2023. február 23. – 04:52
Közhely, hogy az élsport verejtékkel, könnyekkel, és persze izomlázzal jár, különösen a felkészülés legkeményebb szakaszaiban. Izzasztó az is, amikor egy átlagember vagy hobbisportoló áldozatos munkával felkészül egy félmaratonra vagy akár a teljes távra. És van, amikor nemcsak izzadságcseppek jelennek meg, hanem valami egészen más is, mert a futástól feltartóztathatatlanul beindulnak a belek.
A 2012-es londoni olimpia kerékpáros versenyeinek egyik legviccesebb pillanata volt, amikor egy 100-150 méteres szakaszon egymás után álltak ki pisilni a versenyzők, mintha egyszerre kaptak volna valamilyen égi jelet erre.
Rá négy évre a francia olimpikon gyalogló, Yohan Diniz gatyájának képe is bejárta a világot, amikor az 50 kilométeres gyaloglásban a hetedik helyért küzdött, és nem tudott zavartalanul a technikájára figyelni, mert élénk hasmenés gyötörte. Nem zökkent ki a ritmusból, 3 óra és 46 perc perc alatt végigment a távon a riói utcákon, de végül be kellett érnie a nyolcadik hellyel.
A svéd Mikael Ekvallról sokkal durvább fotók készültek egy 2014-es versenyen, gyakorta fel is dobják a keresők vagy a Facebook, számtalan összeállításban szerepelt már. Van, aki a soha fel nem adni gondolatát illeszti hozzá, mások a legkínosabb fotókhoz válogatják be. Ekvall nem klasszikus élsportoló, ért el ugyan szép helyezéseket világbajnokságokon, de amatőr, emellett is dolgoznia kell, és csak a hobbija az, hogy maratonokat fut.
A brit futónő, Paula Radcliffe sokkal ismertebb, nemcsak a jellegzetes mozgása miatt, hanem mert 2005-ben világbajnok lett a maratoni távon. Neki is volt egy olyan versenye ugyanebben az évben, méghozzá a híres londoni maraton, amikor menet közben nemes egyszerűséggel leguggolt és a kordonok mellett könnyített magán. A tévés rendező nem vette el a képet, élőben mutatta be, hogyan.
Hogy a hosszútávfutók jobban ki vannak téve ilyen jeleneteknek, arról már 1992-ben készült egy tanulmány. A brit kutatásban 109-en vettek részt, és 12 százalékuk arról számolt be, hogy nem tudták futás közben visszatartani a székletüket. 62 százalék pedig arról, hogy meg kellett szakítaniuk az edzésüket, mert gyorsan keresniük kellett egy mosdót.
A magyarázat nem túl bonyolult, hogy ez miért fordul elő. A jellegzetes futómozgás, az ütemesen visszatérő rázkódás a belekre is hatással van. Sokaknál felrázza, felgyorsítja a bélműködést a másodpercenkénti zakatolás, ami fokozza az étel gyorsabb keresztülhaladását a szervezeten. A belek működését ugyancsak befolyásolja, hogy futás közben a vér a végtagokba áramlik. A felszabaduló, az eufóriával is összeköthető kortizol nevű hormon is kifejti a tevékenységét, ami ugyancsak hatással van a belekre. És akkor még a stresszről nem is szóltunk, ami szintén generálhat ilyen folyamatot.
Újabb faktor: a verseny előtti, netán verseny közbeni, nem megfelelő étkezés is hozhat váratlanul fellépő hatásokat. A fontos verseny előtt egy nappal a zsír és a fűszer kerülendő, mert azok kellemetlen meglepetéseket okozhatnak. Vagy éppen ott van a reggeli kávé hatása, ami megint csak jelentősen serkentheti a belek működését. Sok víz egyszerre történő bevitele sem szerencsés a verseny közben, a kizsigerelt szervezet jobban örül az apró, tudatos pótlásnak.
Azok a sportolók, akik ilyen szorult helyzetbe kerültek, sokszor úgy gondolják, ha megállnak, azzal kiesnek a ritmusból, és nem azért készültek fel a fogaikat összeszorítva, hogy ez megtörténjen. Ezért inkább vállalják, hogy ha emlékezetes és kínos fotók készülnek róluk, akkor sem lassítanak.
A kínai Vu egy félmaratont nyert meg úgy, hogy féltávnál jöttek a heves görcsei, de nem lankadt, ha eszébe is jutott, hogy kiálljon, nem látott megfelelő helyen mobil vécét az út szélén. Az utolsó métereken még gyorsítani is tudott, és megelőzte amerikai ellenfelét. „Meg akartam nyerni a versenyt. A saját magam szagát nehezen bírtam, de a győzelem motivált. Megkönnyebbültem, amikor átléptem a célvonalat. Megtehettem volna gyorsabban is ezt a távot, ha nincs ez a kínos epizód” – magyarázta.
Hogy nem csak a hosszú távon futók szenvednek ilyen panaszokkal, arra jó példa a híres angol focista, Gary Lineker sztorija, akinél egy vb-meccsen jött elő az alhasi fürgeség. Anglia a klasszikus rivális Írországgal játszott 1990-ben, a presztízsmeccs miatt a sztár nem kérhetett cserét. Ült a gyepen, ezért nem volt annyira feltűnő, hogy közben könnyít magán, ráadásul mivel esett is egy kicsit a kezdő sípszó előtt, a kezét meg tudta törölni a nedves fűben. Annyi előnye származott az esetből, hogy saját – vélhetően legalább részben viccként mesélt – bevallása szerint nem kapott olyan szoros emberfogást a félidő hátralévő részében, mint addig.
A sportolók a nagy igénybevétel alatt, amikor az izmaik maximális terhelésnek vannak kitéve, nem feltétlenül érzik, hogy éppen csak egy szellentés vár rájuk, vagy annál lényegesen több. A magyar szinkron alkotott is erre egy kifejezést, a Derült égből Polly című filmben, ha ide kattintanak, pontos és meglehetősen nyers definíciót kaphatnak a szangásról.
