Már a középkorban is használtak nanotechnológiát – csak azt nem tudni, hogyan

A nanotechnológia az elmúlt évek technológiai trendjeit követő olvasóinknak hasonlóan bizsergető hívószó (sőt ha még trendibbek akarunk lenni: buzzword!) lehet, mint a mesterséges intelligencia vagy a kvantumtechnológia. Valójában e manapság méltán népszerű technológiák mindegyike legalább több évtizedes múltra tekint vissza, a nanotechnológia azonban ennél is nagyságrendekkel régebbi előzményekkel bír: már a középkori művészek is használták bizonyos formában – azt azonban a mai napig nem tudjuk, hogy pontosan hogyan sikerült ezt abszolválniuk.

Svájci és német kutatók még 2021-ben tettek közzé egy tanulmányt arról, hogy korabeli művészek az aranyozás egy fajtájának alkalmazásakor valósítottak meg olyan technikát, amely a mai fogalmaink szerint nanotechnológiának minősíthető.

Magát a technikát nem most fedezték fel: a Zwischgold nevű eljárásról van szó. Ezt Frecskay János az 1921-es kiadású Mesterségek szótárában (pdf) az aranyfüst egyik fajtájaként írja le, és magyarul kétrétű füst vagy felemás-füst névvel illeti. Meghatározása szerint „úgy készül, hogy aranylemezt 4–8-szorta vastagabb ezüstlemezre lemezelnek (pattiren) vagyis izzón egymásra hengerlik s aztán a rendes arany-verés módjára bánnak el vele. E kétrétű füst egyik fele ezüstszinű, másika aranyszinű.” A Magyar Nemzeti Galéria egy 2014-es kiadványa szerint a Zwischgold „összekalapált arany- és ezüstfüst-lemez, mellyel hidegebb árnyalatú aranyozás készíthető. A középkorban aranylüszter bevonattal kombinálva előszeretettel használták hamisítás céljából is, elsősorban szobrok és aranyozott oltárszekrények nehezen hozzáférhető és nehezen látható részein.”

Ennek a díszítési technikának a használata legalább a 13. századig nyúlik vissza, szobrokon, falfestményeken, oltárokon és könyvek illusztrációin is találkozni vele. Bár korabeli szövegekben, így céhes szabályozásokban, városi okmányokban és szerződésekben is említik, művészeti tárgyú írásokban kevésbé fordul elő, így az sem maradt fenn, hogyan készítették.

A 2021-es tanulmány szerzői a Svájci Nemzeti Múzeum gyűjteményében található 75 késő középkori műtárgyon vizsgálták meg a Zwischgoldréteget nagy felbontású elektronmikroszkóppal és energiadiszperzív röntgenspektroszkópiával, hogy megállapítsák a vastagságát és a felhasznált anyagok arányát. Arra jutottak, hogy a teljes réteg 50–260 nanométeres vastagságú, ebből az aranyréteg mindössze 20–50 nanométeres. A nanométer a méter milliárdodrésze, azaz meglehetősen kicsi – összehasonlításképp: egy emberi hajszál átmérője 80–100 ezer nanométer. Talán nem kell különösebben magyarázni, hogy a nanométer adja a nanotechnológiának a nano részét. Az amerikai Nemzeti Nanotechnológiai Kezdeményezés nyomán a nanotechnológiáról leggyakrabban 1 és 100 nanométer közötti anyag megdolgozásakor szokás beszélni, aminek a középkori Zwischgold aranyrétege egészen könnyedén megfelel.

Ez alapján már nem nagy meglepetés, hogy a kutatók megállapítása szerint a Zwischgold használata arra utal, hogy „nagy pontosságú technológiákat alkalmaztak a finom művészeti anyagok gyártásában a késő középkorban”. Ahhoz azonban a tanulmányuk sem visz közelebb, hogy ezt hogyan érték el – elképzelhető, hogy épp a módszer kifinomultsága miatt találni róla kevés említést a korabeli művészeti forrásokban, hogy az előállítási technológia üzleti titok maradhasson. Érdekesség viszont, hogy bár az ezüst olcsóbbnak számított, mint az arany, épp az extra vékony arany-ezüst réteg körülményes előállítása miatt kérdéses, hogy lehetett-e így a gyakorlatban spórolni.

A vizsgálatok eredménye szerint egyébként az arany és az ezüst aránya meglehetősen nagy ingadozást mutatott 1:2 és 6:1 között, de a vizsgált minták a leggyakrabban 1:3 arányban tartalmaztak aranyat és ezüstöt. A történeti források alapján magasabb ezüsttartalomra lehetett számítani, de a kutatók megjegyezték, hogy az ezüst egy része a műtárgyak az idők során a műtárgyak tisztításakor lekophatott.