2022. augusztus 16. – 05:05
frissítve
A szellemváros szóról az embernek tipikusan az amerikai Közép-Nyugaton, illetve a nyugati partvidéken százával álló (düledező, esetenként a természet által rég visszahódított), vadnyugati stílusú kisvárosok jutnak eszébe, amelyeket az aranyláz, illetve a nagy vasútépítések korában húztak fel, aztán elhagytak, amikor elfogyott az arany, illetve modernebbek lettek a vonatok. Esetleg a Kínában a 2010-es évek elejének nagy építőipari lázában felhúzott, százezres, akár milliós városok, amelyek azóta is várják a falvakból beköltöző tömegeket.
A kettő fura keveréke Kitsault Kanadában, messze fenn északon, az alaszkai határ közelében. Annyi bónusszal, hogy bár senki nem lakik már ott, a mai napig használható állapotban tartja fenn a tulajdonosa, azt remélve, hogy egyszer még jó lesz valamire. Tényleg egészen zavarba ejtő az üres, de meghökkentően jól karbantartott város látványa:
Kitsault városát 1979-ben alapították, amikor a Phelps Dodge bányavállalat kutatói jókora molibdénkészleteket fedeztek fel a kanadai vadonban. A probléma az volt, hogy egy bányát aránylag gyorsan fel lehet ugyan húzni és beüzemelni, nem volt a közelben semmilyen infrastruktúra se a kitermeléshez, se a szállításhoz, és főleg: se olyan hely, ahol a bányászok lakhattak volna. Márpedig a molibdén nagyon értékes anyag, akkoriban főleg óriási volt a kereslet rá (az acéliparban használják, korrózióállóvá, nagy szilárdságúvá és extra hőállóvá teszi a vasötvözeteket), így a cég gondolt egy nagyot, és felépített a lelőhely mellé egy teljes kisvárost, utat épített hozzá, kihúzta az áramot, a vezetékes vizet, telefont, kábeltévét, mindent.
Hogy mennyibe került mindez, az elég homályos, a korabeli sajtóban 50 millió dolláros összeg forgott, ez mai áron 230 milliót jelent, forintban kb. 90 milliárdot. A városka mindenesetre 1200 lakónak adott otthont, a lakóházakon kívül volt iskola, kórház, szennyvíztisztító telep, posta, bank, mozi, éttermek, kocsma, curlingpálya, sőt még egy wellnessközpont is medencékkel, szaunákkal, jakuzzival. Alig másfél évvel a projekt kezdete után a városba megérkeztek az első lakók, és elindult a termelés a bányában.
Aztán beütött a kora nyolcvanas évek nagy gazdasági válsága, plusz megjelentek a molibdént helyettesítő, olcsóbb, könnyebben elérhető anyagok, a kereslet visszaesett, a molibdén piaci ára rövid idő alatt 85 százalékot zuhant. A kitsaulti bányát, és persze a miatta felhúzott várost egyszerűen nem volt értelme tovább fenntartani, így 1982-ben a termelést leállították, Kitsaultot pedig kiürítették.
Mivel a hely tényleg az isten háta mögött van, nem volt ki beköltözzön az üresen álló házakba, a várost lassan elkezdte újra a birtokába venni a természet – bár a cég azért igyekezett karbantartani, hátha jó lesz még valamire. Jó is lett: 2004-ben egy orvostechnológiai műszerekkel meggazdagodott indiai-kanadai üzletember, bizonyos Krishnan Suthanthiran 5,7 millió dollárért felvásárolta az egész üres várost, majd újabb 2 milliót költött arra, hogy rendbe tegyék, és azóta további 20 milliót a fenntartására. Többször voltak kísérletek a bánya újranyitására, amikor a kétezres években a molibdén ára újra felfutott, de sosem jött össze. A legújabb terv egy LNG- (cseppfolyósítottföldgáz-) terminál építése, ami, ha bejön, 20-30 milliárd dolláros megaüzlet lenne, de erről sem igazán lehetett hallani semmi újat az elmúlt években.
Kitsault mindenesetre azóta is áll, 40 éve üresen, valószínűleg a világ legjobb állapotban fenntartott szellemvárosaként.