Ha a színek neveit megfelelő módon írjuk le, az agy garantáltan belesül a felsorolásukba

2021. november 13. – 08:07

Másolás

Vágólapra másolva

Ne húzzuk az időt, jöjjön egy egyszerű teszt azok kedvéért, akik a cím kedvéért kattintottak ide. Az alábbiakban háromsornyi szó látható, mindegyik szó más színnel írva, mint a szomszédjai. Az első és a harmadik sorban színek nevei olvashatók, a másodikban véletlenszerűen kiválasztott szavak. A feladat mindhárom esetben ugyanaz: gyors egymásutánban hangosan kimondani azokat a színeket, amikkel az egyes szavak szerepelnek. Tehát nem felolvasni kell a szavakat, hanem mindig a szavak betűinek színeit kimondani. A második esetben a felsorolás úgy fog kezdődni, hogy „szürke, zöld, barna, …”, a harmadikban pedig úgy, hogy „zöld, barna, fekete, …” Tessék, lehet próbálkozni.

Reakcióidőket mutató görbék Stroop eredeti tanulmányából – Forrás: Wikipédia

Aki tesz egy kísérletet a fentiekre, jó eséllyel azt fogja tapasztalni, hogy az első sor színeit gyerekjáték kimondani, a második sor már kicsit lassabban megy, a harmadiknál pedig szinte lehetetlen a feladat, mert egy ponton valahogy mindig olyan szín jön az ember nyelvére, ami a szó jelentése, nem pedig a színe.

Ami a színemen, az a számon

Ezt a jelenséget Stroop-hatásnak nevezi a pszichológia, és az erre épülő teszteket mindennaposan használják pszichológiai és pszichiátriai vizsgálatokban, kutatásokban. Névadója az amerikai John Ridley Stroop, aki 1935-ben publikált PhD-dolgozatában fejtett ki a fentiekhez hasonló kísérleteket. Nem ő volt az első, aki felismerte a jelenséget: a német Erich Rudolf Jaensch már 1929-ben publikált a témában németül, és a modern pszichológia egyik atyja, a szintén német Wilhelm Wundt is érintette a kérdést a 19. században. Stroop viszont olyan egyszerűen és hatásosan foglalta össze tapasztalatait, hogy munkája a tudományterület egyik legtöbbet idézett cikke lett, a hatás pedig összeforrt a nevével (annak ellenére, hogy pár év múlva elhagyta a kutatói pályát, és teljesen a tanításra váltott, egyre jobban elmélyülve bibliai tanulmányokban).

A Stroop-hatás általánosságban azt jelenti, hogy inkongruens (össze nem illő, meg nem egyező) ingerek esetén a reakcióidő megnő, nagyobb lesz, mint semleges vagy kongruens ingerek esetén. A cikk elején leírt három színes sorból az első sor kongruens ingereket példáz (a színek nevei jelentésükkel megegyező színűek), a harmadik inkongruens ingereket (a színek nevei mindig más színnel szerepelnek, mint a szavak jelentése), a második pedig semleges ingereket (a szavak jelentése és a szavak színe között nincs kapcsolat). A reakcióidő pedig ez esetben egy szín érzékelése és a nevének kimondása közötti időt jelenti. Ez az idő a harmadik, inkongruens esetben érezhetően nagyobb, mint az első, kongruens sornál. Ha belezavarodunk a színek kimondásába, az annak a jele, hogy a kétféle inger feldolgozása erős konfliktusban van egymással – ezt Stroop-interferenciának szokták nevezni.

Reakcióidőket mutató görbék Stroop eredeti tanulmányából – Forrás: Wikipédia

Stroop 1935-ös cikkében (címe Studies of interference in serial verbal reactions, és a Journal of Experimental Psychology szaklapban jelent meg) sima fekete tintával írt színneveket, inkongruens színneveket és színes pontokat használt ingerként. Leírta a később róla elnevezett hatást, az olvasási automatizmussal magyarázta ezt, és arra is végzett kísérletet, hogy gyakorlással csökkenthető-e a reakcióidő inkongruens ingereknél. Kísérleteit aztán később többen pontosították vagy kibővítették, és a Stroop-hatás tesztelése számos változatban él tovább azóta is, de a fő megállapítások általában megegyeznek:

