2023. június 10. – 16:09
Peter Parker a csodálatos Pókember civil neve, ez alapismeret minden képregényrajongónak. De azt biztosan kevesebben tudják, hogy milyen szuperhőst rejt Peter névrokona, Edgar Rudolph Randolph Parker. Nos, ő nem más, mint Painless Parker, ami sajnos magyarul nem hangzik ilyen jól: szó szerint Fájdalommentes Parkert jelent, de talán megengedhetünk egy népmeseibben hangzó Nemfogfájni Parkert is. És akárcsak a Pókembernek, Painless Parkernek is volt szuperképessége, legalábbis ő ezt állította: fájdalom nélkül tudott fogat húzni. De ha valamelyik áldozata sikított is volna a kíntól, elnyomta a hangját a Parker mellett játszó rezesbanda zenéje. Ezt a látványosságot 100-120 éve Kanada és az Egyesült Államok több városában lehetett megcsodálni, és a mutatványával Painless Parker legalább annyi ellenséget szerzett, mint a képregénybeli Peter.
Foghúzások feketén
Nemfogfájni Parker tehát Edgar R.R. Parker néven született 1872-ben a kanadai Tynemouth Creekben, New Brunswick megyében. Rövid ideig utazó ügynökként dolgozott, és már gyerekként kitűnt, hogy van érzéke a kereskedéshez, de hamar pályát váltott, és fogorvosnak állt. Ehhez szintén egy gyerekkori élmény adta meg az ihletet: a szülei egyszer elvitték frenológushoz, aki megállapította, hogy a kis Edgar remek fogorvos lenne. Ugyan a frenológia egy mára szinte kihalt áltudomány, ami a fejen található dudorokból és egyenetlenségekből próbál következtetni a személyiségre, a XIX. század végén még sokan hitelt adtak ennek a sarlatánságnak.
Parker 1889-ben lett a New York College of Dentistry diákja, de a tandíj drága volt, a családja pedig nem volt gazdag.
A 18 éves fiú azzal próbált pénzt keresni, hogy bekopogtatott New York-i társasházakba, és aki igényelte, annak 1-2 dollárért betömte vagy kihúzta a fogát.
Ez visszajutott az iskola rektorához, aki rögtön ki is csapta a végzettség nélkül praktizáló hallgatót. Parker a következő nyarat New Brunswickban töltötte, ahol utazó fogorvosként járta a településeket. Sikerült összegyűjtenie annyi pénzt, hogy jelentkezzen 1890-ben a Philadelphia Dental College-be. A felvételin szó szerint könyörögnie kellett a rektornak, de végül csatlakozhatott a többi diákhoz, és 1892-ben már papírja is volt arról, hogy fogorvos.
Itt röviden érdemes kitérni arra, hogy milyen volt a fogászat helyzete akkortájt Amerikában. A szakma nem volt jól szabályozva: a fogorvosok mellett háziorvosok is vállaltak beavatkozásokat, néha orvosi asszisztensek is saját praxisba kezdtek, sőt borbélyok is húztak fogat. Sokan tehát megfelelő képzettség nélkül nyúlkáltak mások szájában, a ma használt érzéstelenítők még nem léteztek (a novokaint csak 1904-ben szabadalmaztatták), a páciensek pedig nem sokat tudtak a helyes fogápolásról. Fogorvoshoz menni akkortájt egyet jelentett az embertelen kínnal, ezért aki tehette, kerülte vagy halogatta a találkozást a fúróval és fogóval támadó végzettel.
Kokain be, fog ki
Ilyen körülmények között talán nem meglepő, hogy amikor Parker megnyitotta a rendelőjét a New Bruswick-i St. Martinsban, nem tódultak hozzá a látogatók tömegével. De más is nehezítette a sikerét: akkoriban súlyos etikátlanságnak számított a ma szokott módon hirdetni a saját fogorvosi praxist. Parker megpróbált megfelelni ennek a szabálynak, viszont St. Martinsban telített volt a piac. Így fordulhatott elő, hogy Parkerhez az első másfél hónapban csak egyetlen beteg kopogtatott be, egy fogfájós turista.
