Az elfogott amerikai kémgép, amely magyar sétarepülőként zuhant le, és okozta harminc ember halálát Zuglóban

Az Arcanum Digitális Tudománytár Magyarország legnagyobb sajtóadatbázisa, ahol az elmúlt évszázadok újságjainak, magazinjainak több tízmillió oldalában kereshetünk, böngészhetünk, legyen szó napi- vagy hetilapokról, sportújságokról vagy női magazinokról. Ez a cikkünk nagyrészt az Arcanumban feldolgozott és kereshető források felhasználásával készült.

Könnyed sétarepülésnek indult

„A 21 személyes HA-TSA teste lágyan megremeg, kibontja magát a föld ölelő karjából és néhány perc múlva Budapest fölött köröz. Az utasok még fel sem ocsúdnak a repülőtér opálos fátylán átizzó ezernyi zöld, ibolya, fehér és vörös lámpácskák lenyűgözőlátványából — máris újabb csodák ejtik rabul.

Kitárt ékszeres doboz tárul eléjük, milliárdnyi csillogó igazgyöngyével: Budapest! Ötszáz méter magasan, 220 km-es sebességgel suhan a gépmadár, ámbár úgy tűnik, mintha állna. Csak egy-egy fordulónál, egy-egy tempósabb emelkedésnél, vagy süllyedésnél érezzük, hogy repülünk”

– így írt egy 1957-es újságcikk a négy évvel később lezuhanó gépről a Hétfői Hírekben, és nem nehéz elképzelni, hogy ilyesmit olvasva sokaknak megjött a kedve egy kis sétarepüléshez.

Ez akkoriban divatos és népszerű is volt, annyira, hogy a Malév rendszeresen indított Ferihegyről rövid körutakat, amelyekkel általában a főváros vagy a Balaton felett repülve lehetett nézelődni. A fenti idézet egy kétórás, vacsorával egybekötött luxusútról szól, ez egy nyári menetrend szerinti, szombat esti járat volt, amely fejenként 100 forintba került. Ennél kevésbé exkluzív, olcsóbb sétarepülésekre is lehetett jegyet váltani, egy negyedórás sima út a főváros felett 1958 tavaszán a felnőtteknek 45, gyerekeknek 25 forintba került.

Volt olyan nap, amikor tucatnyi sétajárat követte egymást, azaz a repülések rutinutak voltak, nem is tartották őket veszélyesnek, ilyenkor a pilóták is könnyebben elengedték magukat. Az 1961-es szörnyű légi katasztrófát megelőző évben két balatoni repülés esetében is veszélyes helyzetek alakultak ki a felelőtlenül manőverező pilóták miatt, de mivel azokat sikerült baleset nélkül megúszni, csak a két pilóta kapott fegyelmit, így komolyabb változás nem követte az eseteket.

A HA-TSA lajstromjelű gép legénysége 1961. augusztus 6-án 16 óra 44 perckor szállt fel utoljára a Ferihegyről.

A legénység már ekkor szabályt szegett, ugyanis több ember volt a fedélzeten, mit ahányan le tudtak ülni. Ez lehetett az egyik ok, ami a tragédiához vezetett, de annak is volt jelentősége, hogy egy hazánkban kevésbé ismert, amerikai gyártású, DC–3-as típusú repülőgépről volt szó, amelyet katonai gépből alakítottak utasszállítóvá.

A kalandos történetű kémrepülő

De hogy került a gép Magyarországra? A korabeli sajtótudósítások alapján a „kémrepülőként” elhíresült kétmotoros gép 1951. november 19-én kétszer is engedély nélkül repült be a magyar légtérbe, a fedélzetén négy amerikai katonával. Az Egyesült Államok álláspontja szerint az NSZK-ban található Erdingből indult, és Belgrádba tartott, és csak navigációs problémák miatt sodródott magyar légtérbe.

A magyar légierő az első alkalommal sikertelenül próbálta meg kilőni, a másodiknál azonban szovjet vadászgépek elfogták, és Pápán leszállásra kényszerítették. Hivatalosan a rossz látási viszonyokra hivatkozva kért a magyar légierő segítséget a Magyarországon állomásozó szovjetektől, a sikeres akció után pedig a légvédelmi parancsnok az alábbi távmondatot adatta le a pápai repülőknek:

„Hálás köszönetünket fejezzük ki a dicső sztálini sólymoknak, akik a Népköztársaságunk légterébe berepült imperialista gépet elfogták.”

Markó György hadtörténész 1993-ban megjelent elemzése szerint bár tény, hogy az amerikai repülőgépet „jól kiképzett, tapasztalt pilóták vezették; fedélzeti műszerei kifogástalanul üzemeltek; a személyzet az út alatt végig összeköttetésben állt a frankfurti amerikai katonai rádióállomással”, mégis valószínű, hogy valóban navigációs hiba miatti útvonaltévesztésről volt szó.

Mindenesetre 1951-ben az amerikai gép legénységét Magyarországon bűnösnek találták, határsértés miatt elítélték, fejenként 360 ezer forintra büntették, valamint kiutasították az országból. Magát a repülőgépet lefoglalták, 1956-ig a magyar légierő használta, de mivel sem megfelelő dokumentáció, sem alkatrész, sem szerszám nem volt hozzá, csak megtűrt mostohagyereknek számított. Így került a Malévhoz, ahol szovjet dokumentáció alapján átalakították előbb 18, majd 21 személyes utasszállítóvá. Nyugatra nem közlekedett, de alkalmilag átléphette „baráti, népi demokratikus országok” határait, mindenesetre javarészt belföldön használták, gyakran sétarepülésre.