  • Kongruens ingereknél a reakcióidő kisebb, mint semleges ingerek esetében.
  • Inkongruens ingereknél a reakcióidő nagyobb, mint semleges ingerek esetében, és a hibázási esély is megnő.
  • A reakcióidőbeli különbségek eltűnnek, ha a feladat nem a színek felsorolása, hanem egyszerűen a látott szöveg elolvasása, függetlenül attól, hogy milyen színű a szöveg.
  • Későbbi kutatások azt is kimutatták, hogy a reakcióidő egy picit csökken a korral, vagyis ahogy az ember öregszik, egyre hatékonyabban küzd meg a Stroop-hatással. A férfiak és nők között is mérnek néha egy kis eltérést, a nők valamivel jobban teljesítenek a teszteken.
Stroop nem csak szavakkal tesztelte a feltevését, hanem ilyen kártyákat is készített – Fotó: John Ridley Stroop Digital Archive / Abilene Christian University
Stroop nem csak szavakkal tesztelte a feltevését, hanem ilyen kártyákat is készített – Fotó: John Ridley Stroop Digital Archive / Abilene Christian University

Színtézisek

A hatás létezése tehát elfogadott és bizonyított, de az okáról máig nem született teljes tudományos konszenzus. Modern diagnosztikai képalkotó berendezésekkel (fMRI, PET) sikerült kideríteni, hogy a Stroop-hatás főleg két agyterületet aktivál, az anterior cinguláris kérget és a dorzolaterális prefrontális kérget. Előbbi egyebek közt a döntéshozatal fontos terepe, nagyrészt az utóbbinak köszönhető a kognitív rugalmasságunk, és amúgy mindkét területnek nagy szerepe van a konfliktuskezelésben.

Mindez azonban nem ad teljes magyarázatot, így ma is több elmélet létezik arra, hogy mi okozza a Stroop-hatást – bár abban mindegyik egyetért, hogy mint a magyar fociválogatott minden meccse, ez is fejben dől el. A leginkább elfogadott az automatizmuselmélet, amit Stroop is pedzegetett. E szerint az olvasás a legtöbb embernek olyan, sokat gyakorolt tevékenység, aminek feldolgozására kialakult egy agyi automatizmus: a szavak jelentése rögtön beugrik, de ha a feladat más jellegű, és éppen ki kell iktatni hozzá a szavak jelentését, az zavart okoz. Egy másik teória szerint eleve gyorsabb a szavak jelentésének feldolgozása, mint a színeké, mert az utóbbihoz társul egy belső döntéshozatal is (például egy árnyalatról el kell dönteni, hogy lila vagy inkább rózsaszín). Egy újabb elmélet a figyelem felől közelítve állítja, hogy a színek dekódolásához nagyobb figyelem kell, ami hosszabb ideig tart, egy negyedik teória pedig az agyi feldolgozópályák különbözőségével magyarázza a hatást.

John Ridley Stroop – Fotó: John Ridley Stroop Digital Archive / Abilene Christian University
John Ridley Stroop – Fotó: John Ridley Stroop Digital Archive / Abilene Christian University

Akármi is a jelenség oka, a hétköznapi módon is egyszerűen megtapasztalható Stroop-hatás mérését, illetve ezeknek a teszteknek különféle variációit kutatásban és diagnosztikában egyaránt sűrűn használják ma is. A színes-szavas feladatokat jellemzően rosszabbul teljesítik például a demenciában és más idegrendszeri betegségekben, illetve a szkizofréniában és az ADHD-ban szenvedők. Egy 1976-os tanulmányban például a Stroop-teszt alapján 89 százalékos pontossággal meg tudták állapítani, hogy a páciensnek van-e valamilyen agysérülése. Fejsérülések esetén így ma is elég gyakori Stroop-hatás felmérése.

Aki szívesen megtapasztalná még magán a hatást, a neten könnyű ráakadni a klinikumban használtaknál egyszerűbb, de öntesztelésre megfelelő, jellemzően angol nyelvű feladatokat. Itt például a reakcióidőt is le lehet mérni, innen kiindulva pedig olyan teszteket is találni, amelyek számokkal, irányokkal és állatokkal mutatják be a Stroop-hatást.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!