George R. R. Martin általában nem rejti véka alá, honnan jön az inspiráció a könyveihez, nincs ez másképp a Sárkányok háza című sorozat alapjául szolgáló Tűz és vér esetében sem. Míg elmondása szerint a Trónok harca az angol Rózsák háborújából, vagyis a Yorkok és Lannis… khm, elnézést, Lancasterek viaskodásából merít, olyan elemekkel, mint a vörös nászt ihlető fekete vacsora, vagy a glencoe-i mészárlás (mindkettő a skót történelemből kölcsönzött esemény), addig a Tűz és vér történetében felismerhető egy másik angol történelmi időszak, az Anarchia évei.
Az Anarchia tulajdonképpen egy polgárháborús időszakot jelöl a 12. században, ami 19 évig tartott, és alapjaiban formálta át Anglia képét. A párhuzam a könyvvel és így a sorozattal is elég egyértelmű, ha az ember ismeri, mi zajlott ebben a két évtizedben. Az események kiváltója egy tömegkatasztrófa volt: a Fehér Hajó (White Ship) névre keresztelt hajó 1120. november 25-én elsüllyedt, rajta egy rakás angol nemessel, köztük I. Henrik angol király egyetlen fiúörökösével, Adelin Vilmossal. Henriknek több tucat gyereke született házasságon kívül, de a királynétól, Matild skót hercegnőtől csupán kettő: Vilmos és Matild. A fiú nem élte túl a balesetet, Henriknek pedig nem maradt fia, aki követhette volna a trónon. Matild királyné Vilmos halála előtt meghalt, az őt követő új királyné, Löweni Adelhaid pedig nem szült gyereket. Ezért Henrik úgy gondolta, hogy a lánya, Matild tökéletes jelölt lesz Anglia trónjára. Normandiába vitte a lányt azzal a szándékkal, hogy feleségül adja Anjou Gottfriedhoz, hogy tartós békét teremtsen Anglia és Normandia között. Ahogyan azt sejteni lehet, a női utódlásnak a nemesek nem igazán örültek,
Henrik viszont az elégedetlenkedésre válaszul minden báróját kötelezte arra, hogy letegye a hűségesküt Matildnak.
Rhaenyra Targaryen és Matild között számos párhuzamot lehet felfedezni. Matild is korán belekóstolhatott a politikába, de teljesen más okokból, mint Rhaenyra: míg utóbbi anyja halála után kezdett el igazán belefolyni az udvari történésekbe, Matild 8 éves korában a német-római császári udvarba került mint V. Henrik császár jegyese. 1114-ben, 12 éves korában házasodott össze a császárral, és kivette a részét az udvari életből. Nemcsak szimbolikus, hanem aktív szerepeket is vállalt, rendszeresen intézkedett az udvar elé járuló kérvényezők ügyeiben, és később egész országrészeket is igazgatott. V. Henrik 1125-ben halt meg, Matild ezután ment vissza apja udvarába, és ment feleségül Anjou Gottfriedhoz.
Az, hogy egy nő legyen a trón örököse, a középkori Angliában abszolút precedens nélküli volt. Általános esetben a királynő befolyást gyakorolhatott ugyan, de csak a férje fizikai távollétében, vagy ha a király halálakor a fiú trónörökös még kiskorú volt. Meghitt bizalmasként és tanácsadóként is lehetett szerepe az udvarban. De Anglia trónján király helyett királynő akkor még soha nem ült. A királynénak a házasság és a szülés adta a hatalmat – egészen hasonló elven működött a társadalom, mint ahogyan azt Rhaenyra anyja, Aemma vázolta lányának.
A párhuzam egyébként a Sárkányok házában nemcsak Rhaenyra életével, hanem apja, Viserys, és annak unokatestvére, Rhaenys vetélkedésével is megmutatkozik: az öreg királynak, Jaehaerysnek választania kellett két unokája között, végül pedig a férfira esett a választása, hiszen egy nő mégsem uralkodhatott Westeros trónján. Itt Rhaenys javára szólhatott volna, hogy ő volt az idősebb, mégis, a fiatalabb Viserys kapta a koronát.
A való életben Matild, miután összeházasodott Gottfrieddal, megint összehívta a bárókat, akiknek 1131-ben meg kellett újítaniuk a neki tett esküjüket. Matild 1133-ban fiút szült, aki nagyapja után a Henrik nevet kapta. Ezután a báróknak megint le kellett tenniük az esküt, biztos, ami biztos. I. Henrik két évvel később ételmérgezésben meghalt, miután angolnát evett, ami egyébként a kedvenc étele volt.
Matild készen állt, hogy apja örökébe lépjen, csakhogy unokatestvére, Blois-i István kapott az alkalmon, és az őt támogató nemesekkel a Westminster-apátságba sietett, és megkoronáztatta magát. Matild persze ezt nem hagyta annyiban, szövetséget kötött féltestvérével, Róberttel, őket támogatta továbbá Matild anyai nagybátyja, Dávid skót király is. Kitört a polgárháború.
Közel másfél évtizedig kiegyenlített harcok folytak – eleinte úgy tűnt, hogy Matild és szövetségesei fognak győzni, még Istvánt is fogságba ejtették, de aztán lázadás tört ki Londonban, visszavonulás közben pedig Róbert az Istvánhoz hűek fogságába esett. Fogolycserével mindenki visszatérhetett a saját táborához, de megint csak patthelyzet alakult ki. Az angol vidék rövid időn belül militarizálódott, mivel a két fél és szövetségeseik az egész országon átívelő csatákat vívott. A templomokat megerősítették, a földtulajdonosok eltemették a vagyonukat, hogy megmentsék a fosztogatóktól, miközben az ország számos területe pusztulásra volt ítélve. Nem nyílt harcok, hanem taktikai hadviselés, az ellenfél ellátását biztosító mezőgazdasági területek elpusztítása és a várostromok határozták meg a polgárháborút.
A Matildot támogató erők 1139-ben megszállták Angliát, de ő maga – egy 1141-es rövidke pillanatot leszámítva – soha nem uralkodott. Egy idő után sokkal inkább arra összpontosított, hogy fiát a trónra juttassa. A hosszúra nyúlt állóháborúban végül nem csata, hanem egy – valószínűleg – szerencsétlen baleset döntötte el az ország sorsát: István egyetlen fia, Eustace 1153-ban egy lakoma közben megfulladt a torkán akadó ételtől. Nem tudni, hogy valójában mérgezés állt-e a háttérben. Más források szerint nem is lakomázás közben, hanem a suffolki Bury St. Edmunds apátság kifosztása közben halt meg, és gyilkosság áldozata lett.
Bármi volt is végül a sorsa, Eustace halála pontot tett az Anarchia végére, István – örökös híján – kénytelen volt kiegyezni Matilddal. István e szerint megtarthatta trónját, trónörökössé viszont Matild fiát tették meg, aki II. Henrik néven uralkodott, és vezetése alatt virágzó időszak köszöntött az országra.
Angliának csupán majd négy évszázaddal később, 1553-ban, Mária királynő személyében lett először női uralkodója.