2022. december 5. – 05:02
Ha azt mondom, Titanic és film, valószínűleg mindenki lelki szemei előtt megjelenik a híres hajóorrbanállós jelenet, és megszólal a fejében Celine Dion és a My Heart Will Go On (elnézést a dallamtapadásért, itt egy remek punkfeldolgozás, ha már nagyon a könyökén jönne ki). A luxus-óceánjáró elsüllyedése az egész 20. század egyik legismertebb sztorija, nem meglepő, hogy annyiszor vitték már filmre a tragédiát. Az már annál inkább, hogy a katasztrófa évében, 1912-ben máris három mozis feldolgozás született, sőt, a legelső ilyen film premierjéig csupán egy hónapot kellett várni a hajó elsüllyedése után.
A Titanic 1912. április 15-én kora hajnalban ütközött jéghegynek, és süllyedt az Atlanti-óceán fenekére, nagyjából 600 kilométerre Amerika keleti partjaitól. A tragédiában kb. 1500-an haltak meg, 710 ember menekült meg. Köztük volt a kor egyik legünnepeltebb és legjobban fizetett színésznője, Dorothy Gibson is, aki a legelső vízre bocsátott mentőcsónakban ült. Amikor a Carpathia fedélzetén a többi túlélővel együtt végül partra szállt New Yorkban, már egy kész filmes stáb várta forgó kamerákkal az Éclair Film Company stúdió egyik producere, Jules Brulatour megbízásából. Brulatour filmjeivel lett sztár Gibsonból az 1910-es évek elején, és mellesleg akkor már évek óta tartó viszonyuk is volt. A felvételeket április 22-én mutatták be a stúdió Animated Weekly című filmhíradójában, és a nagy érdeklődés nyomán hamar megszületett a döntés: az óceánjáró tragédiáját filmben kell bemutatni.
Film alatt persze akkoriban némafilmet kellett érteni, és nagyjából 10-15 perces hosszt. Az akkori mozielőadások nagyjából úgy néztek ki, hogy a filmhíradót hat-nyolc ilyen rövidfilm követte változatos műfajokban – és ezt a teljes műsort kapta meg az ember egy jegyért. A stúdiónak kapóra jött, hogy a legnagyobb sztárja személyesen is érintett, így adta magát, hogy Gibson legyen a főszereplő, sőt, saját magát (illetve önmaga fiktív verzióját) játssza a filmben.
A munka lázas sietséggel kezdődött el, hogy minél hamarabb a mozikba kerülhessen a film, amíg tart a felfokozott érdeklődés. Akkor még nyilván nem sejtették, hogy az érdeklődés olyan sokáig fog tartani, hogy 85 évvel később James Cameron filmje sosem látott, 2,2 milliárd dolláros mozis kasszasikert csinál a történetből. A film sztorija szerint Dorothy a megmenekülése után hazatér a szüleihez és a vőlegényéhez, és nekik mesélve idézi fel a tragédiát; az ő visszaemlékezése tulajdonképpen a film (érdekes, hogy a Cameron-féle verzió szerkezete is hasonló). Miután Dorothy végez a visszaemlékezéssel, az anyja elkezdi győzködni a vőlegényét – aki a sztori szerint a haditengerészetnél szolgál –, hogy nagyon veszélyes dolog a tenger, és hagyja ott a katonaságot, de Jack ellenáll, mondván, ő Amerika megvédésére esküdött fel, és ettől semmilyen veszély nem tántoríthatja el. Ettől a patriotizmustól Dorothy apja annyira meghatódik, hogy áldását adja a házasságra – és jöhet is a végefőcím.
A filmet egyetlen hét alatt leforgatták, került bele makettekkel eljátszott trükkfelvétel az ütközésről és a süllyedésről, archív felvételek a Titanic indulásáról, illetve a kapitányról, Edward Smithről a Titanic testvérhajója, az Olympic fedélzetéről; de vettek fel hozzá jeleneteket egy valódi hajón is. Gibson a korabeli hírek szerint nagyon rosszul viselte a forgatást, többször is összeomlott, sírógörcsöket kapott. Valószínűleg még traumatizált állapotban volt a tragédia után, ráadásul a filmben ugyanazokat a ruhákat viselte, amiket a katasztrófa éjszakáján.
A szupergyorsan leforgatott, legyártott és sokszorosított filmet Saved from the Titanic címmel (kb. Megmenekült a Titanicról) 1912. május 16-án, vagyis 31 nappal a tragédia után mutatták be az amerikai mozik, majd nem sokkal később Angliában és Németországban is vetíteni kezdték. A nézők odavoltak érte, és a kritika sem győzte dicsérni, elsősorban Gibson alakítását. Persze akadtak olyan cikkek is, amelyek felháborítónak nevezték, hogy szinte még el se temették a holttesteket, de valaki már üzletet csinál a katasztrófából.
Dorothy Gibson a bemutató után a korabeli híradások szerint ideg-összeroppanást kapott, és vissza is vonult a színészettől. Pár évvel később Brulatour elvált a feleségétől – és időközben megalapította a Universal Picturest, ami máig Hollywood egyik meghatározó stúdiója –, és összeházasodtak. A kapcsolat nem volt hosszú életű, így Gibson 1919-ben Európába költözött új életet kezdeni. A filmezéshez sosem tért vissza. A második világháborúban Franciaországban azzal vádolták, hogy náci kém, Olaszországban viszont antifasiszta agitációs tevékenységért börtönözték be (a börtönből amúgy megszökött). A háború után, 1946-ban, a párizsi Ritz luxusszállóban érte a halál, szívinfarktust kapott.
A Saved from the Titanic egyetlen kópiája sem maradt fenn, ugyanúgy elvesztek, mint az 1930-as évek előtt készült filmek 90 százaléka (akkoriban nem nagyon vigyáztak a filmekre, nem voltak archívumok, és maguk a filmtekercsek nagyon anyaga sérülékeny, tűzveszélyes és nem túl időtálló volt). Az utolsó ismert példányok az Éclair stúdióban pusztító tűzben vesztek oda, 1914-ben, alig két évvel a premier után.
(Films Fatale, Silentology, Fox Akimbo)
