2023. június 9. – 05:34
Az 1890-es években fura terror telepedett rá Wisconsinra és Minnesotára: egy nő több városban is bezúzta épületek ablakait. Mary Sweenynek hívták (vagy Sweeney-nek, de sok álneve volt), és valamikor 1858 és 1863 között született Wisconsinban vagy Minnesotában, korabeli újságok nem tudtak megegyezni sem a helyszínben, sem a születése évében.
A magánéletéről nem sokat lehet tudni, csak amit korabeli cikkekből ki lehet hámozni – ami ugye nem feltétlenül megbízható. Állítása szerint vagy E. J. Haley, vagy E. J. Ricks volt a férje, de bárhogy is legyen, gyógyszertáros volt.
Michael Lesy 1973-ban írt egy Wisconsin Death Trip című könyvet, amiben bizarr történeteket gyűjtött össze a wisconsini Jackson megye egyik lapjából. A könyvből 1999-ben film is készült. Lesy leírása alapján Sweeny odaadó családanya volt, egy 1897-es cikk szerint remek tanár volt Stevens Pointban. Aztán viszonylag hamar már Ablakzúzóként emlegették, és gyerekei végül a férje családjához kerültek.
1882-ben letartóztatták, mert selyemruhát és más tárgyakat lopott a főnökétől, ami után kleptomániásnak nyilvánították. Ezek után megjárta szinte az összes wisconsini és minnesotai elmegyógyintézetet, mert bárhol járt, mindenhol ablakokat zúzott. Volt, ahol azért, mert szerette a szilánkok csörömpölését, máshol pedig bosszúból. Ezt a cikkek szerint szívesen megosztotta a rendőrökkel, többször is írták, hogy kifejezetten okos, vicces, jól öltözött és szép nő volt, aki bárkivel szívesen beszélgetett.
„A rendőrség nem tartja őt illetlen figurának, de úgy gondolják, hogy különös mániában szenved”
– írta a Saint Paul Globe 1892-ben.
Ezt a mániát az évek során sok mindennel magyarázták. Abban mindenki egyetértett, hogy mentális problémákkal küzd, bár nem mindegyik intézetből magától szökött meg, többször is szabadon engedték, mert gyógyultnak nyilvánították. 1890-ben szökhetett el otthonról, pedig a jó feleség és anya iskolapéldájaként emlegették. Volt, aki fejsérüléssel indokolta a viselkedésében bekövetkezett változást, ami miatt el is hagyta a férjét, és útra kelt.
1897-ben azt mondta, hogy mióta lejött az ópiumról, már nem szokott ablakokat zúzni, de rossz hírneve miatt sehol nem kap munkát, ezért földönfutóként járta az államokat. Többször befogadták nővédő egyletek, de volt olyan is, hogy egy kormányzó akart neki állandó lakhelyet adni. Lesy szerint kokaint is szedett, hogy megnyugtassa az idegeit. Máskor az alkoholt hibáztatta. Később drogfüggőnek nevezte magát, és azt mondta, hogy amiatt zúzott ablakokat.
Ritkán válogatott, hogy melyik ablakokat zúzza be, és mivel. Gyakran használt botokat, köveket, a saját táskáját, és sem a gazdagok, sem a szegények nem voltak biztonságban. Több százszor tartóztatták le, sok időt töltött fogdákban, börtönökben és intézetekben. Ez a megoldás látványosan nem működött, úgyhogy a hatóságok gyakran vettek neki egy vonatjegyet, és átküldték egy másik városba vagy államba.
„Minden tekintetben teljesen racionálisnak tűnik, leszámítva az ablakzúzást, amiről egyébként gyakrabban beszél, mint cselekszik”
– írta a Green Bay Press-Gazette 1894-ben.
Valamikor 1900 körül újraházasodhatott egy Anderson nevű férfival, akitől gyereke született. A férfi állítólag otthagyta, miután megtudta, hogy többször is intézetbe zárták. 1925-ben már azt mondta, hogy először egy Erickson nevű férfihoz ment hozzá, aki meghalt, és utána házasodott össze Andersonnal, akitől két gyereke született.
Egy 1904-es cikk szerint már nagyjából hatéves volt a gyereke (akiről 1900-ban még félévesként írtak), és egy évvel korábban állítólag még mindig szívesen tört ablakokat. Az újság szerint ezt azért csinálta, mert „kontrollálhatatlan vágya volt, hogy járja az országot”, és így mindenhol kapott egy ingyenes vonatjegyet. A cikk szerint azzal büszkélkedett, hogy az összes északi államot bejárta, valamint sok középsőt és délnyugatit is, és elvileg elég volt, hogy odament a bírósághoz, és kért egy ingyenjegyet bárhová, azonnal vettek neki.
„Mary jóval idősebb, mint régen, és már évek óta nem foglalkoztatják az üveglapok. Semmivel nem jobb már, mint egy női csavargó”
– írta 1906-ban a Marshfield News and Wisconsine Hub.
1907-ben több lap is arról írt, hogy meghalt, de ez nem volt igaz. 1912-ben újra azzal fenyegetőzött, hogy ablakokat fog zúzni, de azért, mert Minneapolisba érve 12 éves fiát elmegyógyintézetbe zárták, és bosszút akart állni.
Ezután évekre eltűnt, de 1925-ben Michiganbe utazott, hogy megkeresse fiát, Joe Andersont, akiről annyit tudott, hogy egy detroiti autógyárban dolgozott. Az akkor 67 évesnek mondott Sweeny szerint fia 1924-ben tűnt el, és azóta kereste.
Joe még 16 éves kora előtt belépett a seregbe, és az első világháborúban Európában harcolt, ahol gáztámadásban megsérült. Nem sokkal később dezertálás miatt elítélték, és 1922-ben börtönbe zárták. Sweeny ekkor dél-dakotai otthonából elsétált Washingtonba, hogy kegyelmet kérjen fiának Harding elnöktől. Azt mondta, hogy Joe nem tehetett arról, hogy dezertált, mert nagyon megsérült a gáztámadásban. Sweeny azt mondta, hogy a fia elméje „soha nem volt normális”. Harding kegyelmet adott a férfinak, aki autószerelőnek állt, majd 9 hónappal később eltűnt.
„Minden michigani várost bejárok, mielőtt feladom. Már egyszer megtaláltam, most is meg fogom. Tudnom kell, hogy életben van-e”
– jelentette ki.
A másik fia meghalt a háborúban, és azt mondta, hogy néha azt kívánja, bárcsak Joe is így járt volna – akkor legalább tudná, hogy hol van, tudná, mi lett vele. Nem tudni, később mi történt vele, vagy hogy megtalálta-e a fiát.
