Mi az egyik alapvető különbség a méhek és a darazsak között? A kérdés jogos, hiszen a méhek gyakorlatilag a darazsak vegetáriánus unokái. Nagyjából 120 millió évvel ezelőtt döntöttek úgy, hogy apáik és nagyapáik módszere környezetvédelmileg fenntarthatatlan, és indokolatlanul kegyetlen az elfogyasztott rovarokkal szemben, ezért szépen lassan áttértek a pollenalapú étrendre. Tehát a legalapvetőbb különbség az, hogy a darazsak húsevők, a méhek pedig növényevők.
Évezredek alatt kialakult a nézet, hogy a méhek a barátaink, mert csinálnak nekünk mézet, és különben is, szőrösek, tehát aranyosak. Ha meg is csípnek, végül ők járnak rosszabbul – hacsak nem durván allergiás az ember –, így meg lehet bocsátani nekik. Ezzel szemben a darazsak agresszívek, gonoszok, szőrtelenek, és még csak meg se halnak, mikor megcsípnek, pedig nekünk az nagyon fáj.
1982-ben ez a vegetáriánus alapvetés megingott, mert kutatók felfedeztek egy méhfajt (azóta már három ilyen van), amely kizárólag állati eredetű fehérjével táplálkozik. Ezek a keselyűméhek vagy dögméhek, amikről dr. David Roubik és csapata írt először a Science című folyóiratba. Roubik arra jutott, hogy ezek a méhek döglött gyíkok, majmok, kígyók és halak húsával táplálkoznak, nincs szükségük pollenre.
Erről azonban kiderült, hogy nem egészen így van. Nem arról van szó, hogy a méhek jól bezabálnak egy tetemből, majd ledőlnek pihenni, hanem nagyon hasonlóan viselkednek, mint a vega unokatestvéreik. Általában a dög szemüregén át bemásznak a testbe, éles fogakkal ellátott csáprágóikkal begyűjtik a szükséges húsokat, a gyomrukban félrerakják, majd visszarepülnek a kasba, ahol felhányják a begyűjtött húst, hogy egy másik dolgozó átrakja azt egy tárolóba, ahol még két hétig érlelik. Nem tudni, hogy pontosan mi zajlik a tárolóban, de a két hét után lebontott húst megetetik a lárvákkal. A dögméhek mézet is termelnek, bár – lévén, hogy húsból készül – egészen más, mint az az édes, arany ragacs, mint amit megszoktunk.
Elvileg sötétebb, füstösebb íze van, és vagy sós, vagy „különlegesen édeskés”.
A háziméhekkel ellentétben a dögméhek nem készítenek extra mézet. A felnőtt egyedek ezzel a húsból készült mézzel táplálkoznak, és csak annyit készítenek, amennyire szükségük van.
Hogyan kerülik meg a „mikrobiális aknamezőt”?
Döghúst enni egyáltalán nem veszélytelen. Miután valami meghal, baktériumok azonnal elkezdenek egymással harcolni, hogy minél több húst zabálhassanak fel, és ez a háború toxinok képződésével jár. A dögkeselyűk vagy a sakálok ezt úgy oldják meg, hogy savas a bélrendszerük, ami kinyírja a legtöbb kórokozót (mint például a szalmonellát).
A dögméheknél ez nem ilyen egyszerű. Azt már tudjuk, hogy a méhek gyakran baktériumoknak outsource-olnak olyan bélbeli feladatokat, amiket például az ember magának intéz el a beleiben. Kutatók megvizsgálták a dögméhek beleit, és nagyon sok savképző baktériumot találtak – jelentősen többet, mint a pollengyűjtő rokonoknál. Így tisztíthatják meg a rohadó húst a mérgező mikroorganizmusoktól.
Azt még nem tudni, hogy mi történik a hússal az alatt a két hét alatt, amíg elzárják. A Kaliforniai Egyetem, Riverside kutatói legközelebb a Francia Guyanán élő két dögméhfajt akarják megvizsgálni, azaz egészen pontosan azt, mi történik a tartályokban ez alatt a két hét alatt.
