejtették, hogy a kórház valamit titkol, ezért független boncolást akartak csináltatni, majd eltemetni a nőt. Erre volt válasz a per, amiben a megyei hivatal az akarta elérni, hogy a bíró kötelezze a családot: ők is csak olyan biztonsági intézkedések mellett boncoltathassák fel a holttestet, mint ahogy az a kórházban történt.
A tárgyaláson a meghallgatások során aztán kiderült egy újabb megdöbbentő részlet: a halottkémi hivatal másodszor is felboncoltatta már a holttestet. Hat héttel a nő halála után zajlott a második boncolás, különösebb biztonsági intézkedések nélkül, és a családot nem értesítették róla. Hill azzal magyarázta ezt, hogy csak befejezték, amit az első boncoláson elkezdtek, noha ez igencsak eltért a szokásos gyakorlattól. Az ügyben eljáró bíró kritizálta az eljárást, és elmondta, a hivatal úgy viselkedik, mintha titkolna valamit. Ezután a bíró elrendelte, hogy a hivatal vezetői eskü alatt valljanak a Ramirez halála körüli nyomozásukról. Azon a tárgyalási napon, amikor ezt meg kellett volna tenniük, órákkal a tárgyalás előtt a hivatal elállt az egész pertől.
Közben a hivatalos vizsgálat sem a szokott mederben zajlott. A Cal/OSHA két szakértőjét, Coxot és Kranjcevichet – akiket kizavartak az első boncolásról – levették az ügyről azzal az indokkal, hogy nem voltak elég együttműködők. Utóduk, aki megkapta az ügyet, másfél hónapig egyáltalán nem foglalkozott az esettel. Ezzel egyidőben a kórházat felügyelő egészségügyi szervezet körlevelet írt a kórházi dolgozóknak, és megtiltotta, hogy bárkinek nyilatkozzanak a Ramirez halála körüli furcsaságokról, beleértve a Cal/OSHA embereit.
A helyzetet bonyolította, hogy Hillnek 1994 választási év volt (a megyei halottkémeket választják az Egyesült Államokban). Ezért a lehető legrosszabbkor jött neki az egész Ramirez-ügy, és igyekezett a lehető legkevesebb információt kiadni róla. Különösen rosszul érintette, amikor az incidenst kivizsgáló egyik helyettese véget vetett az életének, és a sajtó megírta, hogy az öngyilkosság egyik oka az ügy okozta nagy nyomás lehetett.
Végül csupán néhány héttel a júniusi választás előtt Hill kiadta a hivatalos közleményt Ramirez boncolásáról. A jelentése szerint a rák miatt kialakult veseelégtelenség okozta a nő halálát. Amikor az újságírók a többek által észlelt szagokról kérdezősködtek, Hill annyit mondott: valószínűleg csak a „halál szagát” érezték. A CalHHS vizsgálata nem talált okot a kórházi dolgozók tüneteire, tömeghisztériával magyarázták a történteket.
Két hónappal a halála után Ramirez holtteste végül a családjához került, borzasztó állapotban. Nyilvánvaló volt, hogy nem tárolták megfelelően, mert már erősen bomlásnak indult. A belső szervek egy külön zsákba bedobálva érkeztek meg, szennyezett állapotban, a szív pedig hiányzott. Ilyen körülmények között a család által felkért kórboncnok nem tudta megállapítani a halál pontos okát. A veseelégtelenséget a család kétségbe vonta, meg voltak győződve arról, hogy a kórház rejteget valamit, és a kezelés során okozták a nő halálát.
Hozzáértő kémikusok
Ezután két újabb per indult, most már a kórházat fenntartó megyei hivatal ellen. Az egyiket a Ramirez család indította, és kártérítést követelt azért, ahogyan az illetékesek az ügyet kezelték. A másikat pedig Julie Gorchynski – az orvos, aki másodiknak ájult el a sürgősségin. Őt viselték meg legjobban a tünetek: valamilyen rejtélyes anyag vérzéseket okozott az agyában, a térdcsontjaiban pedig nekrózist. Két hétig intenzíven ápolták, majd három hónapot kerekesszékben töltött, mire lábra tudott állni. Hatmillió dollárt követelt, és külön kikérte magának, hogy tömeghisztériának minősítsék azt, ami február 19-én a riverside-i kórházban történt.
