2023. június 8. – 05:10
Valószínűleg nincs olyan magyar turista a földtekén, aki ne zavarodott volna már össze egy londoni nyaraláson, amikor rájött, hogy hirtelen nem igaz az a „balra nézek, jobbra nézek, ha nem jön semmi, átmegyek” dalocska, amelyet gyerekkorában dúdolgattak neki a szülei. Az egyetlen kapaszkodó annak, aki átverekedte magát a londoni reptértől a belvárosig, a britek utcára festett „nézz jobbra” felirata lehet, de akkor is beletelik pár napba, mire az ember megszokja, hogy már nem a jobb oldali közlekedés dominál az életében. És ha ez most összezavarja az embert, el lehet képzelni, milyen volt a 20. században az élet, amikor országok, tartományok épp tucatjával váltottak át balról jobbra.
A rövid közlekedéstörténeti összefoglalóhoz tartozik, hogy a nagy váltások egyik oldalról a másikra nem egyből történtek: New York volt 1804-ben volt az első állam, amely előírta a jobbkezes közlekedést az összes közúton. New York után 1920-ra már jobb oldalon haladt Kanada közel egésze, hogy megkönnyítse az Egyesült Államokba irányuló forgalom dolgát, hiszen Amerikában ekkor már jobb oldalon haladtak. Belgium 1899-ben, Portugália és Spanyolország 1930 körül, Ausztria, Csehszlovákia a harmincas évek végén, Magyarország 1941. július 6-án (a főváros novemberben) állt át a jobb oldalra. Az európai kontinens utolsójaként haladt a sorban Svédország, ahol csak a hatvanas évek végére lett jobb oldali a közlekedés.
Különutasok azért persze akadtak így is az átállásban. Az említett londoni közlekedés például azért maradt bal oldalon, mert a 18. században torlódások miatt törvény született arról, hogy a London Bridge teljes forgalma bal oldalon haladjon. Ez csökkentette az ütközéseket, a szabály pedig szép lassan beépült az egész brit birodalmi KRESZ-be. De nem a britek voltak az egyetlenek, akik nem akartak változást. Kanadában az ország három Atlanti-óceán-parti tartománya (összefoglaló nevükön ezek a tengeri tartományok) csak 1920 után adta a fejét arra, hogy balról jobbra induljon – aminek a vége hatalmas jobb oldalon vezetési kampány meg levágott ökrök lettek.
Új-Brunswick meglépi
A három tartomány közül Új-Brunswick indult el először a balról jobbra váltás útján. Új-Brunswick bal oldali közlekedéshez való ragaszkodása még gyarmati múltjából eredt. Az 1922-es újságok, például a Saint John Evening Times Star, afféle különlegességnek tartották a tartományt, a korabeli cikkek többször számoltak be arról, hogy teljesen érthetetlennek tartják a másik két tartomány mellett az Új-Brunswickben lakó embereket is, mert
lényegében senki nem érti, miért nem hajlandók jobbra váltani, ha egyszer Kanada szinte egésze azon az oldalon közlekedik: Új-Brunswick márpedig, ha tetszik, ha nem, Kanadában van.
A három tengeri tartomány azonban ragaszkodott a bal oldali közlekedéshez. A tartományok a hagyományőrzés mellett a szoros brit kapcsolatok miatt sem akartak engedni a britekhez húzó közlekedési oldalból. A kérdés persze amúgy sem volt igazán fontos: ekkor utak nem igazán voltak, a kevés, rossz állapotú út helyett távolsági közlekedésre pedig inkább vonatot vagy gőzhajót használtak az emberek. Idővel azonban kezdtek kiütközni annak a problémái, hogy egy ország különböző részein az út más-más oldalán haladnak.
Egyrészről e tartományok határában volt mindig az ország legtöbb balesete, illetve a konzervatív menetirány-követés szinte teljesen megölte a turizmust is. Kanada legnagyobb autóipari gyára (a mai CAA) legalábbis akkoriban azt állította, hogy így az istennek sem akar senki ebbe a három tartományba jönni. Eközben viszont a gazdaság virágozni kezdett, az új autók eladásának száma drámaian megnőtt. Új-Brunswickben emellett elindították Kanada legambiciózusabb projektjét, közel 2000 kilométernyi úthálózatot akartak kiépíteni a tartományon belül.
Új-Brunswick a költségvetésének közel harmadát fordította az utakra. Ekkor már nem volt mindegy, jönnek-e arra autók is: az üzlet szempontjából a turisták hiánya nem tett olyan jót a tartományoknak. 1917-ben a CAA elődszervezete több száz dollárt költött el emiatt arra, hogy újsághirdetésekben, kampányokban, a polgármesternek és a helyi kereskedelmi testületnek írt levelekben győzzön meg mindenkit arról, hogy jobb az, ha arra haladnak irányban, amerre maga Kanada is.
