A világ szerencsejáték-fővárosában 160 éve be van tiltva a lottó

2023. március 16. – 05:06

A világ szerencsejáték-fővárosában 160 éve be van tiltva a lottó
Las Vegas az 1990-es évek elején – Fotó: PhotoQuest / Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

Aki látott már Las Vegasban játszódó filmet, jól tudja, hogy ebben a városban minden a szerencsejáték körül forog. Aki járt is arra, azzal is tisztában van, hogy a filmek még csak nem is túloznak: már a reptéren nyerőgépek fogadják az embert, hogy addig is eljátszhassa a pénzét, míg a bőröndjére vár. Ennek tükrében elég meglepő, hogy a kaszinók amerikai fővárosában és egész Nevada államban a legnépszerűbb szerencsejáték, a lottó be van tiltva: konkrétan az állam alkotmánya már csaknem 160 éve rögzíti, hogy ilyesmit szigorúan tilos szervezni. Miközben a város kaszinói évi 15 milliárd dolláros forgalmat bonyolítanak. Csak hogy érezzük a nagyságrendet: ez több mint kétszer annyi, mint a teljes magyar oktatási rendszer éves költségvetése – egy nagyjából félmilliós városban.

Ez rögtön megmagyarázza a lottó tiltását is: a kaszinólobbi iszonyúan erős, és tesz arról, hogy ne legyen konkurenciája. Az viszont nagyon érdekes, hogyan jutottunk eddig.

Tűr, tilt, támogat

A lottó régi itáliai találmány, a középkorban egész Európában elterjedt volt, így a telepesekkel természetszerűen átjutott az Újvilágba is. A függetlenségi háború után több állam is a saját kezébe vette a lottó szervezését, jó bevételi forrást találva a szerencsejátékban. Az 1800-as évek elején aztán eljött a második nagy ébredésként ismert időszak, a vallásosság és a különféle protestáns egyházak nagy felfutásának ideje. Nekik komoly morális problémáik voltak a szerencsejátékkal, amire rásegített az 1837-es pénzügyi-gazdasági válság is, és a lottót máris milliók tekintették a bűn melegágyának és általános közellenségnek. A század közepétől sorra tiltották be az amerikai államok a lottót, illetve a szerencsejátékot úgy általában, így került be ez 1864-ben Nevada állam alkotmányába is.

A tiltás természetesen az illegális szerencsejáték felé tolta a népet, a szervezett bűnözés pedig köszönte szépen a lehetőséget, és élt is vele. Nemcsak a sok filmben látható játéktermek, kaszinók, pókerbarlangok és fogadóirodák virágoztak a maffia kezében, de egy csomó illegális lottó is létezett az 1900-as évek első felében. Az 1930-as évektől aztán elindult a szerencsejátékok szabályozásának lassú enyhülése, kezdve a lóversennyel, a bingótermekkel, aztán sor került a lottóra is. Utóbbit az államok jellemzően megtartották a saját monopóliumuknak, rengeteg pénzt keresve ezzel a költségvetésüknek. A lottó legalizálását gyorsította, hogy ha egy államban tilos volt, onnan elkezdtek az emberek a szomszéd államba átjárni lottózni, így mindenki inkább legalizált, hogy otthon tartsa az ebből befolyó pénzt.

Pontosabban majdnem mindenki: öt amerikai államban a mai napig illegális a lottó. Utahban és Alabamában az egyház tiltakozásán bukik el minden legalizálási próbálkozás, Alaszkában és Hawaiin pedig földrajzi okokból nincs meg az „átviszem a szomszéd államba a lottóra szánt pénzem” kényszerítő hatása. Az ötödik lottótiltó állam pedig Nevada, ahol még 1931-ben legalizálták a kaszinókat, arra számítva, hogy ez majd odavonz némi szerencsejáték-turizmust Kaliforniából, illetve az akkoriban épülő gigantikus vízerőmű, a Hoover-gát építőmunkásai közül (az erőművön annyian dolgoztak, hogy külön várost építettek nekik). Ez a terv eléggé bejött, Las Vegas a szerencsejátékosok Mekkájává nőtte ki magát, aztán az 1990-es évektől a sok ezer szobás óriás kaszinó-hotel hibridek felépülésével elnyerte mai formáját, ahol a szerencsejátékosok mellett elférnek a kocakaszinózó bulituristák és a különféle konferenciákra odautazók milliói is.

A lottó azonban az 1931-es törvénymódosításnál tiltólistán maradt, később pedig, amikor a kaszinóbiznisz felfutott, már hiába is próbálkozott az állam a legalizálással (vagy legalább a több államra kiterjedő szuperlottókhoz csatlakozással, mint a Powerball vagy a Mega Millions), elbukott a kaszinócégek lobbijának ellenállásán. A híres vegasi kaszinóhotelek meglepően nagy része ugyanis mindössze két tulajdonos, a Caesars Entertainment és az MGM Resorts kezében koncentrálódik. A két cég pedig annyi adót fizet, annyi munkahelyet tart fenn és áttételesen annyi turista pénzköltéséhez járul hozzá, hogy az állam inkább nem packázik velük, és letesz az állami lottóról meg az abból származó bevételről.

(History of Gambling in the US, Las Vegas Review Journal, FOX5, NPR)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!