Miért szeretjük az ismétlődést a zenében?

2021. október 06. – 05:06

Másolás

Vágólapra másolva

Észkombájn-cikket nem szoktunk interaktív módon kezdeni, de ez most a ritka kivétel: képzelje el az olvasó, hogy mély hangom azt énekelem, hogy: MANA-MANA! Akinek erre a fejében nem indul el válaszul, hogy tüttü-türürü, az valószínűleg még sosem hallotta az olasz Piero Umiliani Mah Nà Mah Nà című számának valamelyik feldolgozását (aminek egyik legnépszerűbb változatát a Muppet show tagjai adták elő). Aki ugyanis akár csak egyszer találkozott a dallal, jó eséllyel emlékszik a két sorra, ami orrvérzésig ismétlődik, hiszen a dal szinte másból sem áll.

A sok ismétlődés ellenére a dal klasszikus, és még sorolhatnánk hasonló népszerű zeneműveket, amikben ugyanazok a sorok és dallamok újra és újra előkerülnek. Úgy tűnik, egyáltalán nem akadálya a sikernek, ha az ember sokadszorra hallja, hogy it's fun to stay at the YMCA, arról nem is beszélve, hogy the bird is the word.

Szeretjük az ismétlődést a zenében, és ezt a jelenséget kutatja is a pszichológia. A témáról a legtöbbet valószínűleg az Arkansas-i Egyetem Zenei Kogníció Laboratóriumának vezetője, Elizabeth Hellmuth Margulis tudja, akinek ez az egyik specializációja, könyvet is írt róla. Az ő kutatásai szerint a zenei ismétlődés iránti igény kulturális közegtől és helyszíntől függetlenül megtalálható az egész világon.

Hogy miért kedveljük újra és újra meghallgatni ugyanazt a dalt vagy akár csak a dalon belül sokszor a refrént, azt Margulis részben azzal a jelenséggel magyarázza, amit a pszichológia a mere exposure effect (kb. a puszta expozíció hatása) néven ismer. E hatás következményeként az emberek általában szívesebben fogadnak olyan ingereket, amikkel már többször találkoztak, vagyis már megszoktak. Ez az élet sok területén megfigyelhető: ismerős ételt szívesebben kóstolunk, mint valami gyanús fogást, amit még sosem ettünk, előnyben részesítjük azoknak a színészeknek a főszereplésével készült filmeket, akiktől már láttunk valamit, de még a reklámok és a formák világában is tetten érhető a jelenség.

Margulis és kollégái kísérletben is megfigyelték, hogy az emberek kedvelik a zenei ismétlődést. Önkénteseket két csoportra osztottak, és az egyik csoportnak olyan 20. századi zeneszerzők műveiről kérték ki a véleményét, akik tudatosan kerülték az ismétlődéseket (mint például Luciano Berio vagy Elliot Carter). A másik csoport tagjainak ugyanezeknek a műveknek a módosított, plusz ismétlődésekkel megváltoztatott verzióit kellett hallgatniuk. Ez utóbbi csoport sokkal pozitívabban értékelte a hallott zenét, mint azok, akik az eredeti műveket élvezhették. Sőt, az alanyok arra jutottak, hogy az ismétlődésekkel tarkított zene sokkal inkább volt emberibb eredetű, mint az eredeti művek, amik folyton változtak, és néha úgy tűnt, mintha valami számítógép generálta volna azokat (miközben éppen a repetitívebb változatok készültek digitális rásegítéssel).

A zenei ismétlődésnek nem ez az egyetlen hatása a hallgatóra. Margulis szerint nagyobb eséllyel kezdünk mozogni a repetitív dalokra, amikben gyakran ismétlődnek ugyanazok a témák, és hát valóban,

ha egy házibuliban benyomjuk Gigi D'Agostinótól a Bla Bla Blát, előbb beindul a szeletelés, mint ha elindítjuk mondjuk a Pink Floydtól az Atom Heart Mothert.

Persze ezt lehet túlzásba is vinni, az ismétlődést szívesen alkalmazó minimalista kortárs zeneszerzők (például Philip Glass vagy Steve Reich) műveivel már valószínűleg átesünk a ló túloldalára.

Az ismétlődés ezen túl bensőségesebb élményt is ad: amit sokadszor hallunk, annak részesei leszünk már, nem csupán hallgatói. Amikor már nem kell figyelni, értelmezni a zenét, mert tudjuk, mi következik, az megnyugtató érzés, amire az agy jutalomközpontja is reagál. És ha ilyenkor bevonódunk a jól ismert műbe, felfigyelhetünk mélyebb rétegekre is, amiket első hallásra nem is vettünk észre (például valamelyik ritmushangszer hangjára).

Úgy tűnik tehát, a zenészeknek érdemes repetitív dalokat írniuk, és erre utal a Dél-Karolinai Egyetemen dolgozó Andrea Ordanini és Joseph Nunes kutatása is. Ők 50 év több mint 2400 popdalát elemezték, és erős összefüggést találtak a dalokban felfedezhető ismétlődések száma és a slágerlistán elfoglalt helyezés között: minél repetitívebb volt a dal, annál nagyobb eséllyel került az élbolyba. Bár ez a kutatás csak popdalokat vizsgált, Margulis szerint a komolyzenénél is hasonló lehet a helyzet, mert a pszichológiai alaphatások műfajtól függetlenek.

Már egy éve van Telex! 🎉

Ez azt is jelenti, hogy sok támogatónk regisztrációja lejárt. Ha e-mail-címed megadásával kéred, megnézzük, hogy tartozik-e regisztráció az e-mail-címedhez, és ha igen, milyen támogatási adatokkal.

A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!
A Telex csak tőled függ. Legyél a rendszeres támogatónk!
Támogatom!