Közben Hillt nem választották újra, egy második, novemberi fordulón kellett megmérkőznie kihívójával. Ekkortájt változtatott a kommunikációján, és a „halál szaga” elmélete helyett úgy nyilatkozott, elképzelhető, hogy valamilyen mérgező anyag szabadult ki – a páciensből. Állítását egy jelentésre alapozta, ami éppen befutott a Lawrence Livermore National Laboratorytól. A laboratóriumot a halottkémi hivatal kérte fel arra, vizsgálja ki, mitől keletkezhetett mérgező gáz az ellátás során, és a jelentés elő is állt egy elmélettel.
A vizsgálatot végző kutatók a holttestben talált bomlástermékekből kiindulva azt feltételezték, hogy Ramirez dimetil-szulfoxidot (DMSO) használt házilag fájdalomcsillapítóként. Ezt a szert korábban valóban alkalmazták a gyógyászatban és a profi sportban, de a hatvanas években mérgezőnek minősítették. Ettől még könnyen hozzá lehetett férni, mert oldószerként továbbra is árulták barkácsáruházakban. A Livermore elemzői úgy vélték, Ramirez veseproblémái miatt felhalmozódhatott a DMSO a szervezetében, majd a mentősök által adott oxigénnel dimetil-szulfonná alakult, a defibrilláció során pedig abból a rendkívül mérgező dimetil-szulfát keletkezett.
A jelentés megmagyarázott sok mindent: az olajos réteget Ramirez testén, a fokhagymaszagot (a DMSO enyhén fokhagymaszagú), a vérben lebegő részecskéket (kikristályosodott dimetil-szulfon) és a beteget ellátó stáb változatos tüneteit. A magyarázatot a sajtó is visszhangozta, ami nem tetszett a Livermore-nak: később kritizálták Hillt, amiért egy belső jelentést nyilvánosságra hozott, és hangsúlyozták, hogy ők csak egy lehetséges elmélettel álltak elő – tiltakozásuk azonban elveszett a médiazajban. A jelentés pontosított, részletesebb verziója 1997-ben tudományos publikációként is megjelent a Forensic Science International szaklapban, és mai napig a végig feltételes módban fogalmazó livermore-i kutatás az egyik valószínű magyarázat a történtekre.
Két tényező viszont jelentősen gyengíti az elméletet. Az egyik, hogy Ramirez családja határozottan tagadta, hogy a nő DMSO-t használt volna. A másik, hogy a New Times Los Angeles említett cikkében egy szakértő darabokra szedte a livermore-i jelentést. Ez a megszólaló Stanley Jacob volt, egy oregoni orvosi egyetem professzora, a világ egyik vezető DMSO-szakértője, aki a hatvanas évekbeli DMSO-vizsgálatokban is részt vett. „Nincs olyan hozzáértő kémikus, aki ezt az elméletet hihetőnek nevezné. Még egy vegyészhallgató is tudná, hogy ez nem történhet meg” – fogalmazott Jacob a lapnak.
A New Times Los Angeles három hónapig nyomozott a Ramirez körüli furcsaságok miatt, több mint harminc interjút készítettek és több ezer oldalnyi hivatalos dokumentumon rágták át magukat. Ez alapján álltak elő egy alternatív elmélettel, ami szerint a választ a metamfetamingyártók körül kell keresni. És innentől a sztori már nem az X-aktákba, hanem a Breaking Badbe illik.
Kristálytiszta ügy?
A Los Angelessel szinte összenőtt Riverside megye a kilencvenes években a világ egyik metamfetamin-fővárosa volt. 1988 és 1997 között több mint ezer titkos metamfetamingyártó laboratóriumot számoltak fel a megyében, és a bűnüldöző szervek becslése szerint kétszer ennyi is felderítetlenül maradhatott. A laborok néha egészen szokatlan helyeken bukkantak fel: 1995-ben egy bölcsődében találtak egyet, 1996-ban egy középiskolai tanár otthonában. Közkórházban is előfordult már ilyesmi, bár nem a megyében: 1990-ben Denverben egy állami egészségügyi intézményben lepleztek le egy metamfetamingyárat, a drogkotyvasztók az erős vegyszerszag miatt buktak le. De teljes üzemet ritkán sikerült lebuktatni, mert a drogbárók a metamfetamingyártást sokszor több lépcsőben és más helyszíneken szervezték meg. Emiatt a gyártáshoz szükséges köztes anyagoknak, prekurzoroknak egész feketepiaca alakult ki Riverside-ban is.
Az oknyomozó cikk nem kevesebbet állít, mint hogy a riverside-i kórházban is voltak páran, akik a metamfetaminbizniszben dolgoztak. A kábítószerellenes törvénykezés többek közt a drog előállításához szükséges összetevők vásárlását is szigorította, de egy kórházban könnyen lehetett ilyen anyagokat rendelni. A kristályként is ismert metamfetamin szagtalan, de a prekurzorok általában éppen ammóniaszagot, csatornaszagot árasztanak, és többnyire nagyon mérgezők. A Ramirez halála előtti hónapokban a riverside-i kórházban többször is éreztek csatornaszagot, az is előfordult, hogy egy betegnek ki kellett menekülnie a szobájából az erős szag miatt.
A lapnak megszólalt Charles Cox is, az egyik Cal/OSHA felügyelő, akit kizavartak boncoláskor, aztán levették az ügyről. Cox szerint a kórházban pár dolgozó valamilyen prekurzort készített metamfetamingyártáshoz. „Nem hiszem, hogy a kórházban az érintetteken kívül bárki tudott volna erről akkoriban. De az eset következtében rájöttek, hogy mi folyik ott, és úgy döntöttek, hogy mindent eltussolnak. Ez az egyetlen hihető forgatókönyv, ami megmagyarázza a történteket” – fogalmazott Cox. E forgatókönyv szerint a családot is azért perelték be, hogy húzzák az időt, és Ramirez testében lebomoljanak az árulkodó vegyületek.
A felügyelő úgy vélte, hogy a prekurzor vegyszereket intravénás tasakokban csempészték ki, és az egyik ilyen tasak valahogy a sürgősségin kötött ki. Infúzió bekötésekor a szokásos protokoll szerint egy kis folyadékot ki kell préselni az intravénás csőből, hogy megtisztítsák a légbuborékoktól. Így juthatott mérgező vegyszer a levegőbe, aztán befecskendezve Ramirez testébe. Ez megmagyarázná, hogy miért halt meg olyan gyorsan a nő, aki a kórházba érkezéskor még magánál volt. A kezelőszemélyzet által tapasztalt szagok és tünetek pedig „klasszikusan a metamfetaminfüstnek való kitettségre utalnak”, ahogy azt Tom Netwal törvényszéki vegyész megjegyezte a lapnak.
A cikkben szintén megszólalt Ed Brown, aki metamfetamin-szakértőként perekben is állított ki szakvéleményeket, és ő azt is tudni vélte, melyik prekurzorról lehet szó. Ramireznél, Gorchynskinél és egy ápolónőnél megemelkedett cianidszintet találtak a vérben, amit a hivatalos vizsgálat sosem tudott megmagyarázni. Brown szerint a metamfetamin egyik mérgező, erős ammóniaszagú összetevője, a metilamin lehetett a ludas, ami a szervezetbe jutva cianiddá alakulhat.
Rejtély marad
A metamfetamin-elméletet nem vizsgálták hivatalosan, a DMSO-teória viszont azóta tankönyvekbe is bekerült. A hivatalok titkolózó viselkedését viszont az utóbbi nem indokolja, az előbbi annál inkább. Egy droglabor működése a kórházban, ráadásul annak következményeként egy páciens halála és több dolgozó súlyos megbetegedése – ez dollármilliókban mérhető botrány, hacsak nem tussolják el. De mindez továbbra is csak elmélet, valójában máig rejtély, mi történt pontosan 1994. február 19-én Ramirez körül.
A kórháznak mindenesetre így is fizetnie kellett: a Ramirez családdal peren kívül megegyeztek, 350 ezer dollárt fizettek kárpótlásként. Gorchynski viszont nem kapott kártérítést, a bíróság a sok bizonytalansági tényező miatt nem tudta egyértelműen megállapítani a kórház felelősségét.
Gloria Ramirezt tíz héttel a halála után temették el, jelöletlen sírba hantolták a szülővárosában. A családja és a barátai napokig kirakodóvásárt tartottak, hogy ki tudják fizetni a temetést (a kártérítést később kapták meg). A szertartáson a tiszteletes is arról beszélt a gyászolóknak, hogy a halála után nem bántak megfelelően Ramirezzel. A nő szíve sosem került elő.
Források: The Dollop, All That's Interesting, Medium, Los Angeles Times, New Times Los Angeles