A gépen utazók nem élték túl

A gép 1961. augusztus 6-án négy sikeres, mindössze 12 perces sétarepülésen már túl volt. Az ötödik útja azonban már a felszállás pillanatában szabálytalan volt, mert bár a gép terhelése 145 kilóval alatta volt a maximálisan megengedettnek, ahogy már korábban is írtuk, túl sok utast vitt: a fedélzetén 17 felnőtt és hat gyerek utazott, pedig csak tíz jegyet adtak el rá.

A HA-TSA az út nagy részét probléma nélkül megtette, de amikor nyolc perce a levegőben volt, Zugló fölött furcsa manőverezésbe kezdett. Szemtanúk szerint a lezuhanást előtt a gép éles, túldöntött fordulókat, hullámrepülést végzett, majd a hullámvonalú repülés emelkedő szakaszán meg nem engedett nagyságú bedöntéssel balfordulót kezdett. Ezután megperdült, megemelte orrát, a hátára fordult, majd spirális zuhanórepülésben 16 óra 56 perckor a Lumumba (ma Róna) utca 224. szám alatti kétemeletes ház udvar felőli részére zuhant.

A becsapódáskor a repülőgép teljes személyzete és összes utasa szörnyethalt.

A géptörzs kettétört, a pilótafülke átszakította a tetőt, és az első emeleti födémbe fúródott. A géptörzs hátsó fele és a szárnyrészek pedig lecsúsztak a házfal mellé, ezzel halálra zúzva a ház udvarán három fiatalt: egy 20, egy 17 és egy 13 éves fiút. A ház romjai közül a kiérkező tűzoltók egy súlyosan sérült nőt és egy három hónapos csecsemőt emeltek ki, aki enyhébb sérülésekkel megúszta a balesetet. Az összeroncsolódott orr-részhez nem fértek hozzá, a pilótafülkét, amelyben hat holttestet találtak, csak másnap tudták lehúzni az épületről.

Bár az esetnek sok szemtanúja volt – még olyan is akadt, aki fényképet készített a szabálytalan manőverekről –, a hatóságok hírzárlatot rendeltek el. Ez lehet az oka annak, hogy a tragédiáról csak napokkal később tudósítottak az újságok, az MTI alapján, csak húsz halálos áldozatot említve.

Mi okozta a katasztrófát?

A sétarepülő tragikus lezuhanásának körülményeit egy külön erre a célra felállított bizottság vizsgálta ki. Ennek eredményéről viszont már kifejezetten gyorsan, alig egy héttel a baleset után, szintén az MTI közleményét szó szerint közölve írtak a lapok.

A bizottság arra jutott, hogy a repülőgép megfelelő műszaki állapotban volt, és a légi irányítás is szabályosan dolgozott, és azt is megállapították, hogy túl sok ember utazott a gépen. A holttestek elhelyezkedéséből azt is rekonstruálni lehetett, hogy sem az utasok, sem a személyzet nem volt bekötve, így az emberek a kipördülés közben, háthelyzetben kiestek az üléseikből. Ez pedig azt is jelenti, hogy egy ponton túl a repülőgép már gyakorlatilag zuhanóspirál és dugóhúzó közötti állapotban, emberi közbeavatkozás nélkül haladt.

A vizsgálóbizottság azt is megállapította, hogy a zuhanáskor két női utas tartózkodott szabálytalanul a pilótafülkében, a hajózószerelő viszont elhagyta szolgálati helyét. A pilótafülkében és az utastérben hánykolódó utasok is komolyan akadályozhatták azt, hogy a személyzetnek legyen esélye a levegőben tartani a repülőt.

A tragédia napján a HA-TSA parancsnoka a 29 éves Hoffmann Róbert volt, aki a katasztrófáig összesen nagyjából 6000 órát repült, a repüléstechnikai és útvonal-ellenőrzéseit kiváló eredménnyel hajtotta végre. Viszont a zuhanás előtt úgy végzett túldöntött fordulókat és hullámrepülést, hogy nem vette figyelembe az amerikai gyártmányú géptípus teljesítőképességét és aerodinamikai sajátosságait.

A baleseti jegyzőkönyv szerint a Malév-sétarepülő személyzete az utasokat akarta szórakoztatni, a zuhanás okaként a vizsgálóbizottság a meg nem engedett manővereket tette felelőssé.

A tragédia a harminc halálos áldozaton és a két sérülten túl több mint 4 millió forintos kárt okozott, és a Malévnak jelentős presztízsveszteséggel járt. Bár a légi katasztrófa 1961-ben nem kapott nagy nyilvánosságot, ezután hosszú időre betiltották a sétarepüléseket Budapest felett.

Felhasznált források: A Szabad Nép, a Hétfői Hírek és a Veszprémi Napló korabeli számai, a Top Gun magazin, a Mai Nap és a Népszabadság emlékező cikkei az 1990-es évekből.

Cikkünk az Arcanum támogatásával jelent meg.