2023. május 31. – 04:48
James A. Garfield republikánus politikust, aki a polgárháborúban vezérőrnagy volt, 1880-ban megválasztották az Amerikai Egyesült Államok 20. elnökének. Népszerű politikus volt, de a párt inkább köztes megoldásként gondolt rá, hogy ne kelljen egy túlságosan középutas vagy radikális republikánust jelölniük.
Elnöki ciklusa azonban hamar véget ért, mert 1881. július 2-án Charles Julius Guiteau kétszer meglőtte. Valójában nem a sebeibe halt bele, hanem abba, hogy sérülését félrekezelték, és orvosai nem hittek a fertőtlenítésben. Emiatt sebe elfertőződött, ami nagyban hozzájárult, hogy szeptember 19-én meghalt, teljesen legyengülve.
Na de Guiteau miért lőtte le az elnököt? Susan Wels könyvében egészen 1848-ig nyúlik vissza, hogy bemutassa az Oneida szexszektát, amelyből Garfiled gyilkosa kiábrándulva, gyakorlatilag egy előincelként távozott.
Amikor itthon megindult a szabadságharc, John Humphrey Noyes, egy radikális prédikátor megalapította az Oneida Közösséget, bár nem ez volt az első kereszténységen alapuló, radikális szektája.
Noyes anyja Rutherford B. Hayes, a 19. elnök nagynénje volt. A Dartmouthon diplomázott, majd a Yale-re járt, ahol megvilágosodott: rájött, hogy a keresztényeknek nem kéne várniuk Jézus második eljövetelét, hiszen az már i. sz. 70-ben megtörtént. Ez azt jelentette, hogy a bűn már nem létezett – hiszen különben a kereszténység hazugság lenne –, tehát neki sem voltak már bűnei. Azt mondta, hogy teljesen Isten kezébe adta sorsát, vagyis minden, amit tesz, tökéletes, hiszen egy tökéletes szívből ered. Egészen odáig jutott, hogy az Istenhez való viszonya mentesíti a társadalmi szabályok és törvények alól. 1834-ben jelentette ki, hogy tökéletes és bűntelen, ami miatt bevonták a hittérítői engedélyét és kirúgták a Yale-ről.
Az egyetlen logikus lépés az volt, hogy követőket gyűjtött maga köré. Ez volt a putney-i közössége, ahol 1846-ban rájött, hogy bejön neki az egyik követőjének felesége, ezért kijelentette, hogy mostantól komplex házasságban élnek, tehát ő és felesége, Harriet Holton tulajdonképpen a követőjével és feleségével is házas.
1847-ben el kellett hagynia Vermontot, mert házasságtörés miatt letartóztatták, és megtudta, hogy több követője ellen is kiadtak elfogatóparancsot. Felköltöztek hát a New York állambeli Oneidába, tudta, hogy ott már él egy perfekcionista közösség. Átvette az irányítást, és az utópista kommunának néhány éven belül már 300 tagja volt, valamint 200 külsős alkalmazottja.
A szabad szerelem és a komplex házasság volt a közösség alapja: ha mindkét fél beleegyezett, bárki bárkivel lefeküdhetett. Azonban a hosszas kapcsolatokat nem nézték jó szemmel, ezért gyakorlatilag mindenki folyamatosan udvarolt a másiknak, ami ahhoz vezetett, hogy nem mindenki tudta meghódítani szíve választottját.
Mégsem a paradicsom
Így járt Guiteau is, aki 1860-ban csatlakozott a közösséghez, ám hamar kiábrándult, mert három év alatt egy partnert sem talált. Arra jutott, hogy ez biztosan a nők hibája, ami tökéletesen beleillik a mai incelkultúrába. Az incel jelző az angol involuntary celibacy kifejezésből ered, ami önkéntelen cölibátust jelent. Ez egy olyan közösség, amely leginkább heteroszexuális, gyakran fiatal férfiakból áll, akik akaratuk ellenére nem találnak szexuális partnert. Bár a férfiak felsőbbrendűségét hirdetik, mégis gyakori a tagoknál az önutálat vagy az önsajnálat. A közösség fórumain állandó a nők és az aktív szexuális életet élők elleni gyűlölködés, és például több tömeggyilkosság és lövöldözés elkövetője is megfordult hasonló felületeken.
Guiteau is erre jutott, úgyhogy elhagyta a közösséget. Igaz, csak három hónapig sikerült kint maradnia, utána újra csatlakozott, bár ez nem hozta el számára a várt feloldódást. 1866-ban új célt keresett, úgyhogy elkezdte – talán túlságosan is – lelkesen támogatni a képviselő és médiamágnás Horace Greeley elnöki kampányát. Többször is köznevetség tárgyává vált, amikor felkészületlenül próbált meg kampánybeszédeket tartani, ami nem segített a már amúgy is sértett önbizalmán.