„Az új közlekedési szabály, amely szerint ma éjfél után minden forgalom jobbra áll át, elsősorban az Új-Brunswick Autószövetség (a CAA elődje) erőfeszítései révén jött létre. Az egyesület tagjai örömmel fogadták az új szabály életbelépését, mivel az sokat jelentett a tartománynak és általában az embereknek, mondta az egyesület elnöke” – írta a CBC szerint 1922-ben az egyik helyi újság, miután a tartomány vezetése engedett az autósok nyomásának: úgy döntött, átállnak balról jobbra, lesz, ami lesz.
Az autósszövetség ennek aztán kifejezetten örült. Az egyesület elnöke azt nyilatkozta az újságoknak, hogy a közúti szabályok megváltoztatása, úgy gondolják, különösen előnyös lesz – mind a kereskedőknek, mind a szállodatulajdonosoknak Mindamellett pedig a turistaforgalmat is nagyban növelni fogja.
Új-Brunswick és Új-Skócia először abban állapodott meg, hogy egyszerre váltanak irányt, hogy összhangba hozzák a tartományukat Észak-Amerika és Kanada többi részével. Kisebb belpolitikai zavarok miatt aztán Új-Skócia úgy döntött, visszatáncol. Új-Brunswick ezért végül egyedül indult el jobbra.
Céldátumként 1922. december 1-jét tűzték ki, mondván, ekkor a tartomány útjain gyenge a forgalom, könnyebben megvalósítható az átállás. A jobb oldali váltásra aztán teljes lakossági kampány indult. A cinikus hangok, például a Fredericton nevű újság „igyál, légy vidám, holnap úgyis elüt egy autó” jellegű mottókkal álltak a váltáshoz, míg Új-Brunswick több áruháza inkább a kereskedelmi lehetőséget ragadta meg az új törvényben. Elárasztották az újságokat az olyan akciók, mint hogy „csökkentjük az árakat, forduljon minden jobbra”. A balról jobbra váltás megjelent óriásplakátokon, újságokban, híradóban, rádióban: még az egyik tartománybeli város színháza is kihasználta a lehetőséget, hogy „forduljon jobbra [a térről]” kampánnyal nézőket csábítson be magához.
Ökörszabály
Új-Brunswickben a változás nagybetűs napja a nagy felhajtás ellenére meglepően könnyen ment. Az autótulajdonosok az éjféli átállásra felvonulást szerveztek, hogy megünnepeljék a váltást, ezt a tervet azonban végül elengedték. A villamosok késtek, de a káosz, a vizionált balesetek elmaradtak: 1922. december 1-jén a helyi közlekedési rendőrök arról számoltak be, hogy az emberek jól fogadták a változásokat. Bár a rendőrök hozzátették,
míg a gépjárművezetők jól fogadták és könnyen betartották az új törvényt, a lovaknak ez már nem ment. Az út bal oldalára vándoroltak, oda, ahová már megszokták.
A Daily Glenaer nevű lap ekkor arról számolt be, hogy a változásokban „a legfőbb nehézséget eddig a lovak jelentették, amelyek hozzászoktak, hogy balra fordulnak, és nem vették észre, hogy a kor régi szokásai változóban voltak. Azok a szállító lovak, amelyeket ma az út jobb oldalán hagytak lovasaik, átsétáltak balra.”
Négy hónappal később Új-Skócia is átállt végül a jobb oldali közlekedésre. Ahogy Új-Brunswick, úgy Új-Skócia is hasonló problémákkal találkozott – hiába állnak át az emberek az új közlekedési oldalra, a lovak, az ökrök ezt már nem értik úgy meg. Mindkét tartományban hatalmas problémákat okozott, hogy a híresen makacs ökrök balra húzták a szekereket, lévén nem is túl okos állatok, lehetetlen volt őket a jobb oldalra szoktatni.
A tartományokban aztán úgy döntöttek az emberek, hogy öreg ökreiket, amelyek nem hajlandók jobbra menni, eladják a vágóhídra. A levágott állatok megnövekedett száma miatt aztán a marhahús ára rohamosan csökkenni kezdett: Új-Brunswickban a jobbra állás másnapján 12,5 centbe került a marhahús kilója, hat hónappal később már csak 3 centbe.
A gazdák új, fiatal ökröket vettek, amiket arra tanítottak, hogy a jobb oldalon menjenek. Mire 1924-ben a harmadik tengerparti tartomány is csatlakozott a jobbra haladáshoz, már rég jobbra tartó ökrök húzták a szekereket, Kanadában pedig 1923 úgy vonult addigra be a történelembe, mint „az ingyenmarhahús éve”.
