Senki nem tudja, mitől nyílt meg a Pokol Kapuja Türkmenisztánban

2021. június 25. – 04:57

frissítve

Senki nem tudja, mitől nyílt meg a Pokol Kapuja Türkmenisztánban
A Darvaza gázkráter, vagy ahogy a helyiek nevezik, „a pokol kapuja” – Fotó: Giles Clarke/Getty Images

Másolás

Vágólapra másolva

A helyikek úgy hívják, Garagum ýalkymy, ami nagyjából annyit tesz, a Karakum sivatag ragyogása; a hivatalos neve Darvaza gázkráter – de a világ Türkmenisztánon és olajipari szakmán kívüli része úgy ismeri, a Pokol Kapuja. Örökös bérelt helye van az internet összes „a világ leghátborzongatóbb helyei” toplistáján, és hát nem véletlenül, a hely ugyanis így néz ki:

Fotók: Michael Runkel / Robert Harding Premium / AFP

(Az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy a sivatag közepén vadul lángoló 70 méteres kráter igazából csak éjjelente néz ki ennyire durván; napközben, rendes fényviszonyok között a gondosan megkomponált, pokoli hangulatú fotókhoz képest kicsit kiábrándító)

De mi ez a hely, mitől néz ki így, és hogy jött létre?

Türkmenisztán területének nagyjából kétharmadát foglalja el a Karakum sivatag, ami úgy általában véve nem egy túl vidám környék, viszont jelentős olaj- és gázlelőhelyek vannak alatta. A szovjet időkben az elvtársaknak voltak remek ötleteik a hely felvirágoztatására, például kitalálták, hogy egy gigászi gyapotültetvénnyé fogják változtatni a sivatagot, és ebben az sem zavarta őket különösebben, hogy a gyapot híresen nagy vízigényű növény. Építettek is egy 1300 kilométeres csatornarendszert a legközelebbi folyóig, hogy majd abból öntöznek. És öntöztek is, szinte minden vizet elhasználva a folyóból, de annyira, hogy ez a világ negyedik legnagyobb tavának számító Aral-tó szinte teljes kiszáradásához vezetett.

Na, ennek az elátkozott helynek a kellős közepén fekszik Darvaza városkája. Darvaza egyébként perzsául kaput jelent, és ezt a nevet a hely évszázadokkal azelőtt kapta, hogy az egész Pokol Kapuja balhé beindult volna, ami azért minimum gyanús.

Darvaza környékén valamikor a hatvanas években fedeztek fel a szovjet geológusok egy ígéretes földgáz-lelőhelyet – pontosabban, amikor felfedezték, még azt gondolták, hogy olajat találtak, és olajért is kezdtek el fúrni. Ez végzetes félreértésnek bizonyult, ugyanis a felszín alatt nem túl mélyen rejtőző természetes barlang, és az abban rekedt hatalmas földgázbuborék tetejére telepítették az első fúrótornyot.

Az események innentől kezdve kissé homályosak, a Szovjetunió amúgy se volt híres arról, hogy részletesen dokumentálja az ipari baleseteket mindenki okulására, de még ha volt is bármi írásos nyoma annak, hogy mi történt, azt titkosították, majd a rendszerváltás környékén az enyészeté lett. A korabeli szovjet-türkmén sajtó pedig nagyobb távolságtartással kezelte az ilyesfajta híreket, mint a fideszes média Szájer József vagy Borkai Zsolt partiélményeit, szóval a sajtóarchívumokban sincs lenyomata az eseményeknek. Még azt se tudjuk, mikor történt a baleset: a legtöbb forrás 1971-et ír, de amikor a NatGeo expedíciója 2013-ban a helyszínen járt (sőt, le is ereszkedtek a kráter mélyére, de semmiféle átjáról nem találtak, se a pokolba, se máshova), a helyiek egybehangzóan állították nekik, hogy a hatvanas években történt az incidens.

Akárhogy is, a fúrás elérte a barlangot és a nagy nyomású gázbuborékot, ami kipukkadt, mint egy lufi, szőröstül-bőröstül elnyelve a fúrótornyot, és egy majdnem egy focipálya méretű, 30 méter, azaz kb 10 emelet mély kráter maradt utána. Hogy a helyzet még rosszabb legyen, a kráter alján és oldalán a felszínre kerültek olyan repedések, amiken át metán és egyéb gázok szivárogtak fel a még mélyebben levő gázlelőhelyekről.

Most nyílik a pokolkapu

Hogy pontosan ki és miért gyújtotta be a szivárgó gázt, megint csak nem tudjuk. Az általánosan elfogadott verzió az, hogy a szovjet geológusok a balesetből azt szűrték le, hogy aha, ez nem túl jó, de nem is tragikus, a lényeg, hogy van itt földgáz – de hogy biztonságosan lehessen kitermelni, előbb égessük el azt, ami amúgy is a levegőbe kerülne, ahogy az olajfúró tornyok tetején szoktak a mellékterméktől megszabadulni a lángoló gázfáklyákkal. De van olyan teória is, ami szerint újabb baleset történt, sőt, a helyiek úgy emlékeznek, hogy sokáig nyugi volt a kráter körül, és csak a nyolcvanas években csaptak fel a lángok, amikor újra akarták indítani a kitermelés előkészítését.

Arra viszont senki nem számított, hogy a gázláng most, 40-50 évvel később is lobogni fog. A kráter alatti, mélyebb rétegekből azonban aránylag kis mennyiségben, de kismillió kisebb-nagyobb repedésen át áramlik a gáz felfelé, táplálva a lángokat. A kráter nem csak úgy néz ki, de gyakorlatilag úgy is működik, mintha egy gigantikus gáztűzhelyen lenne egy óriási gázrózsa.

A Szovjetunió összeomlása után türkmén fennhatóság alá került a terület, és az új vezetést nem igazán érdekelte a lángoló kráter, elvégre volt épp elég más, könnyen kitermelhető gázlelőhelyük. De annyira, hogy népjóléti intézkedésként 1993 és 2017 között minden türkmén állampolgár ingyen kapott havi 50 köbméter gázt, és 35 kilowattóra (gázerőművekben termelt) elektromosságot. Ezt persze nem úgy kell elképzelni, hogy kivitte a pénzespostás a nyugdíj mellé hó elején, hanem egyfajta rezsicsökkentés biturbó akció keretében ennyi fogyasztást mindenkinek lehúztak a havi számláiból.

A 2010-es években aztán az internetes hírnév a szárnyaira kapta a lángoló gázkrátert, ami megkapta a marketinges szempontból szuperjól hangzó Pokol Kapuja becenevet, és mára kisebb turistalátványossággá nőtte ki magát. A megközelítése elég nehézkes, előtte a vízum beszerzése meg pláne, szóval még csak attól sem kell tartani, hogy nagy tömeg lenne, és ne tudna az ember kényelmesen szelfizni a pokol kénköves lángjaival. Sőt, aki nem tartja blaszfémiának, akár mályvacukrot is sütögethet felette:

(National Geographic, Atlas Obscura, BBC Travel, BBC Reel)

Ha szereted a hétköznapokat érdekes tudásmorzsákkal feldobni, ha egy ehhez hasonló szürreális történet kizökkent a napi rutinodból, akkor támogasd a munkánkat, hogy még több hasonló anyagunk születhessen!