Ezrek maradtak hoppon a nagy amerikai békalázban

2021. november 28. – 10:45

Ezrek maradtak hoppon a nagy amerikai békalázban
Forrás: Albert Broel / Frog Raising for Pleasure and Profit

Másolás

Vágólapra másolva

Ananászos ökörbéka-saláta

Apríts fel egy doboz ökörbékahúst. Adj hozzá 1 pohár felkockázott ananászt, 1/2 pohár apróra vágott zellert és 1/3 pohár reszelt sárgarépát. Keverd össze mindezt majonézzel, majd salátalevélen tálald.

A fenti bekezdés Albert Broel Békatenyésztés – kedvtelésből és haszonért című könyvecskéjéből való. Broel a leírtakkal nem azt akarta bizonyítani, hogy lehetséges az ananászos pizzánál is förtelmesebb gasztronómiai merényletet elkövetni, hanem éppen kedvcsinálónak szánta az írást, több más recepttel együtt, amiknek szintén ökörbéka volt a fő hozzávalója. A receptek csak mellékletként szolgáltak a könyvben, a kiadvány inkább az ökörbéka mint haszonállat kis- és nagyüzemi tartásával foglalkozott. Broel ugyanis a nagy amerikai ökörbékaláz központi figurája és motorja volt, és a nagy gazdasági válság utáni években olyan vállalkozási őrületet indított be, amihez foghatót a magyarok a rendszerváltás környékén biogilisztával élhettek meg. Az eredmény is hasonló volt.

Miből lesz az ebihal

Albert Broel élete egészen máshogy indult: lengyel nemesi családba született, 1888-ban vagy 1891-ben. Szülei tehetősek voltak, Varsó mellett több ezer holdon volt földjük, és egy jól menő fazekasműhelyt is birtokoltak az akkor orosz megszállástól szenvedő országban. A fiú orvosi pályán kezdett tanulni, de az első világháború közbeszólt: besorozták az orosz lovassághoz. Broelt nemesi sarj lévén hamar századossá nevezték ki, majd egy ütközetben a németek teljesen felszámolták a 200 fős egységét. Ő fogságba esett, ahol meglepve futott össze a saját unokatestvérével – aki a németek oldalán volt százados. A rokon intézkedett, hogy ellássák Broel sebeit, és hamarosan azt is megszervezte, hogy a fiú eljuthasson Amerikába. Akkortájt sokan emigráltak a háború elől a lehetőségek földjére, és Broel jó érzékkel döntött a disszidálás mellett; a következő évtizedekben a lengyel történelem viharaiban a család mindenét elvesztette, és a férfi minden közeli rokona meghalt.

Miután némi pénzhez jutott otthonról, Detroitban telepedett le, ahol nem fejezte be orvosi tanulmányait, hanem a holisztikus gyógyászat felé fordult. Képesítést szerzett naprapátiából (a kiropraktikával rokon, tudományosan nem alátámasztott alternatív medicina), és orvosként kezdett praktizálni. Ezt 1923-ban abba kellett hagynia, amikor az egészségügyi hatóságok egy ellenőrzés során súlyos mulasztásokat találtak – leginkább a rendes orvosi végzettség hiányát. Boel ezután hírlevelet indított, amiben főleg társkereső hirdetéseket közölt. Ez a szolgáltatás hamar népszerű lett, de aztán elpártoltak tőle az emberek, miután egy sorozatgyilkos a hirdetésekre jelentkezve cserkészte be áldozatait.

Forrás: Albert Broel / Frog Raising for Pleasure and Profit
Forrás: Albert Broel / Frog Raising for Pleasure and Profit

Broel a harmincas évekre találta meg az álombizniszt, a békatenyésztést. A legenda szerint édesanyja volt hatással rá, akinek régebben olyan betegsége volt, amitől nehezen nyelt, és rosszul lett a hústól. Az orvos akkor egy kis békahúst javasolt az asszonynak, és attól a nő állapota javulni kezdett. Legalábbis állítólag, mert lehet, hogy ebből nem sok igaz, és a történet inkább a békamarketing része volt. Azt viszont Broel egész életében következetesen állította, hogy anyja ültette a bogarat a fülébe arról, hogy a békahúsban sok pénz lehet, szóval ezt nyugodtan higgyük el. A férfi Ohióba költözött, ahol elkezdett kísérletezni a békaneveléssel, majd 1933-től az állatok számára jobb klímát nyújtó Louisianában folytatta egyre sikeresebb vállalkozását.

Boldog békaidők

Ezen a ponton érdemes kitérni a Lithobates catesbeianus békafajra, amit neveznek amerikai ökörbékának és bikabékának is. A szapora állat, ami nevét bőgéshez hasonló hangja után kapta, húszcentisre is megnő (ez csak a testhossz, kinyújtott lábakkal még hosszabb). A felnőtt példányok tömege elérheti akár a 80 dekát is, ami azt jelenti, hogy a békacombhús is szabad szemmel jól látható mennyiség. Így nem meglepő, hogy Broel fejében kirajzolódott egy üzleti terv, ami azért bonyolultabb volt annál, hogy 1. ÖKÖRBÉKA, 2. ???, 3. PROFIT.

