2021. december 11. – 06:54
1910–11-ben nagy médiafigyelem követte Zacsovics Tibor történetét, aki nemcsak hatalmas összegű – és soha vissza nem adott – kölcsönt csalt ki mostohaszüleitől, de hamisított iratokkal még egy fővárosi gróf lakását is eladta. Hiába volt több károsult is, a feljelentést ellene mégis egy mészáros tette végül, Zacsovics pedig csapot-papot hátrahagyva, fehérneműit a zaciból kiváltva Amerikába menekült. Mindeközben Berlinben egy másik magyar csaló titkos szeretők hazugságával szédítette a helyieket kettős életét élve írnokként és újgazdag doktorként.
Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ráadásul karácsonyi akció keretében féláron lehet előfizetéshez jutni. Az egyéves 15 000, a féléves pedig 10 000 forintba kerül. Ezen az áron ajándékkártyát is vásárolhat, így karácsonyi ajándékként a fa alá kerülhet az Arcanum. Ez a cikkünk az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.
„Egy fiatalember, akit tönkretettek az úri passziói, százezrekig követett szélhámosságokat és ami a legkülönösebb a dologban – a károsult eddig még nem jelentkezett. Ennek oka az, hogy a becsapottak várnak, mert azt remélik, hogy nem az ő zsebükre, hanem a másik becsapott zsebére megy a játék.”
– írta a Népszava 1910-ben. Az említett fiatalember, Zacsovics Tibor neve először ugyanis 1910 októberében tűnt fel a magyar lapokban az igazán beszédes, „Félmilliós szélhálmosság” című cikkben. Zacsovics tehetős mostohaszülők gyermeke volt, mindemellett pedig sokáig a Földintézet tisztviselőjeként dolgozott. Október elején azonban úgy döntött, ő inkább fényűzőbb életre hivatott. Miután Zacsovics Károlyi László gróf főpénztárnokának, Dósa Albertnek volt a mostohafia, a hírek szerint
„kijelentette a mostohaanyja előtt, hogy Apponyi Henrik gróf, Károlyi László gróf sógora, ötvenezer korona sürgős kölcsön megszerzésével bízta meg őt”.
Zacsovics erről táviratot is mutatott Dósának, a főpénztárnok először azonban azt mondta, ő nem adhat pénzt, nem is kíván belefolyni ilyen üzletekbe. A mostohafiú két napig próbálta rábeszélni Dósát a kölcsönre, miután pedig hirtelen levél érkezett Apponyi fiától is, a főpénztárnok végül beadta a derekát. Az ötvenezer koronát Dósa átadta Zacsovicsnak, lévén a levélben az szerepelt, a kölcsön lebonyolításával őt bízta meg.
Dósa egy hónap múlva megnyugodhatott, visszakapta a kölcsönt. Ezután pedig nem is gyanakodott, amikor két hónap múlva már egyenesen az ő címére érkezett ajánlott levél Berlinből, Apponyi Henrik gróftól: mint az a levélben állt, Apponyi a „nővérével való megbeszélés alapján részletesen kivánja rendezni anyagi ügyeit”, emiatt újabb kölcsönt kérne Dósától, most százezer koronát. Persze „lehetőleg gyorsan, mert akkor jutányosabban tudja hitelezőit kielégiteni”.
Fényűző életmódja bírta rá a szédelgésre
A főpénztárnok ennek a kölcsönkérésnek is eleget tett, de ezt a pénzt már nem látta viszont. Az átadással megbízott Zacsovics lelépett, és mint utólag kiderült, a felhatalmazás és a távirat is hamisítvány volt. A mostohafiú még eltűnése előtt meglátogatta Dósát, akinek kijelentette,
„Apám, én tönkretettelek benneteket. Bocsássatok meg, én most megyek, majd megtudtok mindent.”
Dósáék arra gyanakodtak, fiuk talán adósságba keveredett, később azonban kiderült számukra, hogy Zacsovicsot hanyagság miatt kirúgta a Földintézet.
