2022. november 11. – 05:02
A koronavírus-járvány kezdetekor az egyik legjobb eszköz, amihez a szakértők és az újságírók nyúlhattak a helyzet bemutatására, az adatvizualizáció volt. 2020 elején a leggyakrabban megnyitott oldal a böngészőmben a Johns Hopkins Egyetem járványtérképe volt, amelyen nemcsak a száraz számokat gyűjtötték össze, hanem térképen és grafikonokon közérthetően bemutatták az egyes részleteket.
Ha az embernél megvannak a szükséges adatok, ma már – hála egy rakás ingyenes oldalnak/szoftvernek – egész könnyű látványos ábrákat készíteni. De ez természetesen nem mindig volt így, és a szakma egyik nagy úttörőjének neve sokaknak ismerős lehet.
Az 1850-es években kitört a krími háború, amelyben körülbelül 40 ezer brit katona veszett oda. Ezt a katonai vezetés elfogadta, hiszen háborúban meghalnak katonák, ez köztudott. De nem mindenki gondolta ezt természetesnek, méghozzá többek között azért sem, mert nem minden katona hősi tettek következtében hunyt el, rengetegen a tábori kórházakban, hosszabb-rövidebb szenvedés után haltak borzalmas – és ami talán fontosabb, megelőzhető – halált.
Az ezen változtatni akarók táborába tartozott Florence Nightingale is. A lámpás hölgy jómódú családba született, fiatalon első osztályú oktatásban részesült, és eldöntötte, hogy ápoló lesz. A szülei nem igazán örültek ennek, a szakmának ugyanis nem volt valami jó presztízse. Nightingale ennek ellenére részben titokban, majd kicsit később a szülei engedélyével kitanulta a nővérszakmát, hogy minél többeken segíthessen.
A háború kitörése után a briteket teljesen felháborította, amikor az újságokból megtudták, hogy a katonáik milyen szörnyű ellátásban részesülnek (már ha részesülnek bármilyenben). Nightingale-t jó barátja, a hadügyminiszter, Sidney Herbert felkérte egy nővéralakulat vezetésére, amelynek tagjai Törökországban látnák el a brit sebesülteket.
Nightingale szörnyű tapasztalatokat szerzett a fronton: a tábori körülmények meg sem közelítették a minimális higiéniai követelményeket, a sebesültek mindenféle betegséget szedtek össze a kórházakban, és még az sem mindig volt egyértelmű, hogy egy katona miben halt meg; gyakran azon múlt, hogy kit kérdezett az ember.
Amikor átvette a számára kijelölt kórház nővéri vezetését, Nightingale sok, ma már teljesen magától értetődő szabályt vezetett be. Például onnantól rendszeresen eltakarították a kórházban elhullott állatok tetemét, gyakrabban mosták az ágyneműket, megemelték a sebesültek napi vízadagját (korábban napi fél litert kaptak ivásra és mosdásra), és tisztán tartották a lefolyókat. Ennek hála a rábízott kórházban elhunyt katonák aránya 42-ről 2,2 százalékra csökkent.
Miután visszatért Angliába, orvosok, politikusok és statisztikusok segítségével összeszedte azokat az adatokat, amelyekről azt gondolta, hogy meggyőzhetik a brit közvéleményt és a politikai vezetést arról, hogy a hadseregnek változtatásra van szüksége. Kampányának egyik fő célpontja – logikusan – a brit hadsereg főparancsnoka, Viktória királynő volt.
Ez azonban még csak félsiker volt. A 19. századi átlagembert pont ugyanannyira untatta egy halom számadat, mint bennünket, így Nightingale tudta, hogy valamivel fel kell dobnia a prezentációit. Ennek nyomán születtek meg az aprólékos, látványos és teljesen közérthető ábrái és grafikonjai, amik már önmagukban is a korai adatvizualizáció remekműveinek számítanának, de a rövid, itt-ott humoros kiegészítő magyarázataival még jobban meg tudta ragadni közönségét. Vannak olyan hírek, amelyeknél egy ábra nagyon sokat dobhat az információn, mint például ez.
A lenti ábrán például az látható, hogy a legkevésbé higiénikus körülmények között élő katonáknak, a gyalogság tagjainak életkorra lebontott halálozási aránya miként viszonyul az átlag angol népességéhez. Nightingale egyszerűen egymás mellé is tehette volna a számokat, de ez az egyszerű, színes ábra sokkal érthetőbben adja át az információt. A brit hadseregnél előforduló halálozásokról ebben a kiadványban írt, amely tele van ehhez hasonló ábrákkal.
A javaslataikban/követeléseikben igyekeztek minél egyszerűbb, közérthetőbb célokra fókuszálni, és törekedtek arra, hogy a kiadványaikat is a reakciók és a változó igényeknek megfelelően alakítsák. Míg mások, akik valamilyen petícióval érkeztek a törvényhozókhoz, gyakran több száz oldalas táblázatokkal próbálták érzékeltetni a kérésük fontosságát, Nightingale és társai inkább néhány tízoldalas, színes ábrás formában jelentették meg a kiadványaikat, így ezeknek a szövege sokkal közérthetőbb volt.
Fontos volt például, hogy hogyan csoportosították az eredményeiket. Ha csak annyit mutattak volna be, hogy a krími háborúban harcoló katonák gyakrabban halnak meg, mint a civilek, akkor arra a vezetés könnyen legyinthetett volna. Ám Nightingale-ék azt is bemutatták, hogy a katonák még békeidőben, a kaszárnyákban is gyakrabban halnak meg betegségekben, mint a civilek, ez pedig egyértelművé tette, hogy változásra van szükség.
Elsősorban a katonák rossz higiéniai körülményeire fókuszáltak: kiemelték, hogy milyen fontos a rendszeres szellőztetés, a tiszta víz, és a zsúfoltság elkerülése. Nightingale a civilekről szóló adatait William Farr orvostól és statisztikustól kapta, ő pedig az anyakönyvi hivataltól (General Register Office, GRO) szerezte meg őket. A katonai számokat több különböző forrásból szedték össze, és GRO-s elemzők segítségével alakították őket általánosan értelmezhetővé. Nem Nightingale készítette az összes ábrát, de aktívan részt vett a teljes folyamatban. Bár a kor orvosai nem nézték jó szemmel, hogy egy nő ilyen modern badarságokkal ássa alá a tekintélyüket, Nightingale könnyen lefegyverezte őket az adataival és ábráival. 1858-ban a Királyi Statisztikai Társaság első női tagjává választották.
A történetet felkapták az újságok, hatalmas érdeklődés követte Nightingale munkáját (a háborús tevékenysége miatt már amúgy is élő legenda volt), így a kérdést viszonylag gyorsan napirendre tűzte a parlament mindkét háza, és a lámpás hölgy munkásságát még Viktória királynő is figyelemmel követte. Mindezek miatt a hadügyminisztérium 1859-ben létrehozta a Katonai Orvosi Iskolát, 1875-ben pedig a parlament elfogadta a brit közegészségügyi törvényt, amelyben kitérnek a jó csatornahálózat kiépítésének, a tiszta folyó víznek a fontosságára, és az építési szabályzatra. Mindezek pedig nagyban hozzájárultak mind a katonák, mind a civil lakosság életkörülményeinek javulásához.