Kuba punkjai, akik HIV-vírussal fertőzték meg magukat csak azért, hogy bemutassanak Castro államának
2021. november 29. – 05:02
frissítve
A kilencvenes évek Kubáját egyszerre sújtotta a Szovjetunió felbomlása miatti válság és az AIDS okozta új, egészségügyi kihívások. A kommunista rezsim alatt elnyomott és zaklatott kubai punkok viszont lehetőséget láttak a problémákban, úgy döntöttek, az állam által a HIV-betegeknek megnyitott szanatóriumokban kezdenek új életet: az időszak, amikor kubai punkok százai fecskendeztek HIV-pozitív vért saját karjukba, tudván, hogy habár így hamarabb meghalnak, de mégis szabadabban élhetnek.
A szocialista Kuba életében különösen nehéz volt punknak lenni: a rendszer nem tűrte a kirívó különcködéseket, de ez az 1980-as években alakult kubai punkközösséget, a Los Frikist nem igazán állította meg. A Los Frikis tagjai feltűnően öltözködtek, tetováltak voltak, kirívó frizurájuk és a rezsimhez egyáltalán nem illő viselkedésük pedig hamar a kubai társadalom peremére száműzte őket. A társadalmi rendről a Castro-kormány nem gondolkozott túl liberálisan – a rendőri zaklatások és letartóztatások, a börtön és a kényszermunka Kuba punkjainak életében így teljesen megszokottá vált.
A Szovjetunió megszűnése után, a kilencvenes években Kuba úgynevezett „különleges időszakát” élte. Az ország a szovjet háttér nélkül arra kényszerült, hogy hatalmas élelmiszer- és üzemanyaghiányban tengődjön Fidel Castro diktatúrája alatt. Kubában az emberek éheztek, utcára vonultak, és egyes beszámolók szerint már a házi- és állatkerti állatokat vágták le azért, hogy húshoz jussanak. Mindeközben az AIDS-válság is súlyosbodott, Kubában kifejezetten gyorsan terjedt a vírus.
A karibi országban 1986-ban bukkant fel dokumentáltan a HIV-vírus (Afrikában állomásozó katonák vitték be), az állam ekkor kezdett el egyre szélesebb körben tesztelni a társadalmon belül. Kezdetben haditengerészeti kórházakba zárták a betegeket, akiknek azonban a bezártság nem tetszett, többször próbálkoztak összekötött lepedők segítségével megszökni vagy a jobb kedv érdekében rumot becsempészni magukhoz. Később aztán, ahogy a betegek száma egyre nőtt, a kormány szanatóriumokat nyitott meg: az indok az volt, hogy egyrészt itt biztosíthatják, hogy a betegek ne szexeljenek egészséges emberekkel, másrészt hogy a szanatóriumban segíthetik őket „kényelmes körülmények között meghalni”. Az intézmények miatt Kuba egyébként rengeteg kritikát kapott, dr. Jonathan Mann, a WHO első AIDS-ügyi igazgatója „szép börtönöknek” nevezte az ország szanatóriumait.
A folyamatosan zaklatás mellett élő punkok története és a körülmények pedig itt, a kubai szanatóriumok megjelenésével értek össze: a társadalom peremén élő közösség úgy döntött, kihasználja a HIV-fertőzötteknek szánt szanatóriumokat, és fityiszt mutat az államnak. Elkezdték magukat megfertőzni, hogy új életet kezdhessenek, immár a szanatóriumok falain belül.
„Találtam végre egy olyan barátot, aki beleegyezett, hogy ad nekem a véréből. Vért vettem a karjából, a cipőfűzőmet használtam ahhoz, hogy elszorítsam a karján az eret. Aztán befecskendeztem magamnak a vért”
– mondta a Vice videójában egy akkori Los Frikis-tag. Az említett módszer bevett volt, a punkok sorra lőtték magukba AIDS-es barátaik vérét, hogy aztán a szanatóriumi punkparadicsomba kerüljenek.
„Tisztában volt vele, hogy a fertőzés miatt szanatóriumba kerül majd. Azt is tudta, hogy ott találkozik majd hozzá hasonlókkal. És azt is, hogy ott a rendőrség többet nem piszkálja, nyugodtan élhet végre”
– mesélte Niurka Fuentes az azóta elhunyt férjéről, Papo La Baláról. A legenda szerint Papo La Bala volt az első punk, aki megfertőzte magát. Az önfertőzés példáját tinik százai követték La Bala után, az állam pedig hiába próbált harcolni a hirtelen HIV-hullám ellen, túl sokat nem tudott tenni: mindössze annyit lépett, hogy a boltok nagy részének megtiltotta a fecskendők árusítását.
A szanatóriumok ezután javarészt punkokkal teltek meg, a beszámolók szerint mindennapos volt a kartonból szerelt hangszórók üvöltetése, az emberek pedig örültek, mert fedélhez, ingyenételhez és folyamatos orvosi ellátáshoz jutottak. Az egyik szanatóriumban még punkzenekar is alakult, az úgynevezett Eskoria, melyet a kubai punk alapító atyjának tartanak mind a mai napig.
A punkok paradicsomának persze számos hátulütője is akadt, a kutatók szerint például a HIV 11 egyedi rekombináns törzse született meg csak a kubai szanatóriumokon belül. 1989-ben a katonaság átadta a szanatóriumok irányítását a közegészségügyi minisztériumnak, a hálózat új igazgatója dr. Jorge Pérez Ávila, Kuba jelenlegi vezető AIDS-szakértője lett. Ávila az évek során említett a szanatóriumok szigorú korlátain, új kezeléseket kezdett el használni, a teljes bezártságot pedig a 90-es évek közepén felváltotta a járóbeteg-ellátás.
Kezdetben a lakók 40 százaléka a nyitott kapuk ellenére a szanatóriumokban maradt, az ezredforduló után viszont egyre több intézmény bezárt. Mára már csak az elsőként megnyitott szanatórium működik Santiago de las Vegasban, itt 200 beteget ápolnak. A Los Frikis pedig úgy, ahogy a szanatóriumok, szintén szép lassan a múlttá lett: a Time Out 2017-es cikke szerint a mozgalom hanyatlását éli, mivel a 2010-es évekre már nem több, „csak egy maroknyi Los Frikis-tag maradt meg”.
Források: Vice, NY Times, Third Coast
