Tudósok sokáig vizsgálták, hogy vajon az ókori görögök képesek voltak-e érzékelni a kék színt – mindez Homérosz munkáinak elemzéséből ered, de a probléma valószínűleg nem a színérzékelésre, hanem valami teljesen másra utal. Felmerül a kérdés: az ókori népek tényleg nem látták a kéket, vagy egyszerűen nem tudták rendesen kifejezni magukat?
William Gladstone, aki Nagy-Britannia miniszterelnöke is volt, 1858-ban a Studies on Homer and the Home Age (Tanulmányok Homéroszról és a homéroszi korról) című könyvében elemezgeti, hogy Homérosznak nem volt szava az általunk megfogalmazott kék színre: az ég leírásához a „vas” és a „réz” szót használta, ami még érthető is volna, ha mindig a napfelkeltéről, a naplementéről, esetleg az esőfelhőkről írna. Gladstone szerint a tengert is furcsa jelzőkkel illette: azt írta, hogy „borarcú”, amit már nehéz a kékkel vagy a szürkével magyarázni. Igaz, mások azóta leírták, hogy lehet: inkább „borszerűnek” látta, ami azt sugallja, hogy a bor színe helyett a zord tenger hullámzását akarta inkább leírni. Gladstone mindenesetre ebből arra következtetett, hogy az ókori görögök egyszerűen nem érzékelték a kék színt – hiszen ha nincs rá külön szavuk, akkor nem is létezhet, nem?
Bár valószínűleg soha nem fogunk ténylegesen rájönni, mit értett Homérosz a borszerű tengeren és a vashoz hasonlító égen, a dolog azért nem ilyen egyszerű, ennek pedig a nyelvészet az oka: a színérzékelés drasztikus változásánál azért logikusabb, hogy az ókori emberek egész egyszerűen kevesebb színt különböztettek meg szavakkal, mint mi. Az állat- és növényvilágban a kék szín kifejezetten ritka, az ókori időkben a kék pigment pedig nem volt széles körben használt. Az embereknek nem volt szükségük annyi jelzőre a színekhez, mint a modern korban, hiszen az ő életükben nem volt annyi színárnyalat, mint a miénkben. Nem csak az ókori görögök nem adtak külön nevet ma ismert formájában a kéknek: a szín így konkrétan nem jelenik meg a kínai történetekben, az izlandi mondákban vagy a Biblia ősi héber változataiban sem.
Szinte egyik ősi nyelvnek sem volt külön szava a kékre, ez alól talán az ókori egyiptomiak voltak az egyetlen kivétel. Ők voltak az egyetlen ősi kultúra is, amely kék festéket fejlesztett ki, és gyakran használta a kéket ékszerekben és dísztárgyakban, nem csoda, hogy szükségük volt a megkülönböztetésre. A többi nyelv jellemzően a fekete vagy a zöld egy árnyalatával jelölte meg azt, amit ma kékként ismerünk.
Nyelvi szempontból a kék szín viszonylag későn jelent meg a nyugati nyelvekben is. Többen, köztük a japánban, a thaiban, a koreaiban és a lakota sziúban a kék szót olyan színárnyalatok leírására használják, amelyek például a zöldet is magukban foglalják. A walesi nyelvben a kék szó a zöld szóból származik, a fű (glasswelt) szó szerinti fordítása kék szalma. Több ma élő vadászó-gyűjtögető kultúra hasonlóképpen egyetlen szóval írja le a zöld és a kék árnyalatait.
Az indoeurópai nyelvekben a kék egy olyan szóból ered, amely olyan színeket ír le, mint a barna, szürke és sárga. Ez az összefüggés különösen egyértelmű a szláv nyelvekben, ahol a kék szó (plavi, polovyi, plowi stb.) a szőke haj leírására is használható.
Guy Deutscher nyelvész a Through the Language Glass című könyvében leírja, hogy van egy szabályszerűsége annak, hogyan jelentek meg a különböző színek a nyelvekben a történelem során. Jellemzően először a fekete és a fehér, majd a piros, ezután a sárga, a zöld és végül a kék bukkannak fel mint megkülönböztetett színek, bár néhány nyelvben a zöld a sárga előtt jelenik meg. Valószínűleg azért a piros az első, mert ez a vér színe, és a természetből legkönnyebben elkészíthető festékszín. A zöld és a sárga a növényzet színei. A kék pedig az utolsó, mert – az égbolt kivételével – kevés a természetben előforduló kék, kék festéket pedig éppen ezért nagyon nehéz természetes alapanyagokból előállítani.
Gladstone a kék kifejezésének hiánya miatt úgy gondolta, hogy az ókori görögöknek egyszerűen nem alakult ki az a típusú színérzékelésük, mint a modern embernek, és fekete-fehéren, időnként némi pirosas árnyalatban látták a világot. Ennél sokkal valószínűbb, hogy a fent említettekből kiindulva inkább egyszerűen nem volt külön szavuk a kék színre, azt más színek árnyalataiként írták le.
