2022. május 1. – 10:00
Az őszirózsás forradalomban, 1919. január 11-én köztársasági elnökké választott Károlyi Mihály megítélése – több 20. századi politikushoz hasonlóan – sokáig a történészi diskurzus központi eleme volt. Különösen arról folytak viták, hogy mekkora szerepe volt a történelmi Magyarország felbomlásában az emigrációban magát már szocialistának nevező, később a kommunistákkal is kapcsolatot kereső grófnak.
Miközben a politikai pályafutásáról és életéről hosszas, évtizedeken át tartó vita folyt, arról már korábban konszenzus alakult ki, hogy a gróf nem egy átlagos karaktere volt a magyar történelemnek. Élete során számos kalandban volt része, amelyekről unokatestvére, az erdélyi Bánffy Miklós úgy fogalmazott: szomorú gyermekkorát és testi hibáit igyekezett valahol egyensúlyozni azokkal a vállalásokkal, amelyekre főként fiatalkorában volt kapható.
Semmitől nem félt, kivéve a nagyit
Károlyi sokat betegeskedő gyerek volt, szájpadhasadékkal született, ami miatt gyermekkorában beszélni is alig tudott. Később ezzel a problémájával meg is kellett műteni, így bár meggyógyult, 14 éves korában újból meg kellett tanulnia beszélni. Ráadásul Bánffy szerint csak fél szemére látott, és úgy is csak szemüveggel. Ennek ellenére rendszeresen száguldozott a századfordulón újdonságnak számító automobilokkal.
Egyik legextrémebb kalandját is egy technikai újdonsággal élte át. Ez Bécsben történt még az 1890-es években, amikor egy barátjával befizetett az akkor még nagyon friss találmánynak számító léghajózásra. A felszálláskor semmi gond nem adódott, a gróf nagyon is élvezte a repülést, de a leszállás már nem ment simán, a léghajó irányíthatatlanná vált, a lezuhant ifjú Károlyit egy szántóföld közepén találták meg az éppen arra járó parasztok.
Az esetről Károlyi nagymamája – egyben Bánffy nagynénje – és annak második férje, Károlyi Sándor, akik Károlyiról gondoskodtak az anyja halála után, nem tudhatta meg sosem a teljes igazságot. Ahogyan arról sem, amikor egyszer Bánffy és Károlyi csaknem az Adriába fulladt egy hirtelen ötlettől vezérelve, szintén még fiatalkorukban.
Családjaikkal ekkor a Fiuméhez közeli Abbáziában nyaraltak, amikor Károlyi ötlete nyomán kilógtak a szállásról, hogy áthajózzanak egy fiumei szórakozóhelyre. Ám aznap este olyan heves viharok dúltak, hogy a kikötőben sokáig senkit nem találtak, aki átvitte volna vinni őket. Végül Károlyi tudott ajánlani annyi pénzt, amiért az egyik hajós vállalta a kockázatoktól korántsem mentes utat. Aztán kis híján bele is borultak a viharos tengerbe, és bár túlélték az utat, mire végül partot értek, a bulinak már vége volt.
Gróf Károlyi mint báró Lingeström
Az életveszélyes kalandok sorába tartozik az az eset is, amikor 1913 elején a Nemzeti Kaszinóban – ahol saját állítása szerint otthonosan mozgott – magával a nagy hatalmú Tisza Istvánnal is párbajozott. Noha a 20. századra már tiltották a párbajt, ezt gyakorlatilag senki nem tartotta be. Károlyi gróf és Tisza István sem, akik azután nevezték meg párbajsegédeiket, hogy Károlyi nem nyújtott kezet Tiszának a kaszinóban.
Az előzménye az 1912-es véderőtörvény-vitára vezethető vissza, amikor is Tisza – aki 1913 júniusában a képviselőház elnöki székéből a miniszterelnökibe ült át – a törvényt az ellenzéki hozzászólások megakadályozásával fogadtatta el. Az addigi ellenzéki obstrukciót leverve az ellenzéki képviselőket rendőrökkel vezettette ki a parlamentből. Ezután jött az alábbi jelenet:
Nem tudjuk, hogy Rejtő Jenő ismerte-e a párbaj történetét, olvasta-e az arról szóló cikkeket az 1940-ben megjelenő A tizennégy karátos autó megírásakor, de tény, hogy Károlyi nagyjából úgy járt, mint a regény főhősével, Gorcsev Ivánnal párbajozó Lingeström báró.
„Nem nagy vágás, az egész tizenkét centiméter, ha sokat mondok… csak kissé mélyen ült. Nem tehetek róla. Amikor az arcát és a mellét megvágtam, az orvos azt ajánlotta, hogy szüntessük be a párbajt. De ez a Lingeström szorgalmas ember, és mindenáron tovább vívott, pedig már hosszában és keresztben teleragasztották tapasszal, és olyan volt, mint egy dühös hirdetőoszlop.”
Károlyi ugyanis a Pesti Hírlap cikke és saját visszaemlékezései szerint is jócskán alulmaradt a párbajban, amit harcképtelenségig folytattak. Noha többször is nekiment Tiszának, végül tizennyolc vágást kapott a házelnöktől, és a vívás után csak segítséggel tudott távozni a helyszínről.
A Nemzeti Kaszinóban gratulációk és taps fogadta a győztes Tiszát, aki ezután sosem békült ki Károlyival. Károlyi aztán 1918 októberében, épp azután került politikai pályafutása csúcsára első magyar köztársasági elnökként, hogy október 31-én sikeres lett a Tisza ellen elkövetett negyedik merényletkísérlet.
Felhasznált források
- Károlyi Mihály: Hit, illúziók nélkül. Tiny Bedford Square, London, 1956.
- Turbucz Dávid: A Horthy-kultusz kezdetei (pdf)
- Bánffy Miklós: Emlékeimből (pdf)