2021. augusztus 9. – 05:01
Elterjedt nézet, hogy az Egyesült Államokban a második világháború végéig alig mostak fogat az emberek, és csak a harcokból hazatérő katonák miatt lett mindennapos rutin. A hadseregben valóban odafigyeltek a szájhigiénére, ugyanis annyira rosszak voltak a jelentkezők fogai, hogy sokakat ezért minősítették alkalmatlannak. Az iskolai nevelésnek és egy finomabb ízű fogkrémnek valójában nagyobb szerepe volt abban, hogy a fogmosás mára a mindennapok része lett.
A fogmosás manapság a mindennapi rutin részének számít, és akkor érezzük magunkat furán, ha elmarad, és a vacsora utolsó morzsáival a szánkban fekszünk le aludni. Ez persze nem volt mindig így, például Amerikába sem, ahol bizony még a 20. század első felében is komoly egészségügyi problémát jelentett a szájhigiéné elhanyagolása. Talán ennek és az amerikaiak patriotizmusának tudható be, hogy ma is tartja magát az a mítosz, miszerint a második világháborúból hazatérő veteránok honosították meg a fogmosás áldásos intézményét – mert nekik a seregben kötelező volt, és emiatt hozzászoktak.
Nos a „mítosz” szóból már sejthető, hogy nem egészen így történt a dolog, de nem is teljesen alaptalan a történet, tekintve, hogy több mint 16 millióan szolgáltak a seregben, ami nem egy elhanyagolható embertömeg, képes befolyásolni egy USA méretű ország közízlését. Az ázsiai hadszíntérről hazatérő több százezer fiatal katonának például komoly szerepe volt a megmagyarázhatatlanul népszerű Tiki-életérzés elterjesztésében.
A mítosz ellen szól viszont, hogy a második világháború idején a fogkefe és a fogkrém már bőven létező és ismert dolog volt az országban. Az 1900-as évek elején még valóban nem volt túl rózsás a helyzet ezen a téren, a lakosság alig 7 százaléka mosott rendszeresen fogat akkoriban. Ez a hadseregben is okozott problémákat: az első világháborúban a hiányos fogsor volt az egyik leggyakoribb ok, amiért sorozáskor valakit a fizikai állapotfelmérés végén alkalmatlannak minősítettek a katonai szolgálatra.
Pedig nem tették túl magasra a lécet: minimum 12 foggal kellett rendelkezniük a jelentkezőknek. Na most képzeljük el, akinek ez sem jött össze. Tömegesen.
Erre válaszul a hadseregben is elkezdtek odafigyelni a megfelelő szájápolásra, és már a század elején rendszeresítették a kötelező fogmosást a katonák körében.
Hogy a rossz fogak mekkora problémát jelentettek a hadsereg számára, jól mutatja, hogy a második világháború első éveiben a jelentkezők közel 18 százalékát emiatt utasították el, miközben látással kapcsolatos problémák miatt – talán nem kell részletezni, hogy egy katonánál miért kritikus a jó látás – csak 12 százalékot. Valószínűleg a '30-as évek gazdasági válságának nyomán kibontakozó szegénység és az alultápláltság is hozzájárult, hogy az amerikai fiatalok jelentős részének borzalmas állapotban voltak a fogai.
Ahogy haladt előre a háború, és egyre több hadra fogható emberre volt szükség, lejjebb vitték a követelményeket, amiben a közvélemény nyomása is közrejátszott. Volt is dolga rendesen a hadsereg fogorvosainak, 15 millió fogat húztak ki ebben az időszakban. Sokan rosszul élték meg, hogy nem harcolhattak a háborúban, megalázónak érezték, hogy elutasították őket, kutatások szerint egész további életükre (például munkavállalás, párválasztás, szexuális élet szempontjából) negatív hatással volt az alkalmatlanság bélyege.
Tehát az valóban igaz, hogy az amerikai hadseregben odafigyeltek a szájápolásra, ez itt például egy katonáknak készült oktatófilm 1945-ből, amiben a fogmosás hasznosságáról beszélnek. A hadseregnél is tisztában lehettek azzal, hogy nem csak esztétikai szempontból fontosak az egészséges fogak, de különféle krónikus betegségek kialakulásában is komoly szerepük lehet fogászati problémáknak, és persze a megfelelő táplálkozáshoz is elengedhetetlenek a jó fogak. Ennek megfelelően a toborzási feltételek jelenleg is elég szigorúak, néhány hiányzó vagy lyukas fog miatt simán kiszórhatják az embert.
Ugyanakkor a fogmosás elterjedésében az iskolai nevelésnek és a reklámoknak is legalább akkora szerepük volt, mint a hadseregnek. Egyes források az 1915-ben piacra dobott Pepsodent nevű fogkrémnek tulajdonítják a fogmosás mindennapossá válását: Claude C. Hopkins agyalta ki a reklámkampányt, ami hihetetlenül népszerűvé tette a terméket. Az üzenet egyszerű volt: aki Pepsodenttel mos fogat, annak szebb lesz a mosolya. (Mint a márka egyik 1956-os reklámfilmjében.) Az amerikaiaknak eléggé bejöhetett a Pepsodent, mert tíz évvel később már több mint 60 százalékuk mosott rendszeresen fogat. A Pepsodent sikerének volt egy másik titka is: az embereknek egyszerűen jobban ízlett más fogkrémekhez képest. A Pepsodent citromsavat és borsmentaolajat tartalmazott, amitől mentolos volt, egyéb összetevői miatt pedig az állaga is kellemesebb, kevésbé ragadós, mint a konkurens termékeké.