Albert Einstein 1955. április 17-én mellkasi fájdalmakra panaszkodva elment a Princeton Kórházba, ahol megállapították, hogy szétrepedt a hasi aortája, ami miatt belső vérzése volt. Einstein nem kért a potenciálisan életmentő műtétből, és másnap hajnalban meghalt. A végrendeletében az állt, hogy a halála esetén hamvasszák el, és a hamvait titokban szórják szét, hogy a rajongóknak ne legyen hova zarándokolni.
A tudós boncolását Thomas Harvey, a kórház egyik patológusa végezte el; bár Harvey élete végéig azt állította, hogy volt rá engedélye, ennek nincs írásos nyoma. Megállapította, hogy a halált szívelégtelenség okozta, majd gondolt egyet, és kivette Einstein agyát. Megmérte, majd formaldehidben elrakta.
Aztán Einstein szemgolyóit is eltávolította, és nem sokkal később a tudós szemészének, Henry Adamsnek adta. Elvileg a mai napig egy New York-i széfben rejtőznek.
Mint utólag kiderült, Harvey-nak sem joga, sem képzettsége nem volt ahhoz, hogy tanulmányozza a tudós agyát, így nyomozás indult az ügyben. Ekkor felkereste Hans Albert Einsteint, a néhai professzor fiát, aki beleegyezett, hogy a patológus megtartsa az agyat, de csak azzal a feltétellel, ha valóban tanulmányozza, és a tudományos eredményeit megjelenteti szaklapokban.
A New York Times április 20-án már úgy írt az esetről, hogy Einsteinnek nem volt semmilyen kifejezett kérése arról, hogy mi történjen a testével a halála után. A Fia kérte az Einstein-agy tanulmányozását című cikkben azt írták, hogy Hans Albert már korábban engedélyt adott apja testének tanulmányozására, valamint azt, hogy az agyat egy szakértő csapat vizsgálja majd meg.
Mini spoiler: Harvey egyébként nem volt neurológus, és semmilyen tudományos munkát nem adott ki Einstein agyáról. Cserébe évtizedeken keresztül magánál tartotta. Miután kirúgták a kórházból, felszeletelte az agyat, adott belőle néhány darabot Harry Zimmermannak, Einstein egykori orvosának (aki egyébként Harvey mentora volt), a többit pedig formaldehides befőttesüvegekbe rakta.
Miután szétesett a házassága, Harvey a kansasi Wichitába költözött, mert ott kapott laborvezetői állást. Ekkoriban elvileg egy cideres dobozban tartotta a befőttesüvegeket, amiben a 20. század egyik legfontosabb agyának darabkái úszkáltak. Harminc éven át nem adott ki semmit az agyról, de ha valaki néha kért egy darabkát kutatási célból, küldött neki. Egy japán professzor egyszer meglátogatta Harvey-t Kansasben, és megkérdezte, hogy kaphat-e egy darabkát Einstein agyából. Elmondása szerint erre Harvey csak annyit mondott, hogy „persze, miért ne?”, majd a kenyérvágó deszkán leszelt egy darabkát konyhakéssel, beledobta egy gyógyszeres fiolába, nyakon öntötte formaldehiddel, és átadta az elképedt japán kollégának.
Végül csak Einstein halála után harminc évvel, 1985-ben jelent meg az első tanulmány a fizikus agyáról. Ebben Marian Diamond, a UCLA kutatója azt fejtegette, hogy Einstein agyának idegsejtjeihez több gliasejt csatlakozott, mint egy hétköznapi agyban, így nagyobb volt az agy energiaigénye, ami akár még a gondolkodási készséget is fejleszthette. Esetleg.
Thomas Harvey 1988-ban megbukott egy vizsgán, így bevonták az orvosi engedélyét. Egy író néhány évvel később meggyőzte, hogy találkozzon Einstein Kaliforniában élő unokájával. Harvey természetesen vitte magával a nő nagyapjának agyát is. Mikor véget ért a találkozó, Harvey Evelyn Einsteinnél hagyta a befőttesüvegeket, amiket azonban a nő inkább elpostázott neki, mintsem hogy megtartsa.
Harvey 2007-es halála után az agydarabkák visszakerültek a Princeton Kórházba, ahol évtizedekkel korábban kiműtötték azokat Einstein koponyájából. Sok kutató, aki az évek során kapott az agyból, visszaküldte a szeleteket kórháznak, hogy a lehető legteljesebb legyen a szett. Napjainkban állandó kiállítás keretein belül csak a philadelphiai Mütter Museumban látható néhány szelet Einstein agyából.
