Tommy Gregory Thompson 69 éves, és egy Michigan állambeli börtönben ül. Minden egyes napon megkérdezik tőle, eszébe jutott-e tegnap óta, hová tette azt az 500 antik aranyérmét, amit egy elsüllyedt hajó roncsából hozott fel 33 évvel ezelőtt. Thompson erre minden nap azt mondja, sajnos nem emlékszik. Ekkor ezer dollár büntetést írnak hozzá a számlájához a hatóság munkájának akadályozása miatt, és hozzáteszik, hogy másnap majd visszatérnek az ügyre. És ez így megy már hatodik éve.
Pedig az az 500 aranyérme csak egy apró része annak a bő 13 tonna aranynak, amit Thompson megtalált az SS Central America roncsában. Senki nem tudja, valójában mennyit sikerült ebből a felszínre hoznia, az expedíciót finanszírozó befektetőknek és a saját társainak Thompson egy fillért sem fizetett ki, a kincs egy részét elárverezték, a nagyjáról viszont senki nem tudja, hol lehet.
Az elsüllyedt aranyhajó
Az SS Central America egy 85 méteres, 2000 tonnás gőzhajó volt, Közép-Amerika és az amerikai keleti part nagyvárosai között közlekedett, New Orleans-i és havannai megállókkal, pár száz utassal, illetve a rakterében általában postai csomagokkal. 1857 szeptemberében, amikor Panamából New Yorkba indult, a szokásosnál kicsit értékesebb rakománya volt: 30 ezer font, azaz 13,6 tonna arany, érmék, aranyrudak és hatalmas, 40 kilós aranytömbök formájában. A hajó Észak-Karolina partjainál hurrikánba került és elsüllyedt, a legénység és az utasok nagy része odaveszett, mindössze 153 ember (többségük nő és gyerek) menekült meg mentőcsónakokkal. A 425 áldozatot követelő tragédia a kor legsúlyosabb hajókatasztrófája volt, de a tenger fenekére került rengeteg arany is nagyon hiányzott az amerikai bankrendszerből. Ez robbantotta be igazán a nagy 1857-es bankpánikot és gazdasági válságot, amiből évekig tartott kimásznia az országnak (hogy azzal a lendülettel bele is fussanak a polgárháborúba).
Közel másfél évszázaddal később, 1985-ben Tommy Thompson, egy tenger alatti bányászatra specializálódott amerikai mérnök elkezdett befektetőknél házalni azzal, hogy támogassák az expedícióját az SS Central America roncsához. Az elveszett arany értékét akkor közel egymilliárd dollárra becsülték, Thompson pedig elég meggyőzően adta elő, hogy az általa kifejlesztett új technológiákkal, ha nem is olcsón, de könnyen és hatékonyan be lehet mérni a roncs pontos helyét és hozzáférni a kincshez. 161 befektetőtől sikerült összesen bő 12 millió dollárt behúznia, nekik azt ígérte, hogy a tenger mélyéről felhozott arany 60%-a őket illeti majd meg.
Az expedíció előkészítése és felszerelése fel is emésztett nagyjából 10 milliót ebből a pénzből. Thompson megvett egy kanadai sarkkutató hajót, az 50 méteres Arctic Discoverert, amit felújíttatott, és felszerelt speciális szonárokkal és radarokkal. Repülőgépeket és műholdakat bérelt, hogy átvizsgálják azt a tengerterületet, ahol a roncsot sejtette, és építtetett egy 6 méteres, távirányítható tengeralattjárót, nagy felbontású kamerákkal és kilenc hatalmas robotkarral az arany kipakolásához.
Innentől az események kissé homályossá válnak
Az biztos, hogy a roncsot felfedezték, és 1988. szeptember 11-én a tengeralattjáró elkezdte a felszínre hordani a mozdítható aranyat. Hogy pontosan mennyit sikerült felhozni, arról csak becslések vannak, 100-150 millió dollárnyi érték között. Thompson körbeturnézta az amerikai médiát, eladta az expedíció megfilmesítésének jogait, könyvet írt (pontosabban íratott) a nagy kalandról. És itt kezdődtek a gondok.
39 különböző biztosítótársaság jelentkezett, hogy valamiféle jogelődjük annak idején kifizetett valamennyi pénzt az SS Central America tulajdonosának, és most, hogy meglett az eltűnt kincs egy része, vagy a biztosítási összeg jár vissza, vagy maga az arany. Thompson befektetői jelentkeztek a zsákmányból járó részesedésért. Az expedíció legénysége jelentkezett az aranyból beígért részesedésért. A Christie’s aukciósház jelentkezett azért a 36 millió dollár előlegért, amit Thompsonnak kifizetett, de aztán a kincsvadász visszalépett az árveréstől.
Hosszú pereskedés kezdődött, háttérben kötött alkukkal, rengeteg időhúzással, a nyilvánosság elől titokban tartott részletekkel – eközben Thompson egy utazó kiállítással járta Amerikát, bemutatva a legendás aranykincset és eladva belőle néha ezt-azt. (Egy 36 kilós aranytömb például rekordot jelentő 8 millió dollárért kelt el.) Végül 50 millió dollárért túladott a roadshow-n mutogatott gyűjteményen, ami 45 aranyrudat és 15 500 aranyérmét jelentett. Ezután újabb perek szakadtak a nyakába, de Thompson ezeket már nem várta meg, inkább nyomtalanul eltűnt.
Két éven át nyomozott utána az FBI és az Egyesült Államok Rendőrbírói Szolgálata, mígnem egy floridai motelben sikerült elcsípni. Több bőröndnyi készpénz, 425 ezer dollár volt nála, hamis iratok többféle személyazonossággal és négy mobiltelefon. Lenyomozták egy offshore számláját is, bő 4 millió dollárral, és megtaláltak még 5 millió dollár értékű aranyat elrejtve egy víz alatti rejtekhelyen. A bíróság végül 35 millió dollár kártérítés megfizetésére kötelezte az egykori társai, legénysége és befektetői számára, amit persze nem tudott kifizetni.
2015 óta ül börtönben, azóta kérdezik meg tőle minden nap, hogy hol van az az 500 aranyérme, amiről a tárgyaláson azt állította, hogy biztos helyre rejtette, és abból még kártalanítani lehetne az átvert befektetőket. A minden nap ezer dollárral gyarapodó büntetése most már kétmillió dollár magasságában jár.
(Forbes, Narratively, UPI, Guardian)
