Profi focista és tűzoltó is volt, mégis 26 nap alatt teljesített egy maratont

2022. augusztus 20. – 07:03

Profi focista és tűzoltó is volt, mégis 26 nap alatt teljesített egy maratont
Lloyd Scott pózol a fotósoknak az érmével, miután 26 nap alatt óriáscsigának öltözve teljesítette a London Marathon futóversenyt, 2011. május 13-án – Fotó: Ben Stansall / AFP

Másolás

Vágólapra másolva

Lloyd Scott 2002-ben azzal vált világhírűvé, amikor 5 nap és nyolc óra alatt teljesítette a londoni maratont. Ez így elsőre talán még azok számára is lassúnak tűnik, akik nem igazán szoktak futni. Akkor meg főleg, ha belegondolunk, hogy Scott korábban profi focikapus és tűzoltó is volt, és később ő lett a londoni olimpia maratoni útvonalának első csúcstartója.

Scott 1961-ben született, futballozott, majd tűzoltónak állt. 1989-ben kimentett két gyereket egy égő házból, de füstmérgezés miatt kórházba került, és a vizsgálatok során leukémiát diagnosztizáltak nála, ami miatt csontvelő-átültetésre szorult. A műtét előtt három héttel lefutotta a London Marathont, majd pont egy évvel később ismét teljesítette a távot, hogy bemutassa, hogy van élet a leukémia után.

Ezek után több extrém versenyt is megjárt: teljesítette a Snowdonia Marathont, az Everest Marathont, és ezt mindig jótékony céllal tette. Összesen mint 5 millió fontot gyűjtött össze különböző jótékonysági futásaival.

Bár sportos alkat volt, mégsem a gyorsaságáról híres: a 2002-es, 5 napos ideje például azért alakult így, mert egy 60 kilós mélytengeri búvárruhában teljesítette a távot. Ezt később is megpróbálta, de a szervezők hoztak egy új szabályt, ami szerint egy napon belül le kell futni a távot, így 2012-ben Scott volt az első, aki az világverseny előtt lefutotta a londoni olimpia maratoni útvonalát – természetesen a búvárruhában. Ezzel ő lett a hivatalos pálya első rekordtartója, méghozzá 6 napos idővel.

A búvárruhás Scott pihen a London Maraton negyedik napján, 2002. április 17-én – Fotó: Adrian Dennis / AFP
A búvárruhás Scott pihen a London Maraton negyedik napján, 2002. április 17-én – Fotó: Adrian Dennis / AFP

2013 októberében a londoni, uborka alakú Gherkin Épületet lépcsőit mászta meg, szintén a búvárruhában. De nem ez az egyetlen jelmeze: 2004-ben egy velocipéddel tekert át Ausztrálián, 2006-ban pedig lovagi páncélban futotta le a London Marathont, méghozzá úgy, hogy egy 90 kilós sárkányt húzott maga mögött.

2011-ben egy csigajelmezben kúszta végig a távot, mindössze 26 nap alatt. Csak a lábujjaival és a térdével tudta hajtani a szerkezetet, de ez az akciója nem volt túl sikeres: egyrészt üvegszilánkokon és kutyaürüléken is át kellet kúsznia, hányt, illetve vérzett az orra, másrészt végül nem érte el a jótékonysági szervezet által elvárt 200 ezer fontos támogatást, ezért 11 nappal a célba érése után szerződést bontottak vele.

Rengeteg versenyt és kihívást teljesített híres antik búvárfelszerelésében (például 12 nap alatt járta meg a Loch Nessen a víz alatti maratont), és jótékonysági tevékenységéért 2005-ben megkapta a Brit Birodalom Rendjének tagsági kitüntetését (MBE).

2021-ben harmadik stádiumú szinoviális szarkómát találtak nála, augusztusra végig is csinálta a hét hetes sugárkezelést. A Daily Mailnek azt mondta, hogy ugyan azt hitte, visszavonult, mégis elkezdett tervezgetni egy új jótékonysági mutatványt: búvárruhában sétálna végig a kínai nagy fal néhány lépcsőjén. Azt remélte, hogy megdönti majd a Guinness Rekordot, amit a Gherkin megmászásakor állított fel.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!