Greeley kampánya során Guiteau meg volt róla győződve, hogy ha jelöltje nyer, akkor jutalmul biztosan meg fogja kapni a chilei nagyköveti tisztséget. Miután a választást Ulysses S. Grant nyerte meg, ez az álom szertefoszlott. Egy idő után rájött, hogy Isten kiválasztottja, ezért évekig járta az országot, hogy prédikáljon.
Az 1880-as elnökválasztás előtt a radikálisabb republikánus jelöltet támogatta (ezt a csoportot Stalwartoknak, Hűségeseknek hívták), de végül ugye Garfield kapta meg a jelölést. Mivel a kampány során kiadott egy szórólapot, amivel Garfieldet támogatta, Guiteau meg volt róla győződve, hogy a republikánusok győzelme az ő érdeme. Emiatt először az új elnöktől, majd külügyminiszterétől is azt kérte, hogy hadd legyen ő a párizsi vagy bécsi konzul – annak ellenére, hogy se franciául, se németül nem beszélt, csak angolul.
1881-ben már Washingtonban élt, ám földönfutó volt. Amikor a külügyminiszter végleg visszautasította, arra jutott, hogy Garfield tönkre akarja tenni a Republikánus Pártot, amit csak úgy menthet meg, ha az alelnök Chester A. Arthur feljebb lép a ranglétrán. Elhatározta, hogy megöli Garfieldet, de tudta, hogy ehhez legalább pisztolyra lesz szüksége, mert úgy gondolta, hogy az elnök túl erős, egy ütéssel kifektetné, ha késsel próbálkozna. Egy olyan revolvert választott, aminek markolata elefántcsontból volt, hogy később jól mutasson majd egy múzeumban.
Az elnököt akkoriban nem vette körbe egy kisebb seregnyi testőr, és az utazásairól az újságok szinte percre pontosan beszámoltak. Guiteau tudta, hogy Garfield 1881 júliusában a beteg feleségét látogatta meg New Jersey-ben, úgyhogy július másodikán Washingtonban, egy vasútállomáson megközelíthető lesz. Itt, az épület mosdójában egyszer hátba, egyszer pedig karon lőtte az elnököt. Amikor a rendőrök letartóztatták, azt mondta, hogy „Hűséges vagyok. Arthur lesz az elnök.”
Garfield halála után a vád emberölési kísérletből gyilkosság lett, de Guiteau ártatlannak vallotta magát. Nem akart ügyvédet, magát akarta képviselni, de végül mégis kapott védőt, aki egy hét után felmondott. Mivel senki nem vállalta el az ügyét, a sógora kénytelen volt önként jelentkezni, pedig nem ez volt a jogi szakterülete. Guiteau azt állította, hogy mivel Isten elvette a szabad akaratát, jogilag beszámíthatatlan volt, de orvosilag nem. A védelem felkérte Edward Charles Spitzka elmeorvost, hogy mérje fel a férfi elmeállapotát. Spitzka szerint Guiteau nemcsak akkor, a tárgyalás alatt volt őrült, hanem egész életében. 1882. június 30-án felakasztották. Szakértők szerint pszichopata volt (37,5 a 40-ből a PCL-R-skálán), és valószínűleg skizofréniában és narcisztikus személyiségzavarban szenvedett.
Az Oneida széthullása
Ha beszámítható volt, ha nem, személyiségfejlődésében nem sokat segített Noyes közössége. A prédikátor Guiteau távozása után még évekig vezette a szektát, bár egyre messzebb ment el. A híveket teljesen az irányítása alatt tartotta, többtől született gyereke – többek között az unokahúgától, aki a többi lányhoz hasonlóan 14 éves korában kerülhetett be Noyes komplex házasságába.
Mivel a népesség túl gyors gyarapodása fenntarthatatlan lett volna, a közösségen belül viszonylag hamar elválasztották a szex két formáját: az egyik célja a szaporodás volt, a másik a szeretet kifejezése. A fogamzásgátlás a férfiak feladata volt. Ezt férfi kontinenciának hívták, ami gyakorlatilag a kihúzós módszert jelentette. Ez egy közel sem megbízható fogamzásgátlási forma, és a nemi betegségek ellen teljesen hatástalan, de az Oneidáknál kifejezetten jól működött.
1865-ben Noyes kitalálta, hogy ő és belső köre dönt arról, hogy a közösség mely tagjainak lehet közös gyerekük. Ez nem tett jót a morálnak, ahogy az sem, hogy 1879-ben lelépett, amikor megtudta, hogy szexuális bűncselekmény (fiatalkorú elleni erőszak) miatt le akarják tartóztatni. Ontarióba menekült, ahol a közösségnek volt egy gyára, és augusztusban azt írta követőinek, hogy ideje felhagyni a komplex házassággal, és visszatérni a hagyományosabb családképhez. A közösség szabályai fellazultak, 1881-ben részvénytársasággá alakultak. Több vállalkozásuk is volt, például csapdákat, selyemből készült termékeket és konzerveket is gyártottak. A 20. században az Oneida volt a világ egyik legnagyobb evőeszközgyártója, ez az egykori szekta egyetlen vállalkozása, amely a mai napig működik.