2021. szeptember 21. – 05:06
1831 júliusában egy apró vulkanikus sziget emelkedett ki a tengerből Szicília közelében. Stratégiai elhelyezkedése miatt a Szicíliai Királyság mellett a britek, a franciák és a spanyolok is maguknak akarták, így aztán három neve is volt egyszerre. Mire azonban megoldódott volna a diplomáciai vita, a sziget el is tűnt a habokban, és azóta sem jött újra a felszínre.
Különös jelenségre lettek figyelmesek a halászok 1831 júliusában Szicília délnyugati partjától körülbelül 60 kilométerre, a sziget és Tunézia között: döglött halak jelentek meg a víz tetején, mintha megfőttek volna a tengerben. Kénes szagot árasztottak, a korabeli beszámolók szerint olyan erőset, hogy többen eszméletüket vesztették. Egy korábban arrafelé járó hajó látta bugyborékolni is a tengert, a kapitány valamiféle vízi szörnyre gyanakodott.
A rejtély néhány nappal később, július 10-én oldódott meg. Némi láva és hamu kíséretében egy kisebb sziget emelkedett ki a tengerből, és a vulkanikus tevékenységnek köszönhetően napról napra egyre csak növekedett. Augusztus végére egy 4,8 kilométer kerületű sziget alakult ki, amely 60 méterrel magasodott ki a tengerből. Sokak fantáziáját izgatta a képződmény, voltak, akik azt hitték, hogy egy új kontinens születésének lesznek szemtanúi, mások arról fantáziáltak, hogy egy Szicíliát és Tunéziát összekötő hegylánc emelkedik majd ki a habokból. Valójában a tenger alatt húzódó, Empedocles nevű vulkán része volt a sziget.
A nagyhatalmak érdeklődését is felkeltette a semmiből született sziget, és megindult a verseny, hogy magukénak kiáltsák ki. Stratégiai jelentősége volt, mivel pont a Földközi-tengeren át vezető kereskedelmi útvonalak kellős közepén helyezkedett el. A Két Szicília Királysága II. Ferdinánd király tiszteletére Ferdinandea-szigetnek nevezte el a területet. Csakhogy a britek is maguknak követelték azt, arra hivatkozva, hogy ők jártak rajta elsőként, így az övék. Humphrey Fleming Senhouse, a St. Vincent hadihajó kapitánya ki is tűzte a brit lobogót a szigeten, és a Graham-sziget nevet adta neki, Sir James Graham, az admiralitás első lordja után.
A diplomáciai csatározásokba a franciák is beszálltak, és ők is partra szálltak. Constant Prévost, a Francia Geológiai Társaság egyik alapítója Juliának keresztelte el a szigetet, részben azért, mert júliusban született, részben az 1830-as júliusi forradalomra utalva. Spanyolország sem akart kimaradni a buliból, ezért ők is bejelentették, hogy igényt tartanának a három nevet is viselő szigetre.
A sziget körül kialakuló diplomáciai gordiuszi csomót a természet oldotta fel: amilyen váratlanul megjelent a sziget, olyan gyorsan el is tűnt a tengerben, 1832 januárjában már semmi nem látszott belőle.
Ezért aztán később a L'isola che se ne andò olasz nevet kapta, ami annyit tesz, hogy „a sziget, ami eltűnt”, de emlegetik L'isola che non c'è néven is, ami azt jelenti, hogy „a sziget, ami nincs is ott”.
A sziget életében nem ez volt az első alkalom, hogy előbukkant, aztán el is tűnt, az 1831-es esettel együtt összesen négyszer történt meg ez, az első feljegyzések az első pun háború idejéből (i.e. 264–241) származnak. 1831 óta háromszor (2000, 2002, 2006) észleltek erősebb vulkanikus tevékenységet a sziget körül, de végül egyik alkalommal sem jött a felszínre. A Julia-/Graham-/Ferdinandea-sziget csúcsa jelenleg körülbelül 9 méterrel van a tenger alatt.
A világirodalmat is megihlette a sziget rejtélyes sorsa, Jules Verne Antifer mester csodálatos kalandjai című művében is feltűnik, és elképzelhető, hogy James Matthew Barrie-t is inspirálta a Pán Péter megírása közben. Egy 2000-ben kiadott, nem hivatalos pénzérmén is megemlékeztek a szigetről, aminek a másik oldalán meglepő módon Erzsébet királynő arcképe kapott helyet.