A történelem legrosszabbul elsült sztrájkja kinyírta az egész szakmát, aminek a védelméért indították

A sztrájk, azaz a szervezett, demonstratív munkabeszüntetés erős fegyver minden munkavállaló kezében – méghozzá annál erősebb, minél alapvetőbb fontosságú az adott munka a mindennapi élet zavartalan folyásához. Ha az egészségügyben, oktatásban vagy tömegközlekedésben sztrájkolnak, azt mindenki azonnal megérzi; ha az ásványvíz-sommelier, a macskapszichológus vagy a stratégiai menedzsmentdizájn-evangélista szakma nyúl ehhez az eszközhöz, az eredmény már kérdésesebb.

1945-ben a New York-i liftkezelők azt gondolták, hogy az első kategóriába tartoznak. A tragédiájuk az volt, hogy a világ meg azt, hogy jobb helyük lenne a másodikban, és az ilyen esetekben általában a világnak lesz a végén igaza.

Egy kicsit messzebbről kell indítanunk a sztorit: egyáltalán mi az a liftkezelő? A liftet elég régen feltalálta már az emberiség, az ókori Róma Pancho Arénájában, a Colosseumban például 25 darab üzemelt, organikus, környezetbarát humán meghajtással, vagyis darabját nyolc ember emelgette kötelekkel. Egyébként többek között a gladiátorküzdelmekben részt vevő vadállatokat szállították ezekkel a küzdőtérre, vagyis a történelem első „valami állat már megint mit művelt a liftben?!” dohogásai még szó szerint voltak értendők, és nem a graffitikről vagy cigarettacsikkekről szóltak.

Az ipari (például bányákban, gyárakban történő) felhasználás mellett a hétköznapi életbe a 19. század vége felé kezdett beszivárogni a lift intézménye, amikor már voltak olyan magas lakóházak és irodaépületek, amelyekben volt értelme a lépcső helyett liftezni (és fordítva: a felhőkarcolók azért tudtak elterjedni, mert már volt, ami felváltsa a lépcsőn közlekedést). Az amerikai nagyvárosokban, elsősorban New Yorkban és Chicagóban terjedtek el ezek leginkább, ahol az 1900-as évek elejére már abszolút alapfelszereltség volt a lift. Megjelent az elektromos és hidraulikus működtetés, illetve a biztonsági rendszerek, amik megakadályozzák a lift lezuhanását akkor is, ha elszakadna a tartókábel. Ezek egyébként már a korai időkben is meglepően jól működtek, lezuhanó lift okozta komolyabb balesetet mindössze egyet dokumentáltak az egész 20. században Amerikában, 1945-ben, és akkor is egy B-25-ös bombázónak kellett ehhez nekirepülnie a sűrű ködben az Empire State Buildingnek. (Az elszabadult lift 75 emeletet zuhant, az alagsorban állt meg, de az egyetlen benn tartózkodó ember csodával határos módon életben maradt.) A következő hasonló eset már a 2001. szeptember 11-i terrortámadáshoz és a WTC-tornyok liftjeihez köthető.

Szóval a 20. század első felében a lift már széleskörűen elterjedt, és elég biztonságos is volt. És minden liftnek volt egy kezelője, aki az ajtót nyitotta-zárta, illetve magát a felvonót indította és megállította. Akkoriban ugyanis ezt még manuálisan kellett megoldani, érzésre, nem volt elég egy gombot megnyomni, és várni, hogy milliméter pontossággal ott álljon meg a lift, ahová kértük, és közben felszedje még a beszállókat a közbeeső szintekről. A liftkezelő kicsit olyan volt, mint egy autó sofőrje.

Automata liftek egyébként már léteztek egészen korán, az 1900-as évek legelejétől, de nagyon súlyos bizalmatlansággal néztek rájuk az emberek (egyébként egészen hasonlóan, mint ahogy manapság az önvezető autókra). Hiába volt meg a technológia, hiába működött jól, mindenki hozzászokott az emberi liftkezelőhöz, ő adta a biztonság érzetét a sokadik emelet magasságában, egy fémkapszulába zárva. Az automata lift nagyon lassan terjedt, bár mindenki tudta, hogy ez a jövő, hatékonyabban működik, mint az emberes megoldás, az üzemeltetése is olcsóbb, de hát az ingatlanbefektetők nem akartak a népakarattal szembemenni és egy nagyon népszerűtlen megoldást erőltetni.

1945-ben, amikor az automata lift már majdnem fél évszázada létezett, még mindig 15 ezer liftkezelő dolgozott New Yorkban. Összehasonlításképpen: ma New Yorkban kb. 14 ezer taxisnak van hivatalos engedélye, és aki már járt arrafelé, jól tudja, milyen irgalmatlanul sok taxi van a városban.

Szóval a liftkezelők érezték a vesztüket, és tiltakozásképpen az automata liftek ellen, sztrájkba léptek. A szakszervezet szépen kivárta, hogy az atombombák és a második világháború vége kicsit kikopjon az újságok címlapjairól, és szeptember végén akcióba lépett: 24-én, hétfőn a város liftkezelői egyszerűen nem vették fel reggel a munkát. És azzal tulajdonképpen megállt az élet New Yorkban. Más nem tudta irányítani a lifteket, és az emberek érthető módon nem lépcsőztek 20-30-40 emeleteket. Akkoriban már tele volt Manhattan 2-300 méter magas épületekkel, érdekesség, hogy a város 4. legmagasabb épületeként már állt a későbbi Trump Building is, pedig Donald Trump akkor még meg sem született (1995-ben vette meg és nevezte át a későbbi elnök).

A sztrájk miatt félmillió irodai dolgozó nem tudott bemenni a munkahelyére, leállt a posta és egy csomó nagy cég, alig-alig működtek a banki szolgáltatások. Csak kiesett adóbevételben napi 8 millió dollárba került a sztrájk, ez mai értéken számolva 120 millió, forintban bő 36 milliárd. Az automata liftek betiltását követelő sztrájkolók egy egész héten át kitartottak, végül az állam kormányzója alkudott meg velük, és vetett véget a munkabeszüntetésnek. Becslések szerint 100 millió dolláros gazdasági kárt okozott a kiesett munkahét (megint csak: mai értéken ez másfél milliárd dollár, avagy 460 milliárd forint).

Kormányzói alku ide vagy oda, a tanulság az ingatlanmogulok meg a nagy cégek részéről az volt, hogy nem túl jó ötlet kiszolgáltatni magukat pár ezer liftkezelőnek, ha le is lehet cserélni őket automata berendezésekre. Hatalmas tempóban indult el a liftek modernizálása, illetve a népesség edukálása, hogy ez a tuti és biztonságos megoldás. A nagy áttörést az hozta el, amikor 1950-ben megjelent az Otis Autotronic, amit nagyjából a liftek iPhone-jaként jellemezhetnénk. Teljesen automatizált volt, gombokkal irányítható, volt benne egy telefon, amin segítséget hívhatott az ember, ha bármi baj történt, illetve nagy piros vészmegállító gomb. Az emberek elkezdték biztonságban érezni magukat az automata liftekben, és ez megpecsételte a liftkezelői szakma sorsát, ami nagyjából 20 év alatt szinte teljesen el is tűnt, csak patinás hotelekben maradt meg, illetve olyan helyeken, ahol a lakók/vendégek attól érzik jól magukat, ha még a lift gombját is más nyomja meg helyettük.

A következő évek egyik nagy kérdése, hogy vajon hasonló sors vár-e (és ha igen, mikor) a taxisofőrökre vagy a kamionosokra is, amikor kicsit jobban kiforr az önvezető autók technológiája.

(NPR, Inc, New Yorker, Economist)