A Molotov-koktél a világ egyik legegyszerűbb, és egyben leghatékonyabb improvizált fegyvere. Fogsz egy üveget, megtöltöd benzinnel, vagy valami más, erősen éghető folyadékkal, betömöd az üveg száját egy ronggyal, meggyújtod, eldobod, ennyi. Mivel filléres, hétköznapi, mindenki számára elérhető összetevőkből, egyszerűen összerakható, és ehhez képest ijesztően hatékony, jellemzően utcai zavargásokban, gerillaháborúkban használják. Legutóbb például akkor került be a hírekbe, amikor az ukrajnai háború első heteiben egy sörfőzde állt át a Molotov-koktélok nagyüzemi gyártására, hogy azokat civil önkéntesek használják az agresszor orosz hadsereg ellen városi harcokban.
Molotov-koktélhoz hasonló dolgokat már a bizánciak is használtak a hetedik század környékén, ez gyakorlatilag cserépedényekbe töltött görögtűz volt, amivel leginkább ellenséges hajókat gyújtottak fel. Mivel a görögtűz lényege, hogy vízzel nem oltható, ez félelmetes csodafegyver volt akkoriban. Később, a fegyverek fejlődésével ez kikerült a hadseregek repertoárjából, és a 20. században tért vissza gerillafegyverként, amikor az összetevői kellően olcsók és elterjedtek lettek. Először a spanyol polgárháborúban jegyezték fel a tömeges használatát 1936-ban, de ekkor még nem Molotov-koktél néven.
Így jutunk el 1939-ig, és a szovjet–finn téli háborúig, illetve a kérdésig, hogy ki is az a Molotov. Vjacseszlav Mihajlovics Molotov szovjet külügyminiszter volt akkoriban, az ő nevét viseli a hírhedt Molotov–Ribbentrop-paktum is (amit amúgy korrektebb lenne Hitler–Sztálin-paktumnak nevezni). Ebben a két birodalom egyrészt megegyezett abban, hogy nem bántja egymást – ezt szegték meg aztán a nácik 1941 nyarán –, másrészt gyakorlatilag felosztották egymás között Kelet-Európa északi részét: a németek viszik Litvániát, az oroszok Lettországot, Észtországot és Finnországot, Lengyelországon meg feleznek. Ennek értelmében a szovjetek meg is támadták Finnországot, alig pár hónappal azután, hogy a németek ugyanezt tették Lengyelországgal, kirobbantva a második világháborút.
A szovjet–finn háború sok mindenben hasonlított az oroszok mostani, Ukrajna elleni agressziójára, például ott is arra számítottak, hogy a megtámadott ország pár nap alatt összeomlik, aztán csúnyán lepattantak, és iszonyatos veszteségek árán tudtak csak, nem túl jelentős területet elfoglalni (nagy különbség viszont, hogy anno Sztálin három hónap alatt rájött, hogy ezt nem kéne tovább erőltetni). Egy másik hasonlóság, hogy a háborús propaganda már akkor is fontos, és abszolút szemérmetlen volt. Ennek részeként, amikor a szovjetek RRAB-3-as kazettás gyújtóbombákat kezdtek bevetni finn civil célpontok ellen, azt a hazai rádióadásokban úgy adták el, hogy valójában élelmiszersegélyt dobnak le az éhező, és a szovjet felszabadítókra váró finn lakosságnak.
A bombákra a finnek rá is aggatták a „Molotov kenyérkosara” gúnynevet – és itt kanyarodunk vissza a Molotov-koktél elnevezésére, ami erre rímelt, mondván, ha az oroszok kenyeret dobálnak ránk, mi cserébe megkínáljuk a katonáikat némi innivalóval. A hivatalos neve egyébként polttopullo volt, ami finnül azt jelenti, hogy lángoló üveg. A Molotov-koktél hamar a finn sereg szériafelszerelése lett, az állami alkoholmonopólium, az Alto üzemeiben gyártották, a háború három hónapja alatt több mint félmillió palackot, amivel több száz szovjet tankot semmisítettek meg.