Miért gyűjtik be az ISS-en az amerikai űrhajósok az orosz kollégáik vizeletét?

2021. július 16. – 05:04

Miért gyűjtik be az ISS-en az amerikai űrhajósok az orosz kollégáik vizeletét?
A Nemzetközi Űrállomás az Atlanti-óceán felett – Fotó: NASA

Másolás

Vágólapra másolva

A Nemzetközi Űrállomás mindennapos életének egyik legbizarrabb szertartása, amikor időnként az amerikai oldalról egy űrhajós átfárad az orosz oldalra, az űrvécé tartályából kiveszi az ott automatikusan műanyag zacskókba gyűjtött vizeletet, majd szépen hazaviszi a nyugati térfélre további felhasználásra. Senki nem szól semmit (bár valószínűleg azért van egy kis fintorgás mindkét részről, amikor a másik nem látja), így megy ez már hosszú évek óta.

Igen, jól sejti, mire megy ki a felvezetés: az lesz a vége, hogy az amerikaiak megisszák azt, amit az oroszok kipisiltek.

Az ISS ugyan a nevéhez illő módon igazi nemzetközi projekt (15 ország vett részt a megépítésében és annak finanszírozásában), alapvetően azért két nagy részre osztható: orosz, és amerikai félre. Ez nem csak annyiban mutatkozik meg, hogy az űrállomás egyes moduljainak melyik ország űrhivatala a fenntartója és tulajdonosa, hanem abban is, hogy egyes létfenntartó rendszerekből is kettő működik párhuzamosan a két oldalon. Ez alapvetően hasznos adottság, hiszen egy plusz biztonsági tartalékot ad: ha valami elromlik az egyik oldalon, még mindig eléldegélhet a legénység a másikon, míg megszerelik. (Előfordult már ilyen, különösen kínos volt például 2009-ben, amikor az egyik űrvécé romlott el.)

Ilyen, duplán működő rendszer dolgozik például az ivóvíz reciklálásán is az űrállomáson. A víz nagy kincs odafenn, mivel nem nagyon lehet másképp beszerezni, csak a Földről felküldött utánpótlással. Ami drága is, nehézkes is, és alaposan meg kell tervezni előre, nem lehet csak úgy leugrani a sarki közértbe pár palack ásványvízért, ha elfogyott. Éppen ezért az űrhajósok szinte minden csepp vizet újrahasznosítanak, és próbálják a minimumra szorítani a pazarlást. És itt van az alapvető nézeteltérés az oroszok és az amerikaiak között, hogy hol húzzák meg a „szinte minden csepp” határát.

A két vízvisszaforgató rendszer mindenféle szűrő, tisztító, fertőtlenítő megoldásokkal tökéletesen tiszta és iható vizet varázsol például az állomás levegőjének páratartalmából (amivel gyakorlatilag az űrhajósok lehelik és izzadják tele az ISS-t), az űrzuhanyok használt vizéből, és – amerikai oldalon legalábbis – az asztronauták vizeletéből is. Sőt, ha vannak éppen odafenn kísérleti állatok, akkor azoknak a vizeletéből is. Az oroszok ez utóbbit elutasítják, viszont szívesen átadják az alapanyagot az amerikaiaknak, hogy tisztítsák, aztán igyák meg, ha jólesik.

Az amerikai víztisztító és -recikláló rendszer egyébként napi 13-14 liter vizet állít elő, az orosz ennél valamivel kevesebbet (már tudjuk, miért). A két rendszer egyébként más-más technológiát is használ, az amerikaiak jódot használnak a fertőtlenítésre, az oroszok ezüstöt. Összesen 93%-os a víz újrahasznosításának rátája az ISS-en, és ha bármi gond lenne, 2000 literes tartalék áll rendelkezésre. Chris Hadfield kanadai asztronauta egy videóban be is mutatta, hogyan működik a víz-újrahasznosító rendszer, azt mondja, az íze egyébként pontosan olyan, mint a palackozott vízé, csak pszichésen kell túllendülni az első korty előtt a tényen, hogy olyasmit iszik, amit valaki egyszer már kipisilt.

(NASA, Guardian, Bloomberg, Washington Post, Mental Floss)