A világ legnagyobb hajójának az volt a tragédiája, hogy nem fért be a kikötőkbe

2023. február 24. – 05:00

A világ legnagyobb hajójának az volt a tragédiája, hogy nem fért be a kikötőkbe
A hajó Jahre Viking néven egy másik „kisebb” hajó mellett – Fotó: Darian Sclaunich / Shipspotting.com

Másolás

Vágólapra másolva

Ha az ember azt hallja, nagy hajó, automatikusan a tragikus sorsú Titanic jut eszébe. A 111 éve elsüllyedt luxushajó méretei eltörpülnek a mai, kisvárosnyi embert szállító, 10-12 emeletes nyaralóhajók mellett, de a tengerek igazi óriásai a gigantikus, több millió hordónyi olajat szállító tankerek. Ennek a kategóriának volt az igazi legendája, és a legnagyobbja a Seawise Giant, ami akkora volt, hogy nem fért be a kikötőkbe, és nem tudott átmenni a világ legnagyobb csatornáin, se Szuezben, se Panamában, de még a La Manche is túl kicsi volt neki. Persze nem széltében, hiszen az bő 30 kilométer, hanem mélységben.

A Seawise Giant nemcsak a méretével, de viszontagságos sorsával is kiemelkedik a hajózás történelméből. 1974 és 1979 között építették Japánban, görög megrendelésre, de mire elkészült, a vevő már ki is táncolt az üzletből, arra hivatkozva, hogy a próbautakon változatos műszaki problémák merültek fel. A hajót végül a hongkongi Orient Overseas szállítmányozási cég vette meg, amely leginkább konténerszállító hajókat üzemeltetett, és ezzel akart betörni az olajtankerek piacára is. A Seawise Giant nevet is itt kapta a hajó, ami egyébként egy szójáték, egyrészt valami olyasmit jelent, hogy tengeri bölcs óriás, de a tulajdonos C. Y. Tung nevére rímelve úgy is lehet érteni, hogy „C. Y. óriása”.

A hajó tényleg rászolgált a nevére: 458 méter hosszú volt, ami nagyjából a másfélszerese a Lánchíd hosszának, illetve a háromszorosa a Mol-toronyház magasságának. Üresen 80 ezer tonnát nyomott (pontosabban ennyi volt a vízkiszorítása), teljesen teletankolva 644 ezret – ez amúgy 4,1 millió hordó nyersolajat jelentett rakományként, 46 tartályban. Ilyenkor a hajótest 30 méter mélyen merült a vízbe, ami jókora gondokat okozott a legtöbb kikötő és csatorna számára. Az óriást két brutális gőzturbina hajtotta, a maximális sebessége kb. 30 km/óra volt. Navigálni sem volt egyszerű, 3 kilométeres ívben tudott csak fordulni, és normál sebességről a megálláshoz 9 kilométeres távra volt szüksége.

Bár a hatalmas kapacitása miatt elvileg elég olcsón tudott olajat szállítani, ám mivel a kikötők többségébe nem fért be biztonságosan, a feltöltés és a kirakodás elég hosszadalmas folyamat volt, ráadásul sokszor le kellett térnie a szokásos teherhajó-útvonalakról, mert a sekélyebb vizek nagyon balesetveszélyesek voltak a számára. Az üzemeltetése így összességében nem volt éppen gazdaságos, ennek ellenére a 80-as évek nagy részét azzal töltötte, hogy a Közel-Keletről hordta a nyersolajat Amerikába. Ez pont egybeesett az Irak és Irán közti háborúval, ami elég veszélyessé tette a környéket az olajtankerek számára, pláne, miután az irakiak kijelentették, hogy célpontnak tekintenek minden hajót, ami iráni olajat szállít, és ezáltal hozzájárul az ország hadigazdaságának finanszírozásához. Ez pecsételte meg a Seawise Giant sorsát is: 1988-ban iraki vadászgépek támadták meg, miközben az iráni partok közelében vesztegelt lehorgonyozva. Több rakétatalálatot is kapott, és mivel fel volt töltve nyersolajjal, a tűzben nem volt esélye, kiégett, és elsüllyedt.

A lángoló hajó – Fotó: Mats / Shipspotting.com
A lángoló hajó – Fotó: Mats / Shipspotting.com

A háború végéig ott is maradt tenger fenekén, de mivel aránylag sekély vízben süllyedt el, még megmenthető volt. A roncsot egy norvég cég vásárolta meg, kiemelték, elvontatták Szingapúrba, ott kipofozták, és 1991-ben, immár Happy Giant néven újra szolgálatba állt. Pár hónap múlva egy másik norvég cég vette át, és egészen 2004-ig norvég zászló alatt, Jahre Viking néven hozta-vitte az olajat a világ tengerein, továbbra is a világ legnagyobb hajója cím büszke tulajdonosaként. Ekkoriban egy mindössze 40 fős személyzet vezette a hajót, indiai kapitánnyal, orosz tisztekkel, filippínó matrózokkal. 2004-ben aztán újra eladták a hajót, de ekkor már olyan jelentős felújításra szorult volna, hogy az új tulaj inkább Katarnál lehorgonyozva, óriási vízi tartályként használta öt évig, megint csak új néven, Knock Nevisként. 2010-re végül olyan rossz állapotba került, hogy ócskavasként adták tovább. Így került végül Indiába, a hírhedt alangi hajótemetőbe, ahol a szétszedése egy éven át tartott, 18 ezer ember dolgozott rajta. Csak a horgony maradt meg belőle, ami azóta is a hongkongi tengerészeti múzeumban van. Amúgy ez önmagában 36 tonnát nyom.

Ekkora hajót azóta sem építettek, a jelenlegi legnagyobbnak a standard 399-400 méteres konténerszállító óriáshajók számítanak, ilyenekből nagyjából száz járja ma a világtengereket. Ilyen volt az Ever Given is, ami 2021-ben napokra beszorult a Szuezi-csatornába, az egész világkereskedelemben fennakadásokat okozva.

(Telegraph, History Defined, The Tribune, Cruise Ups)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!