Aztán egy nap zeneszó hallatszott be a rendelőbe. Az utcán az Üdvhadsereg rezesbandája menetelt, majd az egyik sarkon megálltak, és a vezetőjük tartott egy rövid prédikációt. A show végén aztán pénzt kértek az összegyűlt tömegtől, és ez volt az a pillanat, amikor Parker pupillái dollárjel alakúvá változtak. Elhatározta, hogy ő is utcai mutatványt csinál a foghúzásból.
Kölcsönzött egy lovaskocsit egy helyi szállodától, és arra rakta fel a fogorvosi székét. Aztán kihajtott az egyik sarokra, megfújt egy kürtöt, és elkezdett beszélni a köré gyűlő embereknek. Parker minden utazó ügynöki tapasztalatát beleadta az előadásba, amiben a fogmosás fontosságára hívta fel a figyelmet. A beszéd végére több mint ötvenen álltak már körülötte, és ekkor jött a fő attrakció: bejelentette, hogy fél dollárért kihúzza bárkinek a fogát ott helyben, ígérete szerint fájdalommentesen. Többen jelentkeztek is, amiben valószínűleg az is szerepet játszott, hogy a fogorvos akkoriban drága mulatság volt, a féldolláros ár pedig olcsónak számított (bár tegyük hozzá, az a fél dollár akkortájt sokkal-sokkal többet ért, mint ma).
A fájdalom enyhítésére Parker az általa hidrokainnak nevezett vegyületet alkalmazta. Ez gyakorlatilag hígított kokain volt, amiről korábban azt olvasta egy szaklapban, hogy jó fájdalomcsillapító lehet foghúzások előtt. Parker egy patikus barátja elkészítette az oldatot, a fogorvos pedig kipróbálta azt egy kutyán, állítása szerint fényes sikerrel.
Így már az első utcai foghúzásain is kokaint fecskendezett a páciensek fogínyébe vagy a lyukas fogakba.
Persze ettől még fájt a foghúzás, de talán nem annyira, mint a kuncsaft számított rá, illetve ott volt még a placebohatás, a tömegpszichózis és nem utolsósorban a kokain erejét se bagatellizáljuk el. Akárhogy is, Parker első utcai fellépése sikeres volt.
Fogakra fájt a foga
Parker a következő években tökéletesítette utcafogászati produkcióit, amik 1896-ban léptek igazán szintet. Ekkor csatlakozott Parkerhez William Beebe, a híres cirkuszos, P. T. Barnum egykori alkalmazottja. Beebe-nek rengeteg ötlete volt, és amolyan menedzserként egyengette Parker útját. A fogorvos pedig körbejárta New Brunswicket, majd később az Egyesült Államok több nagyvárosát, és hamar kialakult a műsor rutinja.
Nagy csinnadrattával érkezett meg fellépéseire – ami más fogorvosi várókban pár színes magazin, az Parkernél a rezesbanda volt. De előfordult, hogy egy tetoválóművész is kísérte őt, máskor táncosnők (nevezhetjük őket akár tooth babe-nek), artisták vagy éppen törpék. Ilyen körítésért már eleve lehetett kalapozni a közönségben. De a fő műsorszám természetesen maga Parker volt, aki hamar elkezdte a Painless névvel hirdetni magát. Selyemingben, cilinderben és fehér orvosi köpenyben lépett fel, és általában egy rövid előadással kezdte a műsort, amiben a fogápolás fontosságát és helyes módját ecsetelte. Aztán kért egy önkéntest, akinek kihúzza a fogát. Ő néha beépített ember volt, akit Parker valójában nem kínzott meg, hanem egy tenyerébe rejtett foggal játszotta el a foghúzást. Miután a delikvens boldog mosollyal felállt, és közölte, hogy semmit sem érzett, tódulni kezdtek a további jelentkezők.
Parker továbbra is fél dollárért húzott fogat, és azt ígérte, hogy aki fájdalmat érez, annak öt dollárt fizet vissza. Sok feljegyzés van a fogorvos munkásságáról, de egyetlen olyan sztori sem maradt fenn, hogy bármikor tényleg kifizette volna az öt dollárt.
A procedúra közbeni sikolyokat egyébként sem lehetett hallani, mert Parker minden foghúzáskor intett a zenekarnak, mire azok hangosabban kezdtek játszani, és ez elnyomta a székben nyöszörgő áldozat hangjait.
Aztán amikor vége volt, és a tömeg kicsit a pácienst is ünnepelte, sokan inkább elhallgatták, hogy Fájdalommentes Parker nem is annyira fájdalommentes. A fogorvos az utcai fellépések után a környező szállodákba is beköszönt, nincs-e valakinek szüksége rá.
Parker szépen keresett a produkcióval, ami egyre csak fejlődött. Előfordult, hogy léghajókkal hirdette magát, 1913-ban pedig egy kisebb vándorcirkuszt is felbérelt. Ezután a fogorvos már elefántháton vonulhatott be a városokba, akrobatáktól kísérve. Ekkortájt történt meg, hogy Poughkeepsie-ben egyetlen nap 357 fogat húzott ki. Parker olyan büszke volt erre a teljesítményre, hogy nyakláncot csinált a fogakból, és onnantól kezdve azt is viselte a performanszain. Foggyűjtésben egyébként is erős volt: egy nagy favödörbe gyűjtötte a fellépésein kihúzott fogakat, és egy idő után az is az utazó show egyik látványossága lett. Mire Parker visszavonult az utcai fogászattól, a vödör karimáig megtelt fogakkal.
Dental warfare
Parkernek még egy-két utánzója is akadt, de a fogorvosok, illetve a szakmai szervezetek nem nézték jó szemmel a ténykedését. Az amerikai fogorvosok egyesülete, az ADA közleményben fejezte ki, hogy Parker „veszélyt jelentett a szakma méltóságára”. A hirdetéseket tiltó etikai szabályokra hivatkozva több városban is megvonták a működési engedélyét, de mindig csak rövid időre tudták. 1915-ben Kaliforniában Parker miatt fogadtak el egy szabályozást, ami kimondta, hogy a fogorvosok csak saját, valódi nevüket használva praktizálhatnak.
Ezzel nem tudták megfogni a fogak urát: hivatalosan megváltoztatta a nevét Painless Parkerre, és zökkenő nélkül ment tovább az üzlet.
De ekkor Parker már 43 éves volt, és nem akart öregkoráig mutatványos lenni, javában készítette elő a visszavonulását. Addigra több városban rendelőt nyitott, kihasználva a hírnevét, és gyakorlatilag ő volt az első, aki fogászati hálózatot üzemeltetett. Saját termékeket is árult, az arcképével díszített fogkrémek, szájvizek és egyéb fogápolási cikkek jól fogytak. Mire 1920 körül abbahagyta az utcai foghúzásokat, már dúsgazdag ember volt, akinek több tucat fogászata volt.
Parker 1952-ben, 80 évesen halt meg szívrohamban. 59 évig volt aktív fogorvos, és élete végéig használta a Painless Parker márkanevet. Emlékezete ma már nem olyan negatív a szakmában, mint száz évvel ezelőtt, mert sokak szerint rengeteget tett azért, hogy a kellemetlen fogászati procedúrákat elfogadtassa a közvéleménnyel. Edukációs hatása pedig vitathatatlan, élete második felében oktatófilmeket is készített a fogápolás fontosságáról, többek közt egy víziló fogait tisztítva.
Ugyanakkor kétségtelen, hogy Parker karrierjének első évtizedeit hajmeresztő dolgok kísérték – amik részben biztosan Beebe fejélből pattantak ki –, és a showelemek egy időben hangsúlyosabbak voltak a fogászati problémáknál. Erre emlékeztetőnek megmaradt a 357 fogból álló nyaklánc és a vödör fog, amik ma is megcsodálhatók Philadelphiában, a Temple University Kornberg School of Dentistry fogászati múzeumában.
Források: Smithsonian Magazine, The Dollop, Atlas Obscura, Dentistry Today, Ripley's