Először is megszervezte a feldolgozóipart, vagyis American Frog Canning Company néven konzervgyárat létesített, ami elkezdte ontani a békahúskonzerveket. Az első konzerv 1933-ban gördült le a gyártósorról, egy dobozban három békacomb volt, fűszeres-aszpikos lében. A gyárban Broel eleinte saját tenyésztett állatait dolgozta fel, de idővel egyre több külsős forrást vont be. Eleinte főleg vadászokat (békászokat), akik hamarosan egész jó pénzt kerestek azzal, hogy a louisianai mocsarakban összeszedett békákat Broelhez vitték, mert az ügyesebb vadászok pár óra alatt akár száz békát is összefogtak. A konzervgyártással párhuzamosan Broel a környékbeli éttermeknek is reklámozni kezdte a kétéltűeket, és egyre több étlapon jelentek meg a békahúsból készült ínyencségek a békahússal töltött almától az ökörbéka au gratinig.

Broel hirdetése a Modern Mechanixban a harmincas években – Fotó: blog.modernmechanix.com
Broel hirdetése a Modern Mechanixban a harmincas években – Fotó: blog.modernmechanix.com

Amerikában akadt még néhány békafarmer, Broel velük is felvette a kapcsolatot, és országszerte nagy energiával kezdte népszerűsíteni a békatenyésztést, nem fukarkodva a túlzásokkal és a hatásos reklámokkal. Hirdetéseiben azt ígérte, hogy a békaneveléshez csak egy tavacska kell és néhány tenyészállat. Kezdő békacsomagot Broeltől lehetett rendelni, és az érdeklődők egy ingyenes kézikönyvet is kaptak a tudnivalókról. „Tenyéssz óriási békákat” – szólított fel az egyik hirdetés, ami azt ígérte, hogy Broel felvásárolja a szaporulatot, és egy tucat békáért akár 5 dollárt is fizet (ami akkoriban nagyjából annyi vásárlóértékkel bírt, mint ma 100 dollár). Egy nőstény ökörbéka egy párzási időszakban akár húszezer petét is lerak, így nem meglepő, hogy többen belevágtak a békatenyésztésbe. A nagy gazdasági világválság utáni években Amerikában egyébként is különösen sokan voltak fogékonyak olyan vállalkozásokra, amiktől gyors meggazdagodást remélhettek.

Országszerte tömegek ugrottak a lehetőségre, mint egyszeri ökörbéka a louisianai moszkitóra. Az újdonsült békafarmerek között volt tennessee-i úrinő, Los Angeles-i japán bevándorló, és Louisiana mellett Florida is kezdett ökörbéka-nagyhatalommá válni. A Southern Industries Inc. részvénytársaság is beszállt, és részvényeket árult az északi államokban, hogy gyorsabban fejleszthesse békafarmjait. Közvetve vagy közvetlenül, rövid időn belül több ezren lettek érdekeltek az ökörbékabizniszben. Broel gyárába az ország minden tájáról érkezett nyersanyag, bővíteni is kellett az üzemet – ez meg is történt, a gyár többek között két fehér ökörbékaszoborral gazdagodott, amik a bejáratnál álltak, és sötétben vörösen világított a szemük.

Frogos út

Ahogy az ökörbékaláz nemzeti őrületté fokozódott, úgy jelentek meg a kétkedő hangok is, eleinte a sajtó és a szakhivatalok képviselőitől, később a pórul járt békafarmerektől. A mezőgazdasági minisztérium már 1933-ban kiadott egy közleményt, figyelmeztetve mindenkit arra, hogy a több ezer ökörbékás vállalkozás közül csak három olyanról van tudomásuk, ami sikeresnek mondja magát. A harmincas évek közepétől egyre többen támadták Broelt. Az amerikai posta például 15 ezer dollárt követelt rajta az ingyenes kézikönyvek kézbesítéséért, amit az egyik újság „A békatenyésztő elugrált a pénzzel” címmel írt meg. Gyakran elővették azt az állítást is, hogy 13 év alatt 360 milliárd dollárt lehet keresni a békatenyésztéssel – ezt ugyan egy túlbuzgó alkalmazottja számolta ki, de folyton Broelnek kellett magyarázkodnia miatta, egyszer bíróságon is (ő elhatárolódott, nevetségesnek nevezve az állítást). A kereskedelmi felügyelet is megizzasztotta Broelt félrevezető hirdetései és kijelentései miatt. És sorra dőltek be a farmok, a Southern Industries is bajba került, amikor több mint egy év után sem tudott semmit sem visszafizetni a befektetőknek, és azok elkezdték beperelni a részvénytársaságot.

