2022. október 7. – 04:57
frissítve
A Nobel-díjról annyit szokás tudni általában, hogy a legrangosabb tudományos elismerés már több mint 100 éve, amúgy Alfred Nobel öröksége a tudományos világnak, és a svéd akadémia osztja ki minden év őszén. Ami nagyjából igaz is, kivéve az utolsó részt: a Svéd Királyi Tudományos Akadémia valójában csak a fizikai és a kémiai Nobel odaítéléséért felelős, az irodalmit a Svéd Akadémia adja, az élettani-orvostudományit pedig a Karolinska Intézet nevű svéd orvosi egyetem. A legfurább azonban az ötödik Nobel, a békedíj, amit a svédek egyszerűen kiszerveztek Norvégiának. (A közgazdasági Nobelt most ne keverjük ide, az valójában csak emlékdíj, egy svéd bank alapította 1968-ban, Alfred Nobelhez tulajdonképpen nincs köze, de amúgy ezt is a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda.)
De vajon hogyan lett pont a norvégoké a Nobel-békedíj? A rövid válasz az, hogy Alfred Nobel így rendelkezett a végakaratában, a hosszú meg az, hogy valójában senki nem tudja, mert indoklást nem mellékelt hozzá. Nobel életében Svédország és Norvégia perszonálunióban létezett, vagyis többé-kevésbé független országokként, de közös uralkodó alatt. A norvégok ebben a rendszerben eléggé alárendelt szerepet játszottak, nagyjából úgy, ahogyan mi ugyanekkor az Osztrák–Magyar Monarchiában (a hasonlóságot fokozza, hogy a norvégok is egy vesztes függetlenségi háború után lettek belekényszerítve ebbe a felállásba). Elképzelhető, hogy Nobel ügyes diplomataként egy gesztust tett a folyton lázadozó norvégoknak a békedíj rájuk bízásával. Ha így volt is, nem sok sikerrel: 1905-ben, alig 10 évvel Nobel halála után Norvégia végül függetlenné vált. A díj kiosztásának jogát azért megtartották.
A Nobel-békedíjat egyébként egy mindössze ötfős testület ítéli oda, aminek a tagjait a norvég parlament, a Storting választja, és az összetétele a mindenkori norvég politika erőviszonyait tükrözi. Sokáig parlamenti képviselőkből, sőt akár miniszterekből állt, ma már az a szabály, hogy aktív politikus nem lehet tagja. Így aztán leginkább visszavonult politikusokból áll a bizottság, a mostani felállásban is van exállamtitkár, exminiszter, ex-miniszterelnökhelyettes és expártelnök.
Ez a háttér részben megmagyarázza a békedíj odaítélése körüli anomáliákat, furcsa és vitatott döntéseket is, hiszen gyakorlatilag a norvég belpolitika szempontjai érvényesülnek a díjazáskor. Előfordult olyan is, például Henry Kissinger 1973-as vagy Jasszer Arafat 1994-es díjazásakor, hogy a bizottság úgy összeveszett, hogy tagok léptek ki belőle a döntés elleni tiltakozásképpen.
Nobel-békedíjra egyébként meglepően sokan ajánlhatnak hivatalosan jelölteket, minden ország kormánytagjai, nemzetközi bíróságok és emberi jogi szervezetek tagjai, az elismertebb nagy egyetemek történész-, filozófia-, teológia- és jogászprofesszorai, és mindenki, aki valaha Nobel-békedíjat kapott. A jelöléseket 50 évre titkosítják, pontosabban legalább 50 évre, jelenleg például 1967-ig publikusak a nevezési listák. Egyetlen magyar név szerepel rajtuk: Apponyi Albert grófé, akit 1911 és 1932 között öt évben is jelöltek, igaz, minden alkalommal hazai pályáról.