Mint az 1910-es Népszava fogalmaz, „a pénzt Zacsovics a maga céljaira fordította; a tőzsde és fényűző életmódja bírta rá a szédelgésre”. A Zacsovics-féle csalási ügyek azonban pont az úgynevezett fényűzősködés miatt nem is állhattak meg a százezres kamukölcsönnél: később kiderült az is, hogy a férfi hamisított okmányok és a mostohaapjának fiókjából ellopott bélyegzők segítségével eladta Károlyi László gróf Szentkirályi utca 22–24. szám alatti bérházát is. A házért cserébe Zacsovics 180 ezer koronát kért előlegként a vevőtől, Sonnenberg Imrétől, majd azt ígérte, november 1-jén át is adja a kulcsokat – végül ehelyett inkább meglépett Budapestről.
Az olvasóban ezek után esetleg felmerülhet a kérdés, hogy miért nem fordult ekkor a rendőrséghez sem a lakást vásárló Sonnenberg (aki korábban egyébként kölcsönt adott Dósáéknak is), sem Apponyi gróf, akinek a nevével visszaéltek. Azért, mert Sonnenberg azt hitte, Apponyi nyilvánvalóan visszafizeti majd neki a károkat: Apponyi pedig biztos volt benne, hogy Sonnenberg nem lehet annyira hülye, hogy hamisított papírok után képes legyen bármit behajtani rajta.
Az úri betyár dolga
A Népszava beszámolójából jól látható, hogy Zacsovics ügye annyira felborzolta az idegeket, hogy még a hidegvérű fővárosi zsurnaliszta sem tudott tétlenül ülni tőle. A Népszava például sorra közölt olyan címekkel cikkeket, mint hogy „az úri betyár dolga!”, melyekben arról írtak, hogy míg a szegény mostohaapa mérgelődik, addig „Zacsovics Tibor nyugodtan éldegél valahol a tengerentúl, a ravaszul szerzett pénzen”. Mint pedig azt az újság már-már baljósan előrevetítette,
„A vihar majd akkor tör ki, ha a Szentkirályi-utcában levő ház átadásának az ideje elérkezik. Sonnenbergék követelik majd az átadást, amennyiben Zacsovicsnak lefizettek százharmincezer korona előleget, a háztulajdonos persze nem adja át a házat, amelyért egy fillért sem látott és ekkor indul majd meg a pör.”
A lap kiderítette azt is, hogy Zacsovics többeket megkárosított, nagyjából félmillió koronára rúgott az összeg. Nem sokkal később már fény derült arra is, hogy Zacsovics elvitorlázott a messzibe, míg mostohaapja „ágynak dőlt az izgalomtól”. A károsultak pedig? Vártak tovább.
A jeget végül megtörte, hogy Hartmann Mór Alsóerdősor utcai mészáros becaplatott a rendőrséghez, és nemes egyszerűséggel feljelentést tett Zacsovics ellen, amiért az négyezer koronát kicsalt tőle Károlyi Lászlóné grófné hamisított leveleivel. Október végére a rendőrség már nagy erőkkel nyomozott, lekapcsolták Zacsovics öccsét, aki hamisított útlevéllel akart bátyja után menni, mindemellett pedig kiderült az is, hogy az ügy komolyabb, mint hitték: Zacsovics ugyanis szökése előtt még a zálogba tett fehérneműit is kiváltotta.
Testvérét lekapcsolták, Zacsovicsra azonban nem bukkant rá a rendőrség, erőfeszítéseik ellenére sem. Mint később kiderült, és ahogy azt Ambrus László az „Egy pesti ”úri szélhámos„ az első világháborús Amerikai Expedíciós Erők kötelékében” című tanulmányában írja, a férfi Amerikába menekült, ahol először hivatalnokként dolgozott tovább, majd az első világháborús amerikai hadseregben szolgált. Annyit tudni lehetett róla, hogy 1916-ban honosították Bostonban, 1917-ben regisztrált az általános sorozásra, ugyanebben az évben be is hívták. Rövid kiküldetés után 1919-ben már le is szerelték, az indoklás úgy szólt, hogy „szolgálatára a továbbiakban nincs szükség”.
A tanácsos úr nyugalomba vonul
1910–11-ben nem ez volt az egyetlen nagy port kavaró átverési botrány, bár kétségtelen, hogy Zacsovicsot jobban szidták a lapok, mint a berlini Möllert. Mint az Új Szó írta ugyanis, Berlinben, „az iparlovagok és hangzatos nevű csalók legkedveltebb tanyáján” nemcsak „a szigorú policájt és a nagyképű bürokráciát” kedvelték az emberek, de a csalók is könnyűszerrel találtak áldozatokra. Az „egyszerű törvényszéki írnok”, Möller János is így szerzett magának több mint félmillió márkát, magát orvosnak vagy épp főtisztviselőnek kiadva. Möller három évig csalt ki különböző pénzeket áldozataitól, azelőtt bukott le, hogy betegszabadsága alatt Párizsba tudott volna szökni.
„Furcsa kétlaki életet folytatott ez a harmincnégy éves ember néhány esztendő óta. A Weissenburger strasse 56. szám alatt szolid kishivatalnok módjára élt az anyjával. Másik lakásán, a Göhrener strasse 8. száma alatt pedig elegáns világfi volt, teli marokkal szórta a pénzt, kéjutazásokat tett, a legzárkózottabb társaságokba is bejutott a kitűnő modora révén.”
Möller pénzes alteregója, dr. Martini rendre elhitette áldozataival, hogy a császári szabadalmi hivatal titkos tanácsosával folytat intim viszonyt, így ha pénzt adnak neki, megszerezheti a szabadalmi terveket. A 2-300 százalékos megtérülés olyannyira csábította dr. Martini-Möller barátait, hogy senki nem kérdezte, ki az a titkos tanácsos, vagy esetleg milyen szabadalmakról van szó – odaadták a pénzt, szabadalmakat persze nem láttak viszont.
A bizalmi rendszert azonban Martini jól fenn tudta tartani, az áldozatainak elég volt az, hogy a kisebb befektetéseket „megtérülve” visszaadta, illetve színházi potyajegyeket is adott a nagyreményű befektetőknek. Mint azt a lap írja, az ügyet bonyolította, hogy „a károsultak nagy része valósággal rettegett a följelentéstől, amely elsősorban őket kompromittálja”.
„Egy nagyrangú hivatalnok 200 ezer márkáját siratja, egy szivarosbolt gazdája 50 ezer márkáját, egy államitisztviselő 120 ezer márkát veszít. Möller a saját menyasszonyát sem kímélte — hétezer márkát csalt ki a leánytól — sőt a húgát is megkárosította: kétszáz márkát, kézimunkával összekuporgatott vagyonkáját sikkasztotta el.”
A csalássorozat véletlenül derült ki, az Új Szó szerint úgy, hogy „egy kapitalista, aki már negyvenezer márkát adott át, becsületszóra elmondta a készülő üzlet intimitásait Kuhn detektív felügyelőnek”. Kuhn ezután kinyomozta, hogy dr. Martini nem más, mint Möller írnok, a detektív „a policia megbízottjaként” kutatott tovább, mígnem elkapták a csalót. Letartóztatásakor egyik mellényzsebében 107 ezer márka készpénzt találtak, mint az Új Szó írja, „csak úgy hanyagul belegyömöszölte, mint aki milliókkal dobálódzhatik”, Kihallgatásakor az újság szerint annyival védekezett, hogy
„Kérem… gyöngéden előkészítettem a klienseket, hogy a fényes üzleteknek végük szakad… a tanácsos úr nyugalomba vonul.”
Cikkünk elkészítését az Arcanum támogatta.
Források:
- Vasváry-gyűjtemény, Somogyi-könyvtár, Szeged
- Arcanum: Népszava 1910, Pesti Napló 1911, Magyarország 1910, Friss Újság 1910