Forrás: Albert Broel / Frog Raising for Pleasure and Profit
Forrás: Albert Broel / Frog Raising for Pleasure and Profit

A reménybeli békabárók azt nem vették számításba, hogy a természet milyen brutális akadályokkal nehezíti meg a békatenyésztést (Broel pedig nem igazán hangsúlyozta ezeket a nehézségeket). Kezdve azzal, hogy a nősténybéka azért rak akár húszezer petét, mert azoknak csak töredékéből lesz felnőtt egyed. A peték és az ebihalak nagy számban pusztulnak el számtalan okból, például azért is, mert maguk az ökörbékák is előszeretettel falják fel saját petéiket. Az ökörbéka akkora kannibál, hogy a nagyobb békák is megeszik a kisebbeket, ezért a békafarmernek nemcsak azt kell megoldania, hogy elkülönítse a békákat az ebihalaktól, de azt is, hogy a békákat méret szerint is különválassza.

Aztán ott az etetés problémája. Az ökörbéka rengeteget zabál, és sok mindent megeszik a szúnyogtól az apró rákokig, viszont döglött állathoz nem nyúl. Vagyis a békafarm lakóit élő eledellel kell etetni, ami teljes munkaidős személyzetet kíván. Ha mindez megvan, még meg kell védeni az állatokat a természetes ellenségeiktől a ragadozómadaraktól kezdve a kígyókig. Közben lehet imádkozni azért is, hogy egy kiadós gombafertőzés ne pusztítsa el az egész állományt. És mindezt 2-3 évig kell csinálni, ugyanis az ökörbéka ennyi idő alatt nő fel a vágósúlyhoz – és akkor a sok fáradozás eredménye két nyeszlett békacomb, miközben egy brojler csirke pár hónap után már feldolgozható, és annak még szárnya, melle meg püspökfalatja is van.

Recefice, bumm-bumm-bumm

Tehát a békatenyésztésből nem sokan gazdagodtak meg, viszont több ezren buktak rajta kisebb-nagyobb összegeket. Az amerikai békaláz elmúlt, de Broel vállalkozása még jól ment, amíg a vadászok is szállítottak neki állatokat. Aztán a harmincas évek végére ez a forrás is elapadt: Louisianában csökkenni kezdett a békaállomány, amire az állami törvényhozás azzal reagált, hogy főszezonban megtiltotta a békászást. Ezt már nem viselte el a családi vállalkozás, Broelnek be kellett zárnia a konzervgyárat. Eladta az épületet a Seventh Ward Jefferson Lions Clubnak, ami a két békaszobrot oroszlánszoborra cserélte, biztosítva a jóízlés folytonosságát. Broel végül louisianai földjeit is eladta, és családostól visszaköltözött Detroitba.

Kisebb tételben, hobbiszinten ezután is megmaradt a békatenyésztés mellett, de már nem békahúsra ment rá, hanem tenyészállatokat árult más farmereknek. Hogy milyen volt ilyen emberrel együtt élni, arról Broel lánya, Bonnie Broel mesélt az Atlas Obscurának:

„Ha barna zacskót láttunk a hűtőben, tudtuk, hogy béka van benne, és néha nem tudtam fürödni, mert békák úsztak a kádban.”

Broel tehát hazavitte a munkát, és igazából élete végéig a békatenyésztés evangelistája maradt. Legteljesebb munkáját, a cikk elején idézett Békatenyésztés – kedvtelésből és haszonért című könyvet például csak az ötvenes években írta meg, és nem kevesebbet állított benne, mint hogy a békatenyésztés az az iparág, amire Amerikának leginkább szüksége lenne, mégis a legkevésbé fejlett. Valószínűleg ezt komolyan gondolta, és a harmincas évekbeli akcióit sem írhatjuk le egyszerű szélhámosságként.

Broel és lánya, Bonnie – Forrás: Albert Broel / Frog Raising for Pleasure and Profit
Broel és lánya, Bonnie – Forrás: Albert Broel / Frog Raising for Pleasure and Profit

Albert Broel 1967-ben halt meg, és már nem érte meg, amikor a hetvenes-nyolcvanas években Missouriban újra erőre kapott az amerikai békatenyésztés, később pedig Európában, Brazíliában és Délkelet-Ázsiában is sorra nyíltak a békafarmok. A fellendülés egyik oka az volt, hogy a békahúsra van valós kereslet, amire iparág épülhet, a másik ok pedig a mezőgazdasági technológiák fejlődése. Ma már a táplálékot mozgató gépekkel azt is meg tudják oldani, hogy a békák tápszert vagy döglött rovarokat egyenek. Ugyanakkor a békahúsexport nagy része továbbra is vadon fogott állatokból származik, amiért a természetvédelmi szervezetek folyamatosan árgus szemekkel figyelik az iparág beszállítóit.