A Red Bullt egyszer beperelték, mert nem ad szárnyakat, és a cég 13 millió dollárt fizetett, mert tényleg nem

A Red Bull szárnyakat ad – ez a világ egyik legismertebb reklámszövege, nagyjából olyan klasszikus a műfajban, mint a McDonalds „I’m lovin it”-je, az Apple „Think Different”-je, a Nike „Just do It”-je, vagy a L’Oréal „Mert megérdemled”-je. Egy apró különbség azért van: az energiaitalnál elég konkrét ígéret, tényállítás hangzik el, míg a többiek mind csak jól hangzó, de igazából megfoghatatlan, általános pozitív életérzést árasztó szlogenek. Persze senki nem várja el egy reklámtól, hogy száz százalékban a valóságot tükrözze, és például egy Red Bull szárnyakat növesszen az emberre.

Vagy mégis?

2013-ban egy Benjamin Careathers nevű amerikai fickó úgy döntött, bíróságon támadja meg a Red Bullt a fogyasztók megtéveszéséért. Állítása szerint ugyanis már több mint tíz éve itta rendszeresen az energiaitalt, de az ígéretek ellenére egy árva szárnya sem lett tőle. Mármint nem a szó szoros értelmében vett szárnyakat kérte számon a Red Bullon, hanem pont úgy, átvitt értelemben, ahogyan azt a reklámok sugallták: a szellemi frissességet, az áradó energiát, a koncentrációs készség javulását, a gyorsabb gondolkodást, a buzgó kreativitást, az élénkséget, a pörgést, a fáradtság eltűnését hiányolta. Vagyis nagyjából mindent, amiért energiaitalt iszik az ember.

Nem tűnik különösebben esélyes bírósági csatának, de amikor elkezdték a szakértők előadni, hogy valójában mi is van az energiaitalban, amire ezeket a hatásokat a reklámokban alapozzák, elkezdett kényelmetlenné válni a cég helyzete. Előkerültek az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA), illetve tudományos szaklapok tanulmányai, amik egybehangzóan azt állították, hogy igazából semmi olyasmi hatása nincs az energiaitalnak, ami egy csésze kávénak ne lenne. Viszont annál sokkal potensebbnek hirdeti magát, és ennek megfelelő árat is kér.

Egyre inkább kezdett úgy kinézni, hogy az energiaital alig-alig különbözik a standard cukros üdítőktől. A taurin- és vitamintartalma igazából csak azoknál fejt ki lényeges hatást, akik hiányban szenvednek ezekből az anyagokból, a koffein meg a cukor meg ott van egy sima kólában is; még ha kicsit kevesebb is. De ha már mennyiségek: a korabeli lapok nem mulasztották el kiemelni, hogy egy doboz Red Bull 82 milligramm koffeinje lehet, hogy lenyomja egy doboz kóla 34 milligrammját (a cukormentesben egyébként ennél több van: 46 mg), de sehol nincs a Starbucks nagy adagos kávéjának 415 milligrammjához képest.

A Red Bull végül úgy döntött, peren kívüli egyezséggel mászik ki a helyzetből. Kiadtak egy közleményt, ami szerint természetesen jóhiszemű és korrekt minden marketinges tevékenységük, de nem szeretnék, ha maga a pereskedés kötné le az energiájukat, és okozna kárt a cég és az energiaital publikus imázsának. Így hát nyitottak egy 13 millió dolláros alapot a magukat érintettnek érző fogyasztók kártalanítására. Ez mai áron nagyjából 6 milliárd forintnak felel meg, de csak első pillantásra tűnik észvesztően soknak. Segít kontextusba helyezni az összeget, ha tudjuk, hogy a Red Bull amúgy kiugróan sokat, becslések szerint nagyjából évi egymilliárd dollárt költ reklámra – ennek az 1,3 százalékát dobták be a per elsimítására.

Igen ám, de hogy lehet bizonyítani, hogy valaki érintett egy ilyen ügyben, és jogosult a kártérítésre? Nyilván sehogy, elvégre nem túl életszerű elvárni senkitől, hogy megőrizze az energiaital-vásárlós blokkokat, nyugtákat és számlákat. A Red Bull el is engedte ezt, és azt mondta, a 13 milliós alapból bárki (értsd: bárki, aki amerikai állampolgár) kivehet 10 dollárt, vagy kérhet helyette 15 dollár értékű energiaitalt, ha kijelenti, hogy 2001 és 2014 között bármikor elégedetlen volt a Red Bull hatásával. (Plusz kifizettek még 4,75 millió dollár perköltséget is.)

A kifizetésre a jelentkezéseket gyűjtő weboldal természetesen azonnal összeomlott a terhelés alatt, de végül a 13 millió szépen elfogyott, a Red Bull pedig azóta is vidáman használja a „szárnyakat ad” szlogent.

Bónusz

Az egyébként megvan, hogy a Red Bull nem is annyira osztrák, mint amennyire thaiföldi? A cég és az energiaital eredettörténete szerint Dietrich Mateschitz a nyolcvanas években egy német fogkrémgyártó cég marketinges vezetőjeként sokat járt Thaiföldre, ahol a repülés utáni jet lagjét egy helyi, Krating Daeng nevű energiaitallal kúrálta. Ez egyébként szó szerint vörös bikát jelent, és az ital logója is egy az egyben a Red Bull egymásnak rontó bikáinak mása (illetve fordítva, annak a mása a Red Bull logója). Mateschitz összefogott a Krating Daeng gyártójával, és közös céget alapítottak egy nemzetközi piacra szánt, kicsit megváltoztatott formula (több koffein, kicsit más íz, plusz szénsav) alapján készülő energiaital gyártására és forgalmazására. A többi innen már történelem, a Red Bull, nem kis részben a zseniális marketingjének köszönhetően, az energiaitalok világpiacának első számú szereplőjévé és dollármilliárdos óriáscéggé nőtt – aminek egyébként a mai napig a thaiföldi Yoovidhya család az 51 százalékos többségi tulajdonosa.

(BBC, Better Marketing, Atlantic